FRONTEX: egyharmadával emelkedett január-május között az illegális migránsok száma

FRONTEX: egyharmadával emelkedett január-május között az illegális migránsok száma

Januártól májusig az EU-ba érkező illegális migránsok száma elérte a 42 700-at, ami "körülbelül egyharmaddal magasabb, mint egy évvel ezelőtt" - áll a Frontex, az EU határőrizeti szerve által az uniós belügyminiszterek számára készített belső feljegyzésben, amelyet a Politico megszerzett.

Tavaly a koronavírus-járvány alatt alacsony volt az illegális határátlépések száma. Az idei növekedés "elsősorban a közép-mediterrán, a nyugat-afrikai és a nyugat-balkáni útvonalon jelentősen megnövekedett számoknak köszönhető" - áll a Frontex feljegyzésében.

Ahogy a jelentés ismerteti, a közép-mediterrán útvonalon (ami Észak-Afrikából a Földközi-tengeren át vezet Európa partjaihoz) a 2020-as, pandémiával erősen terhelt évhez képest idén mintegy duplájára emelkedett a fenti időszakban az irreguláris határátkelők száma: 14 700-an próbáltak meg ezen az útvonalon keresztül Európába jutni.

A második legnagyobb migrációs útvonal jelenleg a nyugat-balkáni (ami Görögországon keresztül vezet az EU belsőbb tagállamai felé): ott idén január-május között 13 300 fő irreguláris határátlépőt regisztráltak, ami 85 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest.

A spanyol autonóm közösséghez, a Kanári-szigetekre irányuló migráció is drasztikusan megnőtt az egy évvel ezelőttihez képest: oda eddig 4700-an igyekeztek elérni irregulárisan, ami 90 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest.

Ugyanakkor a korábban a migrációs hullám egyik fő útvonala, a kelet-mediterráni (ahol Törökországon keresztül igyekeznek az érkezők Görögország felé) még a tavalyi pandémiás évhez képest is jócskán kevesebb irreguláris migránssal kell megbirkózzon: idén január-májusban a 2020-as adatokhoz képest a felére, 5400-ra esett vissza az ezen az útvonalon érkezők száma.

A Frontex jelentése szerint ennek egyszerű oka van: a török határőrök rendesen végzik a munkájukat. A Frontex egyébként a jelentését a tagállami belügyminiszterek keddi tanácskozására készítette, akik ez alapján fogják megvitatni az Európára újfent nagyobb számban irányuló migrációval kapcsolatos kérdéseket. A Politico – diplomata-hírforrásokra hivatkozva – azt állítja, az olasz miniszterelnök Mario Draghi uniós csúcsot is összehozna a témáról még júniusban.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2021-06-04 | 09:32
Német Zöldek: "Németországnak a Földközi-tengerből kimentettek negyedét be kellene fogadnia"

Német Zöldek: "Németországnak a Földközi-tengerből kimentettek negyedét be kellene fogadnia"

  • Ahogyan növekszik a Földközi-tengeren átcsempészett "csónakos" migránsok száma, úgy indult meg az Európában megszokott ping-pong a migránsokkal.
  • Kiújult a vita Németországban, hogy mely országnak hány migránst kellene befogadnia.
  • A nagykoalíciós szövetségi kormány ellenzi az önkéntes uniós szétosztásban a német részvételt, a Zöldek szerint egyedül Németországnak be kellene fogadnia az újonnan érkezettek negyedét.
  • A WELT által megkérdezett szakértők azt jelzik előre, hogy a nyári melegben nagyszámú migráns fog útra kelni, és a számuk újra leterheli majd Olaszországot.
  • A német nagypolitika pedig a szövetségi választási kampányra figyel, ősszel ugyanis választások lesznek Németországban.
Kül 2021-07-28 | 19:21
Újabb botrányban vergődik a magyargyűlölő Mark Rutte, Fekete-Győr holland szövetségese

Újabb botrányban vergődik a magyargyűlölő Mark Rutte, Fekete-Győr holland szövetségese

  • Rutte visszatartotta a parlamenti képviselők elől a lényeges információkat, például azt, hogy az Északi Áramlat 2 gázvezetékről és a szankciókról is szó esett az informális egyeztetéseken az orosz diplomatákkal.
Kül 2021-06-08 | 20:54
A német zöldek kancellár-jelöltje bocsánatot kért a pontatlan jövedelem-igazolásai és a hibás önéletrajza miatt

A német zöldek kancellár-jelöltje bocsánatot kért a pontatlan jövedelem-igazolásai és a hibás önéletrajza miatt

  • A német sajtó hetek óta Annalena Baerbock diploma-, jövedelmi- és önéletrajzi botrányai miatt hangos.
  • Ma a német Zöldek társelnöke bocsánatot kért a mulasztásaiért.
  • Karácsony Gergely idehaza továbbra is lubickol a hazugságokban, és eszébe sem jut bocsánatot kérni.
Kül 2021-06-04 | 13:23
RedaktionsNetzwerkes Deutschland: Erős hüvelyi vérzés messenger RNS vakcinákkal oltott nőknél: Az mRNS-vakcinák menstruációs zavarokat válthatanak ki?

RedaktionsNetzwerkes Deutschland: Erős hüvelyi vérzés messenger RNS vakcinákkal oltott nőknél: Az mRNS-vakcinák menstruációs zavarokat válthatanak ki?

  • Okozhatnak-e az mRNS-vakcinák menstruációs zavarokat és erős hüvelyi vérzést a nőknél?
  • Az erről szóló beszámolók egyre csak gyűlnek az interneten, állítólag még menopauzában lévő nők is érintettek.
  • A szakértők szerint lehetséges a kapcsolat.
Kül 2021-07-24 | 12:44
Economist: Svédországot szétlövik

Economist: Svédországot szétlövik

  • A nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette a svédországi lövöldözések elképesztő emelkedése.
  • Svédországban a lövöldözéssel elkövetett emberölések aránya két és félszerese az európai átlagnak.
Kül 2021-05-11 | 16:16

Hatezer kilométer bicikliút épül a Vajdaságban

  • A turizmus ezen ágának fellendítése érdekében, több mint hatezer kilométernyi bicikliút kiépítését tervezik - mondta Nenad Ivanišević a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Ecobikenet nevet viselő konferenciáján Újvidéken.
  • A tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár kiemelte, a határokon átnyúló kerékpárutak hálózatának közös fejlesztése a turizmus más ágait is felvirágoztathatja.
Kül 2021-07-14 | 14:50
A müncheni afgán csak röhögött, hogy meghiúsult a terrorcselekmény: "Kár, hogy nem sikerült!

A müncheni afgán csak röhögött, hogy meghiúsult a terrorcselekmény: "Kár, hogy nem sikerült!

  • Bírósági tárgyalása zajlik annak az afgán férfinak, aki 2020 májusában a müncheni Marienplatzon akart gázolásos vérfürdőt rendezni.
  • A bíróság előtt tanúskodó rendőrnő azt mondta, az afgán röhögve csak annyit mondott neki, "kár, hogy nem sikerült!"
  • A Focus riportja rendkívül tanulságos: közel 10 éven át élt az afgán súlyos mentális problémákkal Németországban, és egyetlen hatóság, a rendőrség és a pszichiáterek sem jelezték, hogy baj lehet vele.