Orbán Viktor: Magyarország újabb hatalmas segélyszállítmányt küld Ukrajnába

Orbán Viktor: Magyarország újabb hatalmas segélyszállítmányt küld Ukrajnába

Magyarország újabb hatalmas segélyszállítmányt küld Ukrajnába – közölte a miniszterelnök pénteken.

Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban Záhonyból, a magyar–ukrán határról jelentkezett be, ahol elmondta: most indították útnak a hatalmas magyar segélyszállítmány következő konvoját. Hozzátette: ötkamionnyi szállítmányt küldenek, élelmiszereket, iparcikkeket – gyerekeknek különösképpen –, valamint kötszereket és gyógyszereket.

"Azért tesszük ezt, mert nemcsak azokról kell gondoskodnunk, akik elmenekültek a háborúból, hanem azoknak is segítséget akarunk nyújtani, akik ott maradtak Kárpátalján vagy akár a Kárpátok túlsó oldalán" – hangsúlyozta.


A miniszterelnök beszámolt arról is: látta Barabásnál a határátkelőhely munkáját, és ott is megfeszített erővel dolgoznak a rendőrök és a közigazgatási munkatársak. "Azt kell mondanom, hogy csodát tettek a magyarok" – fogalmazott.

Úgy értékelt: fantasztikus összefogást látott az elmúlt három napban. Köszönetet mondott a rendőröknek, katasztrófavédelmi szakembereknek, civil szervezeteknek és az egyházaknak, valamint külön megköszönte a munkát az önkormányzati vezetőknek és dolgozóknak, hozzátéve, hogy az "áradat" elsőként az önkormányzatokra, az ő vállukra nehezedett a háború kezdetekor, és ők remekül helytálltak.

Orbán Viktor közölte azt is: megerősítik ezeket az átkelési pontokat. Szerinte jó esély van arra, hogy a következő hetekben is ilyen színvonalon tudják folytatni a munkát.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-09 | 15:33
Kabul rózsája megszólalt a CIA-s vád után

Kabul rózsája megszólalt a CIA-s vád után

  • Elismerte, hogy dolgozott Kabulban.
Bel 2022-04-08 | 16:33
Elkapták a 22 éves moldáv embercsempészt és migránsait

Elkapták a 22 éves moldáv embercsempészt és migránsait

  • A rendőrök az M1-es autópálya 56-os kilométerszelvényében tartóztattak fel egy magyar honosságú személygépkocsit 2022. április 7-én 22 óra 5 perckor.
  • A járműben egy 22 éves moldáv állampolgárságú embercsempész, valamint 5 fő magát pakisztáni, 1 fő magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Az embercsempésszel szemben a nyomozók büntetőeljárást indítanak.
Bel 2021-08-20 | 14:35
Orbán Viktor: Új kenyér!

Orbán Viktor: Új kenyér!

  • A miniszterelnök szelt a Szent István-napra sütött, nemzeti szalaggal átkötött kenyérből.
  • A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek Utcájában az Ország tortája mellett a Szent István-napi kenyeret is meg lehet kóstolni.
Bel 2021-08-19 | 12:22

15 illegális migránst akart becsempészni az emberkereskedő

  • A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a honvédekkel együttműködve elfogtak egy magyar állampolgárt, aki 15 határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.
Bel 2022-01-17 | 15:24
A 39 éves sofőr a 11 feltartóztatott migránst Nyugat-Európába akarta juttatni

A 39 éves sofőr a 11 feltartóztatott migránst Nyugat-Európába akarta juttatni

  • A rendőrök ma délelőtt 9 óra 10 perckor Szabadszállás térségében 11 külföldit tartóztattak fel, aki sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A határsértők elszámoltatásakor kiderült, hogy a csoport tagjai egy embercsempész segítségével akarták illegálisan átlépni a határt.
  • A rendőrök megkezdték az embercsempész felkutatását, majd 10 óra 5 perckor egy lakossági bejelentés alapján intézkedés alá vontak egy olasz honosságú személyautót, amelyet egy moldáv férfi vezetett.
  • A gyanú szerint a 39 éves sofőr a 11 feltartóztatott határsértőt Nyugat-Európába akarta juttatni, ezért őt elfogták és előállították.
  • Ellene a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak őrizetbe vétele mellett.
  • Kihallgatását követően a nyomozók kezdeményezik letartóztatását.
  • A határsértőket – meghallgatásuk után – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-10-26 | 12:51
Friss felmérés: minden második budapesti megszabadulna már Karácsonytól

Friss felmérés: minden második budapesti megszabadulna már Karácsonytól

  • A budapesti ellenzékiek 30 százaléka a Gyurcsány Ferenc vezette DK táborát erősíti, 2020 év elején még ez az arány 21 százalék volt.
  • Elvesztette támogatóinak harmadát a Momentum, mely 2020 februári, 34 százaléka után jelenleg csak az ellenzéki választók 22 százalékának támogatását bírja.
  • Karácsony kampánya után a támogatottsága is összeomlott: 54-44 arányban vannak azok, akik kedvezőlen véleménnyel vannak a Főpolgármesterről.
  • A fővárosiak közel kétharmada úgy gondolja, Karácsony csalódást okozott az embereknek, 52 százalék pedig valaki mást akar Karácsony helyett.
  • Két évvel megválasztása után a Karácsonyt övező optimizmus jelentősen alábbhagyott.
  • A választók fele úgy gondolja, Tarlós alatt jobban mentek a Főváros dolgai, és csak 40 százalék azok aránya, akik szerint Karácsony "munkáját" eredményesebbnek ítélik Tarlósénál.
Bel 2022-01-18 | 19:17
Telefonon beszélt Donald Trumppal Orbán Viktor

Telefonon beszélt Donald Trumppal Orbán Viktor

  • Kölcsönös politikai támogatás és gratulációk.
  • Karácsony Gergely nem tudna egy ilyen telefonbeszélgetésben részt venni, mert egy árva hangot sem beszél angolul.
Bel 2021-11-15 | 13:54
Újabb embercsempész rendőrkézen

Újabb embercsempész rendőrkézen

  • Az M8-as autópálya Fejér megyei szakaszán igazoltatott sofőr, négy illegális migránst szállított járművében.