Elfogták az utánfutós migránsTaxit Makó közelében

Elfogták az utánfutós migránsTaxit Makó közelében
  • A rendőrök tizenhét személyt fogtak el a 8-as számú főúton, Márkó külterületén.

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának információi alapján 2021. augusztus 6-án 8 óra 30 perc körül a 8-as számú főúton, Márkó külterületén állítottak meg egy román rendszámú autót, mely egy ponyvás utánfutót vontatott - írta meg a police.hu.

A személygépkocsiban a 24 éves román sofőrön kívül egy 25 éves szintén román állampolgár tartózkodott.

A rendőrök a vontatmány ponyvája alatt megbújva tizenöt külföldi férfit találtak, akik magukat bangladesi, palesztin, pakisztáni és szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A járőrök a járművezetőt, valamint társát elfogták, és a migránsokkal együtt őket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.


Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről. A két román férfival szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-05-24 | 09:50
A nagyszabású oltási program letörte a járványt - 9544 tesztből 258 új fertőzött - a beoltottak száma 5 millió 23 ezerre nőtt

A nagyszabású oltási program letörte a járványt - 9544 tesztből 258 új fertőzött - a beoltottak száma 5 millió 23 ezerre nőtt

  • Lélegeztetőgépen is egyre kevesebben vannak, a számuk 169 fő.
  • 41, többségében idős és krónikus beteg vesztette életét.
  • Számítások szerint nagyságrendileg 65%-a lehet védett a magyar embereknek (átfertőzöttség + oltottság).
  • Ha a kínai vakcina hatástalan lenne, nem esnének ennyire meredeken a fertőzés-számok.
Bel 2022-02-25 | 09:21
Határforgalmi helyzet a magyar-ukrán államhatáron

Határforgalmi helyzet a magyar-ukrán államhatáron

  • Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken szokásos mértékű az utasforgalom.
Bel 2021-07-31 | 08:49
Alapjogokért: jogszerű és helyes döntés a Nemzeti Választási Bizottság pénteki határozat, mellyel jóváhagyta a gyermekvédelmi népszavazási kezdeményezés kérdéseit

Alapjogokért: jogszerű és helyes döntés a Nemzeti Választási Bizottság pénteki határozat, mellyel jóváhagyta a gyermekvédelmi népszavazási kezdeményezés kérdéseit

  • Pontosan a népszavazás intézménye a legdemokratikusabb eszköz egy olyan politikai vita eldöntésére, mely végső soron nem csak rólunk, a mi generációnkról, hanem legfőképpen gyermekeink jövőjéről szól.
Bel 2021-10-05 | 11:40
Puzsér: Karácsony az ország legalattomosabb hazudozója

Puzsér: Karácsony az ország legalattomosabb hazudozója

  • Márki-Zay Péter félti Karácsony hazudozásaitól és közismert árulásaitól a kötismert kritikus.
  • "Jusson eszedbe Tóth Csaba, akinek valamennyi gazemberségét fedezte, hogy aztán hátba döfje a kampány hajrájában" - hoz példát a közelmúltból Puzsér.
  • Majd így folytatja: "Itt az ideje annak, hogy ezúttal ez a falánk, mindent is magának akaró, telhetetlen kölyök lépjen vissza".
  • Puzsér szerint Karácsony semmit nem tud hozzátenni az ellenzék eredményéhez.
  • "Ha Budapest főpolgármestereként ennyi pénzből ennyire volt képes, az azt jelzi, hogy semmit nem tud hozzátenni az ellenzék eredményéhez" - írta.
Bel 2022-06-13 | 09:37
Büntetőeljárás indul az osztrák embercsempész ellen

Büntetőeljárás indul az osztrák embercsempész ellen

  • az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy osztrák személygépkocsit.
  • A járművet egy osztrák férfi vezette, az utastérben 17 külföldi tartózkodott.
  • A magukat szír állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
Bel 2022-02-01 | 05:51
Márki-Zay szókincsén nem látszik, de 2300 kötetes könyvtára van

Márki-Zay szókincsén nem látszik, de 2300 kötetes könyvtára van

  • Igen szegényes szókészletében ugyanis kedvenc fordulatai az áruló, az ostoba, a fogyatékos, a zsidó, a tudatlan és a homoszexuális.
  • Máskor pedig Mesterként hivatkozik magára, akinek vallásos élményt jelent, hogy Jézushoz hasonlíthatja magát.
Bel 2021-07-29 | 11:04
65 új fertőzöttet igazoltak, nincs újabb elhunyt

65 új fertőzöttet igazoltak, nincs újabb elhunyt

  • A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért aki még nem oltatta be magát, tegye meg - hívja fel a figyelmet a hivatalos tájékoztató honlap.
  • Az Operatív Törzs Európában elsőként teszi lehetővé a harmadik oltást mindenkinek, augusztus 1-től. 
Bel 2021-05-11 | 12:38
Marakodás a tuti befutó helyekért: Hadházy bolsevikozza MSZP-s szövetségesét

Marakodás a tuti befutó helyekért: Hadházy bolsevikozza MSZP-s szövetségesét

  • A szekszárdi születésű, és ott is élő Hadházy Ákost a zuglói választókerületben indítja a Momentum.
  • A fiatal párt ezen húzása a szövetségeseknél is kicsapta a biztosítékot, az ugyanis egy biztosnak mondható baloldali körzet, vagyis bárki indul baloldali színekben, az nyerhet ott.
  • Hadházy nem csupán Szekszárdot hagyja hátra: másfél évtizedes közéleti karrierje során megjárta már a Fideszt, az LMP-t, a Márki-Zay alapította MMM-t, és most a Momentum színeiben indul.
  • A választókörzet jelenlegi MSZP-s képviselője és Hadházy között éles szócsata folyik, mióta a Momentum Hadházyt ejtőernyőzette a zuglói választókerületbe.
  • Tóth interjút adott a Partizánnak, cserébe a nemzet leghíresebb lódoktora kommentben bolsevikozza őt.