Cseh Katalin a tálibok után most az Európai Bizottságot fenyegeti

Cseh Katalin a tálibok után most az Európai Bizottságot fenyegeti
  • Ursula von der Leyen egyelőre nemet mondott az Európai Parlamentnek, hogy azonnal élesítsék a forrásmegvonást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben.
  • A saját botrányával el nem számoló Cseh Katalin ezért bírósággal fenyegette meg a Bizottságot.

A héten az Európai Bizottság (EB) finoman szólva is rendre utasította a jogállamisági rendelet mielőbbi alkalmazását sürgető, így egyes államokat szankcionálni kívánó Európai Parlamentet (EP).

Az EB szerint az uniós források elvonásával fenyegető szabályozás végrehajtásának ugyanis pártatlannak, objektívnek és igazságosnak kell lennie. A jogi érvelés felháborodást váltott ki az EP többségi, balliberális felén, a magyar és lengyel kormányok kritikusai mind megszólaltak, s bírálták a biztosi testületet.

Szerdán így tett Cseh Katalin, a Momentum nemrégiben botrányba került politikusa is.

Az EP-képviselőnő a Twitteren azt írta: az EB politikailag motivált vonakodása a rendelet alkalmazásától uniós jogba ütközik. Nem fogunk nyugodni, amíg a jogállamisági rendelet alkalmazásra nem kerül. Ideje bíróságra menni! - írta, utalva arra, hogy az EP épp be akarja perelni a bizottságot, amiért az a jogállamiság címszó alatt nem bünteti a fekete bárány tagállamokat, így például hazánkat.

Cseh Katalin bejegyzésében egyúttal égbekiáltó mértékű kötelezettségmulasztással vádolta Ursula von der Leyent, az EB elnökét, aki szerinte nem cselekszik a magyar és lengyel "jogállamisági válságok" ügyében.

Emlékezetes az is, hogy a Momentum politikusa pár napja még a tálibokhoz intézett hasonló ultimátumot. Akkor azzal fenyegette meg az iszlamistákat, hogy az emberi jogi sértéseket az uniós parlament márpedig szankcionálni fogja.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-04-29 | 13:22
Rekord: Egy cseh férfi furgonjában 32 illegális migránst találtak

Rekord: Egy cseh férfi furgonjában 32 illegális migránst találtak

  • 2022. április 29-én 8 óra 25 perckor az M5-ös autópályán, Kiskunfélegyháza térségében intézkedés alá vontak egy furgont, amelyet egy 32 éves cseh férfi vezett.
  • A jármű rakterében 32 külföldit találtak a rendőrök. Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A gyanú szerint a cseh állampolgárságú sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
  • A férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
  • A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-08 | 14:06
Márki-Zay: a DK és a Jobbik együttműködése elsősorban Karácsony Gergely ellen irányul

Márki-Zay: a DK és a Jobbik együttműködése elsősorban Karácsony Gergely ellen irányul

  • Továbbra is elégedetlenségének ad hangot Hódmezővásárhely polgármestere, és önjelölt miniszterelnök-jelölt az ellenzék előválasztásával kapcsolatban.
  • Mint ismert, számtalan helyen pártalkuk sora előzi meg a nyílt és demokratikus versenyt.
  • Márki-Zay hétfői népszavás interjújában is ostorozta, hogy "le van zsírozva" az előválasztás.
Bel 2021-07-07 | 12:22

Fricska: Orbán fogta magát, és megkereste az elveszett sajtószabadságot

  • Aki keres, talál.
  • Beugrott egy újságosstandhoz a miniszterelnök, és vásárolt egy stócnyit az "elnyomott", "elgyötört", "meggyalázott", "eltiport" ellenzéki magyar lapokból.
  • Arra reflektált ezzel Orbán, hogy Soros György egyik szervezete a "sajtószabadság ellenségeként" listázta őt a napokban.
Bel 2021-10-29 | 17:21
A rendőrök tetten érték az embercsempészt és a migránsokkal együtt előállították

A rendőrök tetten érték az embercsempészt és a migránsokkal együtt előállították

  • Az autója buktatta le az embercsempészt Nagycenk külterületén.
Bel 2021-07-21 | 13:01
Alapjogokért Központ: gyermekvédelem igen, genderideológia nem!

Alapjogokért Központ: gyermekvédelem igen, genderideológia nem!

  •  Az Alapjogokért Központ támogatja a gyermekvédelmi népszavazást.
Bel 2022-06-09 | 08:04
Rekord: 198 határsértő egyetlen éjszaka alatt

Rekord: 198 határsértő egyetlen éjszaka alatt

  • A rendőrök éjszaka kilenc csoportban feltartóztattak 198 illegális migránst Csongrád-Csanád megyében.
Bel 2021-09-10 | 11:47
Fürjes: arra kérem a Főpolgármestert, az ellenzéki casting mellett a munkájára is szakítson időt

Fürjes: arra kérem a Főpolgármestert, az ellenzéki casting mellett a munkájára is szakítson időt

  • A lehetetlent kéri Budapest valódi építője az álomszuszék Karácsonytól.
Bel 2021-07-20 | 15:29
A BKV már azt mondja, költségeket lehetne megspórolni azzal, ha nem klimatizálnák a levetett frankfurti villamosokat

A BKV már azt mondja, költségeket lehetne megspórolni azzal, ha nem klimatizálnák a levetett frankfurti villamosokat

  • Ismert, Karácsony Gergely egyszemélyben 7,7 milliárdos, használt-villamos beszerzést írt alá a rendkívüli jogrend utolsó napján.
  • Tette ezt úgy, hogy a Fővárosnak még opciós joga van új CAF-villamosokra, ezt a szerződést még Tarlós István kötötte meg. 
  • A 30-35 éves, levetett franfurti villamosokról mindenki azt állítja, utólag azokat nem lehet klimatizálni.
  • A BKV ennek ellenére azt mondta, igenis lehet, holott a franfurtiak szerint sem lehet.
  • A BKV friss közleménye már "költségcsökkentésre" hivatkozik, hogy miért farolna ki mégis az utólagos klimatizálásból.