Márki-Zay szerint neki szól az ének a templomban

Márki-Zay szerint neki szól az ének a templomban
  • A baloldal miniszterelnök-jelöltje továbbra is Messiásként tekint magára, és ezt nem fél megosztani hallgatóságával.
  • Szent meggyőződése, hogy neki üzen a Jóisten.
  • Legutóbbi videójából is kiderül, milyen az, amikor egy ember annyira önmaga hatása alá kerül, hogy megkönnyezi saját magát.
  • Nemrégiben munkatársai kampányához történő csatlakozását ahhoz hasonlította, mint amikor az Apostolok "csatlakoztak" a Mesterhez.

Márki-Zay könnyezni szokott, amikor neki szól a zene a templomban.
 
Újabb videót tett közzé Márki-Zay Péter. Ebben a miniszterelnök-jelölt – aki a múlt hetihez hasonlóan egy autó hátsó ülésén ül, ami nagyban emlékeztet Gyurcsány Ferenc 2006-os videójára – saját személyes élményeit hallgathatjuk. Kiderül: nem csak Péterfi Judit és Simon András csatlakozása jelentett számára vallásos élményt, hanem "az a néhány hét is" – feltehetőleg az előválasztás idejére gondolt, írja a Mandiner.

Márki-Zay elmondta: nem tudott nem könnyezni a templomban, amikor hallotta az éneket, ami "nekem szólt".

A baloldal jelöltje megerősítette, amit már sejteni is lehetett: missziónak, küldetésnek tekinti a miniszterelnök-jelöltséget, amin sokat tépelődött, hogy vállalja-e.

"Ezt lehet véletlen egybeesésnek tekinteni, de mi, vallásos emberek azt gondoljuk, hogy ezek a Jóisten üzenetei" – tette hozzá Márki-Zay.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-09 | 09:44
4 hónapnál régebbi oltásnál a megerősítő oltás mindenkinek javasolt

4 hónapnál régebbi oltásnál a megerősítő oltás mindenkinek javasolt

  • A beoltottak száma 6 375 808 fő, közülük 6 125 019 fő már a második, 3 741 717 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 13 932 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 671 547 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 400 137 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 229 240 fő.
  • 5108 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 193-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-10-08 | 10:36
Oszlopnak csapódott a migránsokat csempésző MigránsTaxi

Oszlopnak csapódott a migránsokat csempésző MigránsTaxi

  • A szerb sofőr megcsúszott gépkocsijával, majd egy oszlopnak hajtott.
  • A járműben szállított migránsok közül a balesetben hárman megsérültek.
Bel 2021-10-18 | 09:57
Pár óra alatt 113 illegális migránst kaptak el a magyar rendőrök

Pár óra alatt 113 illegális migránst kaptak el a magyar rendőrök

  • Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 113 határsértő Csongrád-Csanád megyében.
  • A rendőrök feltartóztatták őket.
Bel 2021-06-28 | 16:15
Heisler András: Azt reméltük, hogy Bíró László már múlt idő

Heisler András: Azt reméltük, hogy Bíró László már múlt idő

  • Meggyőződésünk, hogy a kirekesztő eszméket valló embereknek a magyar közéletben csak politikai múltjuk, de jövőjük nem lehet - írja a Mazsihisz elnöke.
Bel 2021-10-18 | 10:05
7 illegális migránst csempészet a szerb férfi Lajosmizsénél

7 illegális migránst csempészet a szerb férfi Lajosmizsénél

  • A szerb férfit őrizetbe veszik a rendőrök, az autóban utazó illegális migránsokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-22 | 17:34
Mint az M4-es metrónál: egyre csak kúszik fel az M3 felújításának ára

Mint az M4-es metrónál: egyre csak kúszik fel az M3 felújításának ára

  • Az ITM nem járult hozzá az újabb, összességében 9,5 milliárdos költség-emelkedés elszámolásához.
  • A minisztérium csak a költségek kétharmadának elszámolását látja indokoltnak.
  • Ez azt jelenti, hogy a BKV-nak kell előteremtenie 2,6 milliárd forintot és 5%-nyi plusz költségkeretet.
  • A Swietelsky tavaly nyáron is megfogalmazott egy 18 milliád forintos pluszköveteléssel.
  • Végül a cég beérte 9,5 milliárddal is.
Bel 2021-06-13 | 18:55

"Magyarország nem csak egy klassz ország, de kultúrnemzet, egy sikeresen irányított kultúrnemzet Európa szívében"

  • A Konrad Adenauer budapesti irodáját korábban vezető CDU politikus véleménye ez.
  • Hans Kaiser szerint az ellenzéknek csak annyi számít, "Orbán távozzon".
  • Kifejtette "csak remélni tudja, hogy a magyar polgárok is felismerik, átlátják, miről is van szó: bosszúról, és régi küzdelmekről".
Bel 2021-10-08 | 11:09
ÉLŐ: Karácsony nagy örömnek tartja, hogy a Kossuth téren sokan követik, ahol éppen bejelenti, megbukott

ÉLŐ: Karácsony nagy örömnek tartja, hogy a Kossuth téren sokan követik, ahol éppen bejelenti, megbukott

  • Hatalmas tapsot kapott a Főpolgármester, amikor bejelentette, visszalép Márki-Zay javára, elhangott az is, hogy "éljen-éljen".