A Jobbik vezetője mindig is hátországaként hivatkozott Miskolcra és Borsod megyére.
Csakhogy olyan helyeken is tönkreverte Dobrev, ahol egyébként jobbikos egyéni jelölt nyert az előválasztáson.
Borsod 1-es körzetben Jakab 2018-ban egyéniben indult, a győztes a fideszes Csöbör Katalin lett.
Most Jakab egyéniben nem indult az előválasztáson, a szintén jobbikos Szilágyi Szabolcs nyert 4258 szavazattal.
Jakab Péter azonban csak párttársa szavazatainak nagyjából a felét, 2104 voksot kapott, míg Dobrev Klára 2866-ot. Jakabra ebben a körzetben 2018-ban egyébként több mint 20 ezren szavaztak.
Borsod 2-ben (Miskolc másik körzete) Jakab csak a harmadik lett: első Dobrev 2756, második Karácsony 1940 szavazattal. Jakab csak 1769 szavazatot szerzett itt.
Borsod 3-at Karácsony Gergely nyerte, Jakab csak a második lett, feleannyi szavazattal, mint Karácsony.
Borsod 4-es választókerületében (2018-ban ebben a körzetben magasan a Jobbik volt a legerősebb ellenzéki párt) a jobbikos Üveges Gábor nyert 2980 szavazattal. A miniszterelnök-jelölti versenyt itt is Dobrev Klára nyerte 1820 szavazattal, Jakab Péter csak 1203-at kapott.
Borsod 5-ös számú körzetében indult a jobbikos Erdei Sándor Zsolt és simán, közel 70 százalékos eredménnyel, 2094 szavazattal nyert is.
Jakab Péter ehhez képest 943 szavazatot szerzett ebből a körzetből (tehát a jobbikos egyéni jelöltre leadott szavazatok felére sem volt jó), míg Dobrev Klára itt is nyerni tudott a miniszterelnök-jelölti versenyben, igaz szorosan, 1062 szavazattal.
Borsod 6-ban az MSZP-s Jézsó Gábor nyert, 3052-en szavazattal. A miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klára pedig itt is győzött.
Borsod 7-ben nem volt a Jobbik által támogatott jelölt, Dobrev Klára itt is utcahosszal nyert Jakab Péter előtt.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve 2021. október 21-én 7 óra 30 perckor 62 illegális migránst tartóztattak fel Öttömös külterületén.
Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír, szomáliai és egyiptomi állampolgárnak valloták magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
A Készenléti Rendőrség jelzése alapján a Pest megyei rendőrök 2021. október 19-én 6 óra 45 perc körül az M5 autópálya inárcsi pihenőhelyénél vezettek ki egy magyar honosságú gépjárművet.
A járművet egy 44 éves svéd férfi vezette, a csomagtérben 10 külföldi utazott.
A magukat szomáliai állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a svéd férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
2022. január 18-án 19 óra 45 perckor ellenőriztek a rendőrök egy személygépkocsit az M1-es autópálya 54-es kilométerszelvényében, amit egy 51 éves szerb állampolgár vezetett.
A járműben 11 fő, magát szír állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
A rendőrök a sofőrt és utasait elfogták és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
A szerb sofőrrel szemben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2022. február 22-én 9 óra 10 perckor Balotaszállás térségében 12 külföldit tartóztattak fel.
Az illegális migránsok indiai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
A határsértők jogellenesen jutottak be az országba, ezért a járőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.