A rendőrök 2022. január 4-én 10 óra 20 perckor egy osztrák honosságú személygépkocsit állítottak meg az M85-ös autóút 44-es kilométerszelvényében, Kapuvár térségében.
A járműben a macedón sofőrön kívül négy – magukat szír állampolgárnak valló – külföldit szállított Ausztria irányába.
A szír utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
A beoltottak száma 5 938 665 fő, közülük 5 718 873 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 104 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Az elmúlt három nap összesen 6688 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 850 513 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 75 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 795 562 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 24 384 főre emelkedett.
1 588 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen.
A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért aki még nem oltatta be magát, tegye meg - hívja fel a figyelmet a hivatalos tájékoztató honlap.
Az Operatív Törzs Európában elsőként teszi lehetővé a harmadik oltást mindenkinek, augusztus 1-től.
A tanároknak körülbelül csak az ötöde kezdett sztrájkba ma a vállaltan ellenzéki szerepet játszó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezetének felhívására.
A várt 200 autó helyett pedig mindössze 10-12 autó jelent meg a Hősök terénél szolidaritásból.
Az ellenzéki propagandamédia, mint a Telex is, előbb a forradalmi hangulatot szította, majd percről-perce tudósított a sztrájk összeomlásáról.