Kétszer annyi prémiumot kapott a pécsi, önkormányzati cégvezető, mint Müller Cecília

Kétszer annyi prémiumot kapott a pécsi, önkormányzati cégvezető, mint Müller Cecília
  • Müller Cecília prémiumán lovagol egy világjáványt követően az ellenzéki cselédmédia.
  • Azt elfelejtik megemlíteni, hogy az állítólag kormányzati elvonásoktól szenvedő Pécsett a dupláját kapta egy cégvezető.

"Bőkezű jutalmat kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vezetői" – adta hírül a Magyar Hang közérdekű adatigénylésére adott válasz alapján - írja a Pécs Aktuál.

Müller Cecília országos tisztifőorvos tavaly március és idén július között, bruttó 5,99 millió forintos "motivációs elismerést" kapott a koronavírus-járvány kezelése és azzal összefüggő többletfeladatai miatt (ez havonta, bruttó 374 ezer forintra jön ki, ha visszaosztjuk), míg két helyettesének összesen bruttó 12,1 millió forintot utaltak el – derül ki a lap cikkéből.

Mindez nem tűnik valami óriási nagy összegnek, különösen nem úgy, hogy a történelem egyik legnagyobb világjárványát kellett kezelnie Müllernek és kollégáinak itthon 2020 márciusától.

Pécsett ennek a duplája jár

A Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) szerencsés cégvezetője, az egyébként rekorder fizetést kereső Szabó Szilárd, Müllernél kétszer nagyobb "motivációs jutalmat" – prémiumot – szakított: 13,7 millió forint közpénzzel honorálta munkáját az önkormányzat a napokban, erről a BENNFENTES itt írt korábban.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-04 | 11:41
Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is

Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is

  • Jelenleg két vakcina alkalmazható a 12-18 év közöttiek oltására: a Pfizer és a Moderna.
  •  Eddig 27 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és 8 ezren már fel is vették.
  • A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább. 
Bel 2021-08-18 | 11:54
Terepjáróval próbált 14 illegális migránst csempészni a román sofőr

Terepjáróval próbált 14 illegális migránst csempészni a román sofőr

  • Békés megyében, Magyarbánhegyes külterületén állítottak le a rendőrök egy autót, amelyet egy román férfi vezetett. 
Bel 2022-08-22 | 09:28
Letartóztatták az angol embercsempészt

Letartóztatták az angol embercsempészt

  • Éjfél előtt – saját észlelés alapján – állítottak meg egy magyar rendszámú kisbuszt az M9-es autóúton a 8-as kilométerszelvény közelében, Bogyiszló térségében.
  • A kocsit egy 44 éves angol férfi vezette, aki hét illegális migránst szállított.  
  • A külföldiek közül négyen szír, hárman pedig török állampolgárnak vallották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az illegális migránsokat meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-07 | 10:35
Aggodalmaskodik és az ellenzék mutyijait szidja Márki-Zay Péter

Aggodalmaskodik és az ellenzék mutyijait szidja Márki-Zay Péter

  • "Azt látom, a pártok továbbra is próbálnak kisiklani az előválasztás alól egy csomó helyen és a nyílt demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban előre lezsírozni az eredményt" - mondta a Népszavának.
  • "Katasztrófa lesz, ha nem szedjük össze magunkat" - korholta az ellenzéket Hódmezővásárhely polgármestere.
  • Márki-Zay retteg attól, hogy 2022 áprilisában is Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt.
  • Szerinte Budapesten a 2019-es önkormányzati választás után kitakarították a fideszeseket, de megtartották a tolvajokat.
  • A Jobbik-DK előválasztási mutyiról azt mondja, a két párt szövetsége nem természetes.
Bel 2021-07-08 | 09:44
5 millió 524 ezer a beoltott, 55 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

5 millió 524 ezer a beoltott, 55 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

  • 5 126 330 fő már a második oltását is megkapta.
  • 55 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 393 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 5 beteg.
  • Az aktív fertőzöttek száma pedig 37 599 főre csökkent.
  • 72 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2022-06-13 | 09:37
Büntetőeljárás indul az osztrák embercsempész ellen

Büntetőeljárás indul az osztrák embercsempész ellen

  • az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy osztrák személygépkocsit.
  • A járművet egy osztrák férfi vezette, az utastérben 17 külföldi tartózkodott.
  • A magukat szír állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
Bel 2021-08-03 | 12:32
Karácsony a bicikliseket akarta helyzetbe hozni, de életveszélybe sodorja őket

Karácsony a bicikliseket akarta helyzetbe hozni, de életveszélybe sodorja őket

  • Páratlan szakértelem: a nagy biciklisbarát közlekedésből az lett, hogy az autók közé beszorulva cikáznak a biciklisek a Körúton.
  • Ami sokkal nagyobb baj, hogy a mentő is beragad a Karácsony okozta dugókba.