Gátlástalanság: Indiai MigránsTaxit fogtak el a rendőrök

Gátlástalanság: Indiai MigránsTaxit fogtak el a rendőrök
  • Az indiai sofőr két illegális migránst szállított Bács-Kiskun megyében.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztályának rendőrei egy gépjárművet ellenőriztek Nagybaracska közigazgatási területén 2021. szeptember 23-án 1 óra 50 perckor - jelentette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gépkocsit egy indiai férfi vezette, rajta kívül a járműben két - magukat afgán állampolgárnak valló - személy tartózkodott.

A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A sofőrt előállították a rendőrök és őrizetbe veszik.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást vele szemben.

A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-23 | 09:57

5 431 713 fő a beoltottak száma, közülük 4 619 877 fő már a második oltását is megkapta

  • Összesen 91 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 8 beteg.
  • 241 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-08-09 | 12:24
Dagad az álprobléma: múlt héten az ország területén 1403 határsértőt tartóztattak föl

Dagad az álprobléma: múlt héten az ország területén 1403 határsértőt tartóztattak föl

  • Embercsempészet miatt 27 gyanúsított ellen indult eljárás.
Bel 2021-07-25 | 15:26
Jakab Péter taktikusan távol maradt a Pridetól, de voltak jobbikosok, akik a menetelést választották

Jakab Péter taktikusan távol maradt a Pridetól, de voltak jobbikosok, akik a menetelést választották

  • A Jobbik elnöke dinnyeevésbe fullasztotta a szombati napot, de Niedermüller Péter DK-s polgármester oldalán Bereczki Miklós jobbikos képviselő ott menetelt a Prideon.
Bel 2021-09-20 | 10:47
1036 határsértővel szemben intézkedtek a határon a hétvégén

1036 határsértővel szemben intézkedtek a határon a hétvégén

  • Az elmúlt héten az ország területén 2668 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza.
  • Embercsempészés miatt 43 gyanúsított ellen indult eljárás.
Bel 2022-05-13 | 07:27
Az ukrajnai háború elől csütörtökön 305 ember, köztük 89 gyermek érkezett Budapestre vonattal

Az ukrajnai háború elől csütörtökön 305 ember, köztük 89 gyermek érkezett Budapestre vonattal

  • A BRFK és a társszervek csütörtökön 305 menekültet fogadtak a fővárosban.
  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
  • A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Bel 2021-10-26 | 15:35
Márki-Zay szerint a legfontosabb az illegális bevándorlók integrációja

Márki-Zay szerint a legfontosabb az illegális bevándorlók integrációja

  • Ez nem egészen úgy hangzik, mintha egy bevándorlásellenes jobboldali politikus szavai lennének.
Bel 2021-12-15 | 08:03
Álprobléma: 35 illegális migránst tartóztattak fel Balotaszállásnál

Álprobléma: 35 illegális migránst tartóztattak fel Balotaszállásnál

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. december 14-én 20 óra 50 perckor 35 határsértőt tartóztattak fel Balotaszállás közigazgatási területén.
  • Ellenőrzésük során a migránsok afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-12-06 | 11:12
23 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

23 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

  • A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján a rendőrök 2021. december 5-én 8 óra 22 perckor az M1-es autópályán, Tata térségében ellenőriztek egy tehergépkocsit.
  • A járműben 22 fő, magát afgán állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az egyenruhások a sofőrt és utasait elfogták és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • Az illegális migránsokkal szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
  • A belga sofőrrel szemben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást.