Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a NAV járőreivel együttműködve 2022. április 27-én 8 óra 08 perckor az M1 autópálya Győr felé vezető oldalán a 93-as kilométerszelvényében igazoltattak egy tehergépkocsit, amit egy cseh állampolgár vezetett, a járműben huszonhét külföldi tartózkodott.
A magukat afgán és kurd állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt előállították
A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt, és az oltások számától függetlenül május 28-tól megtarthatók a lakodalmak.
Czeglédy Csaba szerepéről a miniszter elmondta, hogy a baloldal vagy teljesen oltásellenes, vagy csak félszívvel támogatja az oltásokat.
A kormány tárgyal a bankokkal, a bankszövetséggel a hitelmoratóriumról.
A paksi bővítés elmaradása két szempontból is tragikus lenne: a rezsiköltség növekedne, és atomenergia nélkül nem valósítható meg a párizsi klímaegyezményben rögzített cél.
Az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról kijelentette: nem tervezik sem a következő évben, sem hosszú távon. Hozzátette: a szervezet vezetője jelenleg egy olyan román jogász, aki több magyarellenes eljárást folytatott le romániai karrierje során.
Karácsony Kilencvenkilenc Mozgalmáról azt mondja, az egy választási fogás, nem egy működő mozgalom.
Az interjú megerősíti a BENNFENTES és a HVG korábbi értesülését: Karácsony környezete elszámította magát, azt hitték, Karácsony az egyértelmű favorit, aki "begaloppozik a győzelembe."
Nagyon nem így lett.
Márki-Zay az előválasztási egyezkedések kulisszatitkairól is elkotyogott eddig nem tudott részleteket.
"Májusban még úgy nézett ki, hogy vége a DK-nak, hiszen rajtuk kívül valamennyi ellenzéki párt Karácsony Gergely körül látszódott csoportosulni, s ebből könnyen az következhetett volna, hogy a DK alig néhány körzetet nyer csak meg, így a listán se léphetett volna föl különösebb igényekkel. Ám a Jobbik ebben a pillanatban fölállt, átsétált a DK-hoz, s ezzel megmentette. A DK májusban össze is hívta a jelöltjeit, hogy elmagyarázza nekik, a lét és a nemlét határán állnak, úgyhogy muszáj megállapodni a Jobbikkal. Most úgy gondolják, ketten le tudják uralni a teljes ellenzéket" - nyilatkozta a városvezető.
A monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre - mondta Matolcsy György Jegybankelnök.
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség munkatársai és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság kutyás járőrei 2021. november 10-én 15 óra 15 perckor 47 illegális migránst tartóztattak fel Ruzsa külterületén.
Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír és afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. december 7-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 224 határsértőt tartóztattak fel, és 128 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.