Már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), és több mint huszonötezer család igényelte az idén elindított otthonfelújítási támogatást

Már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), és több mint huszonötezer család igényelte az idén elindított otthonfelújítási támogatást
  • Ezt Novák Katalin jelentette be.

Már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), és több mint huszonötezer család igényelte az idén elindított otthonfelújítási támogatást – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az MTI-vel.

Novák Katalin közleménye szerint a felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a húszmilliárd forintot, a családok emellett eddig 24 milliárd forint költségvetési kamattámogatású otthonfelújítási kölcsönt igényeltek. A kormány 2015-ben vezette be a csokot, az otthonteremtési program részeként 2021 januárjától az új építésű ingatlanok áfája 27-ről 5 százalékra csökkent, a csokkal új otthont vásárlók pedig vissza is igényelhetik az áfát – emlékeztetett Novák Katalin.

Hozzátette, csökkentek a közjegyzői díjak, a csokkal vásárolt ingatlanok illetékmentesek, többgenerációs otthonok kialakítására – az új lakás építése, vásárlása után járó csok összegének megfelelő – nagyobb támogatás igényelhető, valamint bevezették az otthonfelújítási támogatást, amelyhez kedvezményes – maximum hatmillió forint – otthonfelújítási kölcsön vehető fel. Utóbbit június végéig ötezer család vette igénybe – írta.

A közlemény szerint a kormány célja az otthonteremtési támogatások fenntartása és bővítése, hogy a gyermekes családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-18 | 09:36
Ma délután és szombaton is folytatódik az oltási akció a kórházi oltópontokon.

Ma délután és szombaton is folytatódik az oltási akció a kórházi oltópontokon.

  • A beoltottak száma 6 399 894 fő, közülük 6 181 814 fő a második, 3 831 952 fő a harmadik, 238 793 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 3322 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 824 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 66 többségében idős, krónikus beteg,
  • 2205 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 90-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-10-07 | 15:09
A csúfosul leszerepelt Fekete-Győr besasszészézott Márki-Zay mögé

A csúfosul leszerepelt Fekete-Győr besasszészézott Márki-Zay mögé

  • A BENNFENTES információi szerint a Momentum tagága előzetesen nagyon megosztott volt abban a kérdésben, ki mögé álljanak be a második fordulóban.
  • A tagság picivel nagyobbik fele Márki-Zay mögé akart, míg a kicsivel kevesebb, mint a fele Karácsonyt akarta támogatni.
  • Fekete-Győr ma bejelentette, eldöntötték, Márki-Zay mögé állnak.
  • A sajtótájékoztató során végig szorosan mellette állt Orosz Anna, akit a párton belüli, Fekete-Győr elmozdításáért szerveződő csoport vezetőjeként jellemeztek informátoraink.
  • Fekete-Győr valószínűleg taktikai okokból állt be Márki-Zay mögé.
  • Így, hogy a Momentum tagságának kicsivel több mint felének támogatását bíró Márki-Zay mögé állt be, a bizalmi szavazáson nagyobb eséllyel őrizheti meg a pártelnöki székét.
Bel 2021-07-09 | 09:34
5 millió 529 ezer a beoltott, 44 az új fertőzött, nincs újabb elhunyt

5 millió 529 ezer a beoltott, 44 az új fertőzött, nincs újabb elhunyt

  • A beoltottak száma 5 529 428 fő, közülük 5 145 484 fő már a második oltását is megkapta.
  • 44 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 437 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 30 004 fő.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 741 083 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 37 350 főre csökkent.
  • 87 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-11-26 | 11:52
Hatékony és eredményes a szlovák és a magyar rendőrök közös vasúti járőrszolgálata

Hatékony és eredményes a szlovák és a magyar rendőrök közös vasúti járőrszolgálata

  • A szlovák és a magyar rendőrök 2021. november 24-én délben a váci vasútállomáson ellenőriztek egy nemzetközi szerelvényt, amelynek két utolsó kocsijában négy külföldi utast igazoltattak.
  • Magukat szír állampolgárnak valló férfiak jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért előállították őket.
  • Meghallgatásukat követően, a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A Váci Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is folytatják a szlovák rendőrökkel közös járőrszolgálatot.
Bel 2022-01-06 | 12:56
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba újabb 15 illegális migráns

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba újabb 15 illegális migráns

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. január 6-án 10 óra 50 perckor újabb 15 határsértőt tartóztattak fel Öttömös külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-06-21 | 10:39
A tömeges halpusztulás oka a Velencei-tónál az oxigénhiány

A tömeges halpusztulás oka a Velencei-tónál az oxigénhiány

  • Szombat hajnalban újabb oxigénhiány alakult ki a Velencei-tavon, aminek következtében a csütörtökinél jóval jelentősebb mértékű halpusztulás történt – írja a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).
Bel 2022-02-18 | 12:51
Pécsett recseg-ropog a baloldali összefogás, újabb ellenzékiek indulnak a körzetekben

Pécsett recseg-ropog a baloldali összefogás, újabb ellenzékiek indulnak a körzetekben

  • A nem túl sikeres pécsi baloldali városvezetés frakcióját két képviselő hagyta el az utóbbi időkben.
  • Mindketten bejelentették, hogy ringbe szállnak az országgyűlési választásokon is.