Nagyon vezet Orbán Márki-Zay előtt

Nagyon vezet Orbán Márki-Zay előtt
  • Ha az a kérdés, hogy Orbán, vagy Márki-Zay, a választók döntő többsége Orbánt választja Márkival szemben.

Nem tud lendületet venni a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kampánya - állapította meg a Real-PR 93 kutatása.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor és Márki-Zay Péter közül kit választanának miniszterelnöknek, november elején a magyarok 52 százaléka Orbán Viktort nevezte meg, és csak 37 százalékuk Márki-Zay Pétert –  írta legújabb kutatásának eredményeit ismertetve a Real PR 93.

A közvéleménykutató cég közleményéből kiderül az is, hogy a településtípus szerinti bontás alapján Orbán Viktor kifejezetten vidéken erős.

Hozzátették: mindössze a választók 11 százaléka bizonytalan abban a kérdésben, hogy kit választana Orbán és kihívója közül, azaz kijelenthető, hogy a jelenlegi miniszterelnök sokkal népszerűbb, mint baloldali kihívója. A településtípus szerinti bontásból kiderül, hogy Márki-Zay Péter csak a fővárosban tudja a választók relatív többségét megszólítani. – Budapesten 47 százalékos népszerűségével épphogy megelőzi Orbán Viktort, aki 43 százalékos népszerűségnek örvend a fővárosban – jegyezték meg.

Jelezték azt is, hogy távolodva a fővárostól már egészen más a helyzet: a megyei jogú városokban egy Orbán–Márki-Zay párharc 45-43 arányban már Orbán javára billenne el. Az ennél kisebb városokban 53-37, a községekben pedig 61-26 arányban Orbán Viktort támogatnák a választók.

"Márki-Zay Péternek tehát nem sikerül megszólítania a vidéket, amelynek hiányában aligha lehet valaki miniszterelnök Magyarországon" – összegezte az eredményeket a Real PR 93.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-16 | 17:20
Kopasz verőembereket küldött a jobbikos polgármester a dunaújvárosi távhő magántulajdonú épületeinek elfoglalására

Kopasz verőembereket küldött a jobbikos polgármester a dunaújvárosi távhő magántulajdonú épületeinek elfoglalására

  • Karácsony Gergely jobbikos szövetségesei nem ismerik a tréfát.
  • A Jobbik ugyanaz az erőszakos kopaszpárt, ami volt, és ezt videók is bizonyítják.
  • Ahogy a bátor elnöküket, Jakab Pétert is 5 testőr kísérgeti mindenhova.
Bel 2021-11-25 | 09:27
Az Oltási akcióhét harmadik napján újabb 132 ezer oltást adtak be

Az Oltási akcióhét harmadik napján újabb 132 ezer oltást adtak be

  • A beoltottak száma 6 072 192 fő, közülük 5 816 050 fő már a második oltását is megkapta, 2 153 117 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 12 165 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 057 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 185 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 857 451 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 165 862 főre emelkedett.
  • 6858 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 680-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-10-22 | 11:38
Újabb MigránsTaxit kapcsoltak le a rendőrök az M9-esen

Újabb MigránsTaxit kapcsoltak le a rendőrök az M9-esen

  • A 29 éves férfi öt illegális migránst szállított, mikor a Tolna megyei rendőrök az M9-es autóúton Bogyiszló térségében ellenőrizték.
Bel 2021-10-08 | 19:24
Az MSZP-nek sem kell Márki-Zay

Az MSZP-nek sem kell Márki-Zay

  • Karácsony kiszállása után az árván maradt MSZP az előválasztás után a legerősebbet támogatja majd.
  • Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a megyei elnökök inkább Dobrevet támogatnák a 2. fordulóban.
Bel 2021-08-09 | 12:29
Kövér: az ellenséget a "megvásárolt vagy megzsarolt politikusok hada, a civil szervezeteknek csúfolt nemzetközi ügynökhálózatok, multinacionális vállalatok, világbirodalommá nőtt kommunikációs cégek és a nyugati tudatipar" alkotja

Kövér: az ellenséget a "megvásárolt vagy megzsarolt politikusok hada, a civil szervezeteknek csúfolt nemzetközi ügynökhálózatok, multinacionális vállalatok, világbirodalommá nőtt kommunikációs cégek és a nyugati tudatipar" alkotja

  • Odacsaptott az álcivileknek Kövér László házelnök.
  • Az új harcmodor lényege, hogy az embert elidegenítik természetes közösségeitől, államától, nemzetétől, szülőföldjétől, hitétől, hagyományaitól, végső soron kiforgatják önazonosságából, sőt a végén a szó szoros értelemben önmagából is.
  • Még annak a bizonyosságát is elveszik tőle, hogy fiú-e vagy lány – fűzte hozzá.
Bel 2022-08-29 | 07:23
REKORD: 39 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

REKORD: 39 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

  • A rendőrök 2022. augusztus 28-án az M1-es autópályán, Tatabánya térségében ellenőriztek egy tehergépkocsit.
  • Jármű rakterében 38 férfi tartózkodott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök őket a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Török állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-06-15 | 13:28
Kettős elfogás: 13 migráns a csomagtérben

Kettős elfogás: 13 migráns a csomagtérben

  • A rendőrök 2022. június 15-én 9 óra 10 perckor a 81-es számú főúton, Székesfehérvár külterületén ellenőriztek egy moldáv honosságú gépjárművet és annak 42 éves grúz állampolgárságú sofőrjét, valamint a mellett ülő 42 éves moldáv segítőjét.
  • Járműben rajtuk kívül további 13 férfi utazott, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A rendőrök a két embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a rendőrségre előállították.
  • A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a migránsokat – meghallgatásukat követően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel és társával szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon.