Pert vesztett a Forbes magazinnal szemben Bige László, a baloldal egyik oligarchája

Pert vesztett a Forbes magazinnal szemben Bige László, a baloldal egyik oligarchája
  • Bige legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a baloldali összefogásnak finanszírozott 5.000 fős közvéleménykutatást.
  • Az egész onnan derült ki, hogy a Republikon Intézet vezetője, Horn Gábor tőle Nyíregyházáról hazaelé tartva balasetet szenvedett.

A milliárdos a Forbes által publikált milliárdos lista hitelességét próbálta jogi eszközökkel támadni, sikertelenül - írja a media1.hu portál.

A februárban publikált, milliárdosokat szerepeltető lista miatt helyreigazítási pert indított Bige László a Forbes magazin ellen, ugyanis szerette volna, ha más számot írnak a neve mellé.

Bige László vitatta a Forbes módszertanát, ugyanakkor a szerkesztőség felajánlotta számára, hogy az általuk becsült cégérték mellett megjeleníti az érintett véleményét is, de a lehetőséggel a milliárdos nem kívánt élni, később viszont helyreigazítási perben követelte, hogy megjelenjen az általa helyesnek vélt becslés.

A vita alapja az volt, hogy a Forbes az Igazságügyi Minisztérium (IM) adatbázisába feltöltött, közhiteles, konszolidált 2019-es cégadatok alapján becsült, Bigéék viszont azt szerették volna, ha az általuk januárban a szerkesztőségnek megküldött 2020-as, még nem közhiteles adatok alapján végzik el a számítást. Azonban a Forbes a módszertanában jelezte, hogy a magántulajdonú – tehát nem tőzsdén jegyzett – társaságok esetében mindig a közhiteles adatbázisokban szereplő eredményeket veszi alapul.

Ennek kapcsán nemrég sor került a sajtó-helyreigazítási per tárgyalására, ahol Zsiborás Gergő újságíró, a lista vezető szerkesztője is tanúskodott.

A lap beszámolója szerint a bíróság első fokú ítéletében úgy ítélte meg, hogy a Forbes által közölt lista hiteles tájékoztatást nyújt az olvasók számára, Bige László személyiségi jogainak megsértésére nem alkalmas. A sajtó-helyreigazítási kérelemnek ezért nem adott helyt.

A cég- és vagyonértékelési listákkal kapcsolatban fontos jogi fejlemény, hogy a döntés indoklásában a bíróság azt is kiemelte: "a sajtószabadság kiterjed arra, hogy a sajtó képviselője megválassza azt a módszert, amely a vizsgálata, összehasonlítása alapját képezi, amennyiben az nem megtévesztő, széles körben elfogadott és valamennyi érintett esetében egyformán alkalmazható".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-11-24 | 13:42
A baloldal adót emelne, a kormány 750 milliárdos adócsökkentést terjesztett be

A baloldal adót emelne, a kormány 750 milliárdos adócsökkentést terjesztett be

  • A baloldali vezetésű önkormányzatokban már bejelentették az adóemeléseket, de a kormány újra meghosszabbítja az adóbevezetési tilalmat.
Bel 2021-06-28 | 12:57
Hadházynak nem tetszik, hogy a Jobbik ismét a tetűcsúszdázó Bírót indítja Szerencsen

Hadházynak nem tetszik, hogy a Jobbik ismét a tetűcsúszdázó Bírót indítja Szerencsen

  • A Zuglóba ejtőernyőzetett képviselőnek, aki megjárta már a Fideszt, az LMP-t, a Mindenki Magyarországa Mozgalmat is, és most éppen momentumos, nem tetszik Bíró jelölése.
  • Eisteint közismert mondását idézi, aki szerint őrültség az, ha mindig ugyanazt tesszük, de közben más eredményt várunk.
  • Hadházy korábban korrupciós ügyekkel is megvádolta a jobbikos Bírót.
  • Jakab nemrégiben úgy fogalmazott Hadházyról, hogy őt azért nem támogatják Zuglóban, mert bebizonyította, hogy a fronton, a csatában nem lehet rá számítani.
Bel 2021-10-04 | 09:22
Karácsony makacsul kitart amellett, ő nem lép vissza, Márki-Zay egy fokkal engedékenyebb

Karácsony makacsul kitart amellett, ő nem lép vissza, Márki-Zay egy fokkal engedékenyebb

  • Bár továbbra is azt gondolja, neki van nagyobb esélye.
  • Márki-Zay a vasárnapi rendezvényén a Jobbikot támadta, amiért az Dobrev mögé sorolt be, és nem pedig mögé.
  • Később olyan gyurcsányozást nyomott le, hogy azt egy fideszes is megirigyelhetné.
  • Azt mondta, ha ma valahol megjelenik Dobrev Klára vagy Gyurcsány Ferenc, "akkor az emberek egy jelentős tömege az ellenkező irányba kezd futni. Ha ezt valaki letagadja, annál a valóságnak olyan szintű tagadásával állunk szemben, mint amikor 2018-ban a Jobbik azt merte állítani, hogy egyedül fogja legyőzni a Fideszt".
  • De kapott az elvileg szövetséges Karácsony is.
  • Azt állította, a Mindenki Magyarországa Mozgalom teljes kampánya az elmúlt fél évben kevesebbe került, mint amennyit Karácsony Gergely az utolsó héten csak Facebook-hirdetésre költött.
  • Ahogy azt is a pártok hibájának tartja, hogy a civilek kiszorultak az előválasztásból. Ennek nagyrészt az volt az oka, hogy a 106 körzetben csak egyfordulós választást tartottak, ezt sajtóinformációk szerint a DK akarta így.
  • Valamint a posztjai alatt tomboló trollkommentelők miatt egyszerre hibáztatta a Fideszt és a DK-t - kérdés, komolyan vehető-e egy miniszterelnök-jelölt, aki azt figyelgeti, a közösségi médiában milyen trollok jelennek meg a posztjai alatt.
Bel 2021-06-21 | 11:53
Gyurcsányék kiszorították a Momentumot, most pedig nekiálltak felzabálni az MSZP-t

Gyurcsányék kiszorították a Momentumot, most pedig nekiálltak felzabálni az MSZP-t

  • Fekete-Győrék azzal robbantak be a hazai politikába, hogy új arcokat hoznak a 30 év leszerepelt politikusai helyett.
  • Gyurcsányról Fekete-Győr azt mondta korábban, igazán eltakarodhatna végre.
  • A volt miniszterelnök maradt, a Momentum álmai szertefoszlottak: bár a közvélmény-kutatási adatok alapján a második legnagyobb pártként kezdték az előválasztási alkufolyamatot, mostanában csak arról szólnak a hírek, hol, kinek a javára lépnek vissza.
  • Ebben minden jel szerint szerepe volt annak, hogy Fekete-Győr megsemmisült Gulyás Mártonnál egy Partizán-interjúban, támogatottsága a Momentumon belül is összeomlott.
  • Gyurcsány a háttérben kötött egy különalkut a Jobbikkal, és a DK elnöke Jakab pártjával felosztotta egymás között a választókörzeteket.
  • A lila párt eljelentéktelenítése után Gyurcsány ráfordult az MSZP-re, és elszipkázza a potens jelöltjeit a régóta sorvadó pártnak.
  • Már az MSZP egykori elnöke, Molnár Gyula is Gyurcsányéknál folytatja.
Bel 2021-12-10 | 15:27
A GVH feljelentette a Pannónia Nyomda Kft-t, amelynek Cseh Katalin volt az ügyvezetője

A GVH feljelentette a Pannónia Nyomda Kft-t, amelynek Cseh Katalin volt az ügyvezetője

  • A Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatta az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF) is.
Bel 2022-08-23 | 07:58
Két budapesti fiatal egy bérelt autóban csempészte a migránsokat

Két budapesti fiatal egy bérelt autóban csempészte a migránsokat

  • A BRFK Bűnügyi Főosztálya embercsempészés miatt indított nyomozást egy 23 éves budapesti férfi és párja, egy 22 éves budapesti nő ellen.
Bel 2021-09-14 | 17:15
Hatalmas leleplezést szállított ma is az ellenzéki cselédmédia: a külügyminiszter Szijjártó sokat dolgozik

Hatalmas leleplezést szállított ma is az ellenzéki cselédmédia: a külügyminiszter Szijjártó sokat dolgozik

  • A rengeteg munkavégzést nem tudja megemészteni a cselédmédia, hiszen ők a hiperpasszív munkavégzésű, fél tízkor még álmos, bedagadt arccal jelentkező Karácsony Gergelyhez vannak szokva.
  • Döbbenetes ez a leleplezés, Szijjártó sokat dolgozik Magyarországért.
  • Ennek elég komoly eredményei vannak: csak 2020-ban, a koronavírus első évében 1700 milliárd forintnyi befektetés érkezett Magyarországra.
  • Miközben a befektetések értéke ebben az évben világszerte 40 százalékkal csökkent.
  • Szijjártó nem az a hiperpasszív alak, mint Karácsony.
Bel 2021-08-23 | 17:25
Szánthó Miklós az uniós pénzekkel történő zsarolásról: ezek a támogatások nekünk történelmi, gazdasági és politikai okok miatt is járnak, nem könyöradományok

Szánthó Miklós az uniós pénzekkel történő zsarolásról: ezek a támogatások nekünk történelmi, gazdasági és politikai okok miatt is járnak, nem könyöradományok

  • Interjút adott a Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ vezetője a genderőrületről és arról, hogy a liberálisok mindig találnak egy újabb "elnyomott" csoportot, akit képviselniük kell.
  • Az emberi jogi fundamentalizmus célja ma már az, hogy az egyes mesterségesen kreált vagy újonnan felfedezett szexuális kommunáknak mint csoportoknak ugyanazok a jogok járjanak, mint a többségi társadalomnak - mondta.
  • A modern liberalizmusra jellemző álságosságról azt mondta, egyfelől széles spektrumon folytatják az általuk fontosnak ítélt ügyek mentén a propagandát, másfelől amikor valaki erre rámutat, fel vannak háborodva a valóságon.