Egy Gyurcsány mind felett

Egy Gyurcsány mind felett
  • Keserű békát nyelet le a Demokratikus Koalíció elnöke az előválasztás eredményével a baloldal egészének torkán.
  • Saját maga az a keserű béka, még ha a legtöbben e baloldali elitből nem is hajlandóak ezt tudomásul venni, vagy lefelé játsszák ennek jelentőségét.
  • Ettől függetlenül ez a béka ott van a torokban, és csúszik lefelé.
  • Elmagyarázzuk, hogyan vitt mindent Gyurcsány Ferenc, és miért ő lett a megkerülhetetlen szereplő újra a baloldalon.
  • Számba vesszük a veszteseket és a győzteseket is, és elmagyarázzuk, miért győztes az adott szereplő, és miért vesztesek mások.

Hatalmas népünnepélyt tartott a baloldali elit, mindenki az előválasztás nyertesének képzeli magát. Részleges oka az ellenzék szereplőinek van az örömre, azonban akik értenek a választásföldrajzhoz és a statisztikákhoz, jóval reálisabban ítélik meg a helyzetet.

Az öröm szinte odáig csapott, hogy a legtöbb baloldali szereplő mintha csak azt ünnepelné, legyőzték a Fideszt az országgyűlési választáson - erről azonban azért nincs szó, mert ez az előválasztás a baloldalon belül zajlott le, ez csak a baloldali összefogás helyosztója volt. Csak az dőlt el, a szélsőjobbtól szélsőbaloldalig tartó szereplőválogatás során kik emelkednek fel, és kik süllyednek a feledésbe.

Ennek megfelelően a győztesek vs. vesztesek sem értelmezhető baloldali ellenzék-Fidesz relációban. Minden győztes és minden vesztes a baloldali tömb tagja.

Vegyük sorra a győzteseket!

A legnyilvánvalóbb győztes Dobrev Klára, aki letarolta az országot, és egymaga ötször annyi körzetet nyert, mint Karácsony és Márki-Zay összeadva. Bár az ellenzéki propagandamédia már kisebbíti Gyurcsány Ferenc feleségének győzelmét, ezt azonban csak elkeseredésükben teszik, az ő favoritjuk ugyanis nem Dobrev, hanem Karácsony volt.


Vagyis csak azért teszik ezt, hogy a második forduló előtt is vetíthessék azt a képet, az előválasztásnak továbbra is komoly tétje van.

Nincsen: az egyéni indulók eldőltek, és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az előzetes háttértárgyalásokon a maga szempontjából zseniálisan tárgyalt, és ehhez mérhető zsenialitással vezette falnak összes tárgyalópartnerét.

Elmondjuk, hogyan.

1. Amikor Gyurcsány Ferenc észlelte, hogy az előválasztást nem tudja megakadályozni - legkevésbé a DK akarta az előválasztást, hiszen a többiekkel szemben létező pártszervezetei, és potens jelöltjei vannak szerte az országban - a folyamat élére állt, és onnantól minden energiát beletettek az előválasztás leszervezésébe. Gyurcsány ugyanis egy új párt felépítőjeként pontosan tudta, az előválasztás tökéletesen alkalmas arra, hogy átmozgassa a pártszervezeteket és az aktivistáit. Egy párt életében egy aláírásgyűjtés, vagy éppen egy előválasztás fontos közösségi alkalmak, amikor az aktivisták közösen dolgozhatnak az ügyön és az ügy sikeréért. Aki a legjobban ismeri idehaza az ellenzék vezetői közül a politika pszichológiai vetületeit, az Gyurcsány Ferenc.

2. A saját hajánál fogva rángatta ki magát Gyurcsány Ferenc abból a karanténból, amit Karácsonyék húztak köré. Köztudott, hogy Karácsonynak az volt a terve, "elszigeteli" Gyurcsány Ferencet és pártját az ellenzéki összefogásban. Ennek érdekében az MSZP a Jobbikkal kezdett tárgyalásokba, és Gyurcsány elmondása szerint már csak napokra voltak a megegyezéstől, amikor ő megkereste a Jobbik becsvágyó elnökét. A két szélső polaritás - Jobbik, DK - egyezkedése olyan flottul ment, hogy fel is osztották egymás között az ország választókerületeit.

Akkor a Jobbik azonban még nem tudta, milyen hatalmas stratégiai hibát követ el azzal, hogy belecsapott Gyurcsány tenyerébe, és kiengedte a DK-t a karanténból.

3. A Demokratikus Koalíció megakadályozta, hogy "civilek" is a jelöltek között lehessenek, és a miniszterelnök-jelölti vetélkedéshez hasonlóan kétfordulós legyen a választókerületi jelöltek kiválasztása is. Az előbbire azért volt szükség, hogy Márki-Zay Péter és köre ne rendelkezzen emberekkel az ellenzéken belül. A sors fintora, hogy ennek megakadályozása minden, az összefogásban részt vevő pártnak is az érdeke volt, nem csak Gyurcsánynak.

Az egyéni második forduló elkaszálása pedig egyértelműen a DK érdeke volt. Hogy a kétfordulós jelölt-kiválasztást a DK akadályozta meg, azt a Karácsony-szövetséges Jámbor András kiszivárogtatásából tudhatjuk. Szombaton a VIII-IX. kerület előválasztáson nyertes jelöltje írta a Facebookjára, hogy a kétfordulós egyéni választást Gyurcsányék akadályozták meg.

Miért állt ellen Gyurcsány a kétfordulós egyéni jelölti választásnak?

Mert előre felosztották a körzeteket a Jobbikkal, bebiztosították a többiekkel szemben az indulásaik helyét, és a második fordulóban pont az történt volna, mint ami most zajlik a miniszterelnök-jelölti üzengetésben és a Karácsony-Márki-Zay szövetségkeresésben: a második és a harmadik helyre szorult "kicsik" összefogtak volna az első helyezettel szemben, és a második fordulóban kiütötték volna az első fordulóban első helyen végzett DK-s jelölteket az egyéni körzetekből.

Gyurcsány pontosan tudta ezt, ezért megakadályozta az egyéni második fordulót, hogy így biztosítsa be: az a DK-s, aki elvitte az első fordulóban a körzetet, az el is indul a Fidesszel szemben 2022-ben.

Ezzel pedig megakadályozta, hogy "új" jelöltek vigyék a körzeteket.

4. Gyurcsány, látva, hogy az ellenzék többi tagja mantraszerűen ismételgeti, hogy az előválasztás a csodafegyver, beleállt a sztoriba.

Csakhogy túljárt mindenkinek az eszén: elfogadta az összellenzéki relitást az előválasztás megszervezéséről, de olyan peremfeltételekhez ragaszkodott, amelyek végül bebiztosították elsőségét. Ilyen volt a második forduló és a civil jelöltek elutasítása, és ilyen volt az is, hogy közös pénzből szervezik meg az előválasztást, azaz közösen állják a számlát. Azonban itt is sikerült az ellenfelek alá tenni.

Az ellenzéki választók sátraknál, vagy online adhatták le szavazataikat, állandó sátrak Budapesten és a nagyvárosokban voltak, a vidéki térségekben úgynevezett mozgósátorban szavazhattak az emberek. Nem nehéz belátni, hogy ezzel Jakab Péter szavazatszámát szorították le, aki elviekben vidéken erősebb.

Annak a Jakabnak, aki óriási elánnal, a kétely minimuma nélkül vetette bele magát az előválasztásba és a kampányolásba, és a rendszerváltást követő politikai kultúra legmélyebb mélypontjait is hajlandó volt bejárni párezer lájkért cserébe. Azzal, hogy vidéken csak mozgó sátrakban, csak pár órán keresztül lehetett szavazni, de a nagyvárosi térségekben állandó, fix helyen lehetett voksolni a baloldali jelöltekre, Gyurcsány megpecsételte a díszbohóc Jakab szerepét, és úgy írta ki a játékból, hogy Jakab észre sem vette: ő már nem a játék részese, csupán annak szemlélője.

Gyurcsány a Jobbik-DK paktummal megpecsételte a Jobbik, mint párt szerepét is.

A teljes politikai elit felkapta a fejét arra, hogy a Demokratikus Koalíció és a Jobbik ennyire egymásra talált. Csakhogy ebben is volt egy gyurcsányi mesterterv: a DK elnöke a kezdetektől az orránál fogva vezette Jakabot is.

Hogyan?

A körzetek egymás közötti felosztásával. A Demokratikus Koalíció ugyanis megkapta a balra billegő, vagy biztosan ellenzéki, baloldali körzetek 3/4-ét, míg a Jobbik megkapta az alku során a biztosan fideszes, vagy a Fidesz felé billegő körzetek 2/3-át. Ezekben a körzetekben nagyon nehéz dolga lesz a Jobbiknak, különösen egy ilyen súlyos arcraesés után, mint ami Jakabbal is történt.

Dupla csavar a sztoriban, hogy a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára azokban, a Jobbik részére átadott körzetek nagy részében is győzött, amelyeket elvileg azért adtak a Jobbiknak, hogy ott jobbikos egyéni jelölt mellett Jakab számottevő támogatásra tehessen szert.

Különös, de egy pártocska, egy tízfős baráti társaság viszont a nyertesek között van: ez pedig nem más, mint a Párbeszéd nevű, sztálinista mikro- és kullancspárt; nekik biztosan lesz frakciójuk 2022-től.

TEHÁT ÖSSZESSÉGÉBEN MI TÖRTÉNT?

Óriási emberi, és hatalmas, de közösen fizetett pénzbeli erőforrásokat megmozgatva - az ellenzék közösen állta az előválasztás lebonyolítási költségeit - az előválasztással újra Gyurcsány Ferenc nevére lett írva a baloldal, mert az egyéni jelölteken keresztül ő és a pártja dominálja a baloldali térfelet.

Az igazán mesteri ebben pedig az, hogy az őt nem szívlelő liberális propagandamédia hangos előválasztási kampánya mellett sikerült véghezvinni ezt a bravúrt, mégpedig úgy, hogy a propagandamédia Jakabhoz hasonlóan észre sem vette, az orránál fogva vezetik meg éppen.

Egy Gyurcsány mind felett - a DK pártvezére mesteri alkudozással, óriási stratégiai érzékkel, és a DK-s választók ügyes mobilizálásával gyűrte maga alá ellenfeleit. Aki ezt elvitatja, az semmit nem ért a politikából, vagy naivabb Karácsony Gergelynél.

Különböző modellszámítások szerint ugyanis Gyurcsány ügyesen összetaktikázta, hogy a Demokratikus Koalíciónak lesz a legnagyobb frakciója az Országgyűlésben az ellenzéki összefogáson belül, továbbá egy olyan Jobbik lesz mögötte a második, amely elnökének politikai jövője egyedül Gyurcsány Ferenc jóindulatán múlik.

Mivel Jakab nem indult egyéniben, ezért csak akkor maradhat képviselő, ha a közös listán befutó helyen szerepel. Nem kérdés, hogy kinek lesz hálás ezt követően Jakab Péter: Gyurcsány Ferencnek, és úgy fog dönteni akár ellenzékben, akár egy szűk győzelmet követően kormánytöbbségben, ahogyan abban előzetesen megegyezik Gyurcsány Ferenccel.

Márpedig kettejüknek körülbelül 70-75%-a lesz az ellenzéki összefogáson belül, azaz ketten uralni fogják a többséget: ha győznek, nélkülük moccanni sem tud majd a kormány, bárki is legyen a kormányfő.

Nyilvánvaló, hogy Dobrev Klára számíthatna férje, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter jóindulatára, de ha a minimális politikai hátországgal rendelkező Karácsony Gergely, vagy a politikai hátország nélkül maradt Márki-Zay Péter lesz egy esetleges ellenzéki győzelem esetén a kormányfő, akkor a miniszterelnöknek semmiféle hatalma nem lesz a frakciók fölött, így a kormányfő nem cselekvő résztvevője lesz a magyar politikai életnek, hanem egy rabláncra vert fogoly.

Aki kicsit is ismeri a politikát és annak belső működési logikáját, a parlementáris demokráciát, ahol a többséget pártok alkotják, saját érdekekkel, vagy van halvány elképzelése egy ország irányításáról, az tudja, ez nem kifejezetten hálás szerep.

VEGYÜK SORRA A VESZTESEKET!

A legnyilvánvalóbb vesztes Fekete-Győr András.
Az ellenzéki média egykori üdvöskéje csúnyán leszerepelt: kevesebb szavazatot szerzett végül, mint ahány aláírást gyűjtött, hogy bekerülhessen a miniszterelnök-jelöltek közé.

Helyzete olyannyira ingataggá vált, hogy Donáth Anna, Orosz Anna és Soproni Tamás állítólag már szervezkedik az elmozdítása érdekében a Momentum éléről.
A másik nyilvánvaló vesztese Jakab Péter, a Jobbik elnöke, aki egy ország előtt lett megalázva.

Gyurcsány elhitette vele, hogy komoly tényező, Jakab nagyon bele is élte magát a rá kiosztott szerepbe, majd ahogy fentebb is írtuk, azzal, hogy vidéken tulajdonképpen nem volt szavazási helyszín, kihúzta a lába alól a talajt.

A harmadik nagy vesztes Karácsony Gergely.

Ahogyan korábban a BENNFENTES, majd a HVG is megírta, Karácsony abszolút favoritként tekintett magára - azt gondolta a környezete, hogy begaloppozik a győzelembe; nos, ez nagyon nem így lett. A Főpolgármester esetlenkedése megbosszulta magát: helyette a baloldali választók egy tökösebb vezetőre szavaztak, aki a dolgok faramuci állása következtében pont Dobrev Klára lett.

Karácsony Gergelyt ez az előválasztás tartósan beárazta a második helyre, nagy csoda kellene ahhoz, hogy ő valamikor is elsőszámú tényező legyen a hazai politikában: Gyurcsány Ferenc az értésére adta, hiába, hogy a baloldali elit egy része és a liberális propagandamédia is őt akarja miniszterelnök-jelöltnek, a DK gépezete és Dobrev Klára lenyomja őt és megalázóan megveri.

Nagy vesztese az előválasztásnak a Karácsony mögött álló üzleti kör: bebizonyosodott újra, hogy egy gyenge, esetlen, teszetosza karaktert a közösségi médiában sem lehet átfazonírozni potens vezetőve.

Hiába az összességében százmilliós reklámpénz elköltése a Facebookon, a Google Adsben és a Youtubeon, egy erőtlen és fókusztalan kampány nem csinál győztest egy vesztes, mamlasz alakból.

A BENNFENTES nem lepődne meg azon, ha mindaz a temérdek pénz, amit Karácsony stábja elégetett a kampányban, nagyon hiányozna a mecénásoknak.

És miért nagy vesztes még Karácsony Gergely?

Márki-Zay Péter budapesti szavazatszámai miatt. Mert azok a szavazatok a napnál is világosabban mutatják meg, Budapest nem Karácsonyé, és a baloldali választók között is van olyan elégedetlenek, akik leszavazzák Karácsony Gergelyt.

A Márki-Zay Péterre leadott budapesti szavazatok legalább fele Karácsony ellen leadott szavazat. Azonban ha ezt a protest-felet és Dobrev szavazatait összeadjuk, akkor egyértelmű, hogy Karácsony Budapestet sem uralja politikai értelemben.
A pártok közül vesztes a Jobbik, az LMP, és az MSZP.

A Jobbikhoz hasonlóan az MSZP is vesztese az előválasztásnak: javarészt olyan körzeteket nyertek el, ahol kutya nehéz lenne győzniük. Az LMP-nek csak akkor lesz farkciója, ha a közös listára még felkerülnek befutó helyre embereik. Máskülönben az LMP-nek vége.

De van még egy óriási vesztese az előválasztásnak: az ellenzéki propagandamédia.

Köztudott, hogy a 24, a Telex, a HVG, az RTL Klub favoritja Karácsony Gergely volt az előválasztáson. Ám azzal, hogy Gyurcsány beleállt az előválasztási sztoriba - és pontosan tudta, hogy neki rendelkezésére áll a DK-s választók adatbázisa -, a falnak vezette az ellenzéki propagandamédiát is, aki az előválasztási kampány során Dobrevet és Márki-Zayt szinte elhallgatta, és végig Karácsonyt sztárolta.

Vagyis Gyurcsány úgy rántotta be az előválasztási hajcihőbe a liberális propagandamédiát, hogy a kezében ászok voltak, a királyokat kiosztotta, és leosztotta a dámákat is. A propagandamédia elé üveggyöngyként pedig kiszórta a bubikat és a tízeseket.

Tehát végeredményben Gyurcsány hülyét csinált a propagandamédiából, mert azzal, hogy a propagandamédia a jelentőségén túl feltornázta a baloldali előválasztást és annak tétjét, akaratlanul is csak Dobrev malmára hajtották a vizet, akiket a DK a saját adatbáziásán és a kifinomult Big Data-rendszerén keresztül elért, aktivizált, és el is vitte őket szavazni, teljesen függetlenül a liberális propagandamédia szólamaitól.

Így a propagandamédia hiába tolta gőzerővel Karácsonyt, üdvöskéjük csak a második helyre futott be.

Ugyan győztesnek tűnik, de Márki-Zay Péter egy meglepetésszerű, relatív győzelemből fordulva is válhat vesztessé.

A baloldali politikát meglepte, hogy Márki-Zay Péter végzett a harmadik helyen. Kétségtelen, hogy nem számítottak arra, a hódmezővásárhelyi polgármesternek ekkor felhajtóereje lehet.

Csakhogy a harmadik helyezése egy egymással részben összebékíthetetlen hármast hozott össze, mely kulturális értelemben nagyon megosztott: van Dobrev, aki a régi MSZP városias, liberálisabb szavazóival nyert. Ezek a választók világiasak, vallástalanok, idősebbek, nagyvárosiak. Van Karácsony Gergely, aki szintén egy urbánusabb nyelvet beszélő figura. És ott van a maga szerint keresztény és jobboldali Márki-Zay Péter, aki kulturálisan nagyon távol áll mind a DK törzsszavazóinak, mind Karácsony Gergelynek a szavazóitól, és az őket jelölő pártoktól, és ez nem csupán a második fordulóban, hanem adott esetben a közös kormányzás során is rengeteg, kódolt konfliktust jelenthet.

Egyszerűen hosszútávon elképzelhetetlen, hogy tűz és víz zökkenőmentesen legyen képes együttkormányozni - márpedig föntebb levezettük, hogy a legnagyobb frakciója Gyurcsányéknak lesz, így a teljesen szervezeti háttér és frakciótámogatás nélkül miniszterelnökké váló Márki-Zay Péter győztesből könnyedén válhat az egyik legnagyobb vesztessé.

Péntek, szombat, vasárnap és a hétfő azzal telt, hogy a jelöltek egymásnak üzengettek: Karácsony Dobrevnek és vissza, Márki-Zay mindenkinek, Jakab Karácsonynak és Márki-Zaynak.

Az üzengetés dinamikája abba az irányba mutat, hogy a jelöltek már nem feltétlenül győzni akarnak, hanem egymás között dobálják a miniszterelnök-jelöltséget annak érdekében, hogy ki vezesse bele egy vereségbe a baloldalt Orbán Viktor, és a Fidesz ellen.

Ha Karácsony kiszáll, megőrizheti az arcát a Fővárosban, és újjáépítheti megtépázott renoméját. Elképzelhető, hogy mostanra belátta, ebben a kampányban túl sok sebet szerzett, és több helyen is vérzik. A becsvágyó Márki-Zay nagyon akarja a jelöltséget, és láthatóan csak a győzelemben hisz. Dobrevnek és Karácsonynak pedig pedig pont jó, ha egy, a baloldali érzelemvilágtól testidegen, "jobbos", "keresztény", "nagycsaládos", "vaskalapos", "mániákus" elveszíti a választást a Fidesszel szemben.

Mert Dobrevéknek ott lesz a legnagyobb frakció és az ellenzék feletti legnagyobb befolyás a jövőben. Karácsonynak ott a Főváros, amit eddig sem vezetett, de 2024-ig még eljátszhatja, hogy képes vezetni egy nagyvárost.

Így ha Márki-Zay ebben a helyzetben falnak vezeti a baloldali összefogást, akkor Dobrevnek és Karácsonynak is ott lesz az érvanyag a jövőre nézve: nem lehet "import", "civil" jelöltet állítania a baloldalnak, mert az csak veszít a Fidesszel szemben.

Ha pedig Márki-Zay mégis győzne tavasszal szűk többséggel, akkor a DK és a baloldal frakciói őt is túszul ejtenék.

Gyurcsány Ferencnek ez a forgatókönyv is tökéletes. Ő már csak egy kávét kér.

Így vagy úgy, de megnyert mindent, amit csak lehetett.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-27 | 20:00
Előválasztás: Karácsony be van sz@rva

Előválasztás: Karácsony be van sz@rva

  • Múlt hét óta rengeteg pletyka jutott el a BENNFENTES-hez is, hogy Karácsony szénája az előválasztáson kifejezetten rosszul áll.
  • Hiába a hetente elköltött 30 milliók, forrásaink szerint Dobrev nagyon vezet az előválasztáson.
Bel 2021-06-18 | 08:55

106 új fertőzöttet azonosítottak, 300-nál kevesebb ember van kórházban

  • Az új halálos áldozatok száma: 2 fő.
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 289 ember.
  • Közülük lélegeztetőgépre szorulók száma: 43 fő.
  • Az első dózissal oltottak száma: 5 389 058 fő.
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 4 360 313 fő.
Bel 2021-12-06 | 11:12
23 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

23 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

  • A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján a rendőrök 2021. december 5-én 8 óra 22 perckor az M1-es autópályán, Tata térségében ellenőriztek egy tehergépkocsit.
  • A járműben 22 fő, magát afgán állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az egyenruhások a sofőrt és utasait elfogták és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • Az illegális migránsokkal szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
  • A belga sofőrrel szemben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást.
Bel 2021-09-30 | 21:40
95 körzet összesítése után továbbra is Dobrev vezet

95 körzet összesítése után továbbra is Dobrev vezet

  • Dobrev Klára: 186 674 szavazat (34,58%).
  • Karácsony Gergely: 146 597 szavazat (27,15%).
  • Márki-Zay Péter: 108 302 szavazat (20,06%).
  • Jakab Péter: 77 538 szavazat (14,36%).
  • Fekete-Győr András: 18 296 szavazat (3,39%).
Bel 2021-05-11 | 16:36

Újabb baloldali hisztéria lepleződött le: a nyugati világ telis-tele van Fudan-együttműködésekkel

  • A magyar baloldal egyként prüszköl a kínai Fudan egyetem miatt.
  • A kormányt azzal vádolják, Kína gyarmatává teszi Magyarországot.
  • A világ legjobb egyetemeinek rangsorában a Fudan a 34. helyen áll.
  • Összehasonlításul: Top500 közé csak a Semmelweiss Egyetem és az SZTE szokott bekerülni idehaza.
  • A Mandiner összegyűjtötte: számtalan nyugati Campus áll partnerségben a kínai Fudannal.
Bel 2022-01-19 | 08:51
Tízből hét aktív választó szerint a Fidesz fog győzni április 3-án

Tízből hét aktív választó szerint a Fidesz fog győzni április 3-án

  • Az aktív ellenzékiek 42%-a gondolja csak azt, hogy a baloldal lesz a befutó.
Bel 2022-05-17 | 08:54
Álprobléma: 3 migránsbanda, összesen 62 határsértő

Álprobléma: 3 migránsbanda, összesen 62 határsértő

  • A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. május 16-án 22 óra 20 perc és 17-én 3 óra 5 perc között három nagyobb létszámú migránscsoportot – összesen 62 személyt – tartóztattak fel Dávod, Kelebia és Csikéria térségében.
  • A magukat afgán, török és szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.