Újabb mélypont: fogyatékos újságírókról és Fidesz-ügynök betelefonálókról delirált Márki-Zay

Újabb mélypont: fogyatékos újságírókról és Fidesz-ügynök betelefonálókról delirált Márki-Zay
  • Úgy tűnik, aki a baloldal miniszterelnök-jelöltje lesz, az elveszti az eszét.
  • Vasárnap este az is kiderült, hogy Márki-Zay hazudozni is ugyanolyan óramű pontossággal hazudik, mint Karácsony.

Márki-Zay továbbá egymillió forintot ad annak, aki bizonyítja, hogy ő Indiába küldte volna az embereket szemorvoshoz, tudósít a Mandiner.
 
A baloldal miniszterelnök-jelöltjének bejelentkezéseit – megannyi botrányos kijelentés után – a múlt héten terelte mederbe a stábja, amikor az ATV-től igazolt Simon Andrással beszélgetett, előre meghatározott témákban.

Azonban Márki-Zay koronavírus-tesztje a hét közepén pozitív lett, így most Péterfi Judit az éteren keresztül igyekezett moderálni a beszélgetést, amely nem indult zökkenőmentesen: a gyanútlanul odakeveredő néző több percig azt nézhette, ahogy Márki-Zay és Péterfi a hangtechnikáról beszélgetnek, és azt próbálják megoldani.

Mikor ez sikerült, Péterfi Márki-Zay hogylétéről érdeklődött. A miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy reményei szerint a holnapi tesztje már negatív lesz, és visszatérhet a kampányba. Egyben köszönetet mondott a helyette beugró ellenzéki politikusoknak, köztük a választás dátumát egyből el is tévesztő Fekete-Győr Andrásnak.



A következő téma a 2018-as hódmezővásárhelyi és a mostani kampány összehasonlítása volt, ebből az derült ki, hogy négy évvel ezelőtt mindössze három emberrel ment kampányolni Márki-Zay, és gyakran a felesége vezetett.

Rátérve az aktuális kérdésekre, Márki-Zay arról beszélt, hogy felismerte, hogy a közös listás helyek mennyire fontosak voltak a pártoknak, és amint elengedte a hetedik frakció tervét, mennyivel könnyebben mentek a tárgyalások.

"A mi számításaink szerint több ellenzéki szavazó van az országban, az a kérdés, hogy elmennek-e?" – jelentette ki Márki-Zay, hozzátéve hogy ha a politikusok egymással veszekednek, akkor nem mennek el, és nem lesz kormányváltás. Szerinte a nehezén már túl vannak, és meg kell őrizni az egységet, amit – úgy véli – a Fidesz akar megbontani. Szerinte a Facebookon kommentelő, ellenzéket szidó,

valamint a betelefonálós műsorokban a baloldalt kritizáló ellenzékiek "Fidesz-ügynökök".

Ezután a vírushelyzetről beszélt, és elmondta hogy ők nem tennék kötelezővé az oltást, és a negyedik oltást sem tartja jó ötletnek. Szerinte a Fidesz az ellenzékre uszította a "náci-tagozatot", azaz a Mi Hazánkat. Elmondta: aki Toroczkaiékra voksol, az elvesztegeti a szavazatát, majd megjegyzést tett arról, hogy sok oltásellenes politikus beoltatta magát és a gyerekeit is (!), de neveket szokása szerint nem mondott. 

Péterfi Judit következő témája az egészségügy volt. Márki-Zay szerint hazudik, aki azt állítja, hogy privatizálná az egészségügyet, sőt, egymillió forintot is felajánlott annak, aki bizonyítja, hogy ő Indiába küldte volna szemorvoshoz a magyarokat. ( Mi a pénzt meghagynánk kommentelőinknek, segítségül idetesszük Márki-Zay erről szóló kijelentését, ezt lehet tehát küldeni a közös miniszterelnök-jelöltnek egymillió forintért.)

"Én azt mondtam, hogy Szeged. Nem India, Szeged. Elnézést kérek, de hogy ha annyira fogyatékosok szegény fideszes propagandisták, – és a fogyatékos az nem jó szó, mert a fogyatékosokat szeretjük – nyilvánvalóan az ő szellemi képességük, nem azt mondom, hogy tökéletes, de nem a szellemi képességükkel van baj, hanem a végtelen aljasság és gonoszság jellemzi ezt a tolvajtársaságot" – mondta Márki-Zay.

Az egészségügyes monológ végén a következő párbeszéd játszódott le Péterfi és Márki-Zay között:

Péterfi: És még megélhetési válság is van.

Márki-Zay: Igen.

Péterfi: Tudnál erről valamit mondani?

A beszélgetés szokatlanul hosszúra nyúlt,  – Simon András 40 perc alatt elintézte a múlt héten – Péterfi Judit körülbelül háromszor próbálta meg lezárni a bejelentkezést, amely végül több, mint egy óráig tartott. 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-06 | 10:51
Vitézy Dávid a nagykörúti lámpaátállításokról: "ez minden, csak nem zöld közlekedéspolitika"

Vitézy Dávid a nagykörúti lámpaátállításokról: "ez minden, csak nem zöld közlekedéspolitika"

  • Korábban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület is bírálta Karácsonyékat, szakmaiatlansággal és túlzott magabiztossággal vádolva a döntéshozókat.
Bel 2022-01-25 | 18:24
Karácsony eladja, az állam megmenti az értékes hegyvidéki villát

Karácsony eladja, az állam megmenti az értékes hegyvidéki villát

  • Karácsony pénzzé tenne mindent, pedig 200 milliárdos tartalékot örökölt Tarlóstól.
Bel 2021-07-31 | 09:18
Drámai támadás érte a jobbikos Stummert, sörrel öntötték le a pultját

Drámai támadás érte a jobbikos Stummert, sörrel öntötték le a pultját

  • Beleborzong az ember, mit ki kell bírnia egy ellenzéki politikusnak idehaza.
Bel 2022-05-23 | 17:28
Megpróbált elmenekülni a török embercsempész

Megpróbált elmenekülni a török embercsempész

  • 2022. május 23-án 8 óra 15 perckor Sopronkőhidán, a homokbánya közelében észlelték az osztrák honosságú gépkocsit. 
  • A járművet vezető férfi a rendőri intézkedés elől elmenekült, azonban őt az egyenruhások a közeli erdőben megtalálták.
  • Igazoltatásakor a járőrök megállapították, hogy az elfogott 37 éves török sofőr akart hét magát szír állampolgárnak valló férfit jogellenesen Ausztriába vinni.
  • Mivel a külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt előállították őket a Soproni Rendészeti Integrált Központba.
  • A török gépkocsivezetővel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-17 | 11:01
15 letaglózó mondat a 15 éves őszödi beszédből

15 letaglózó mondat a 15 éves őszödi beszédből

  • Ma 15 éve, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde.
  • Ennek kapcsán a hirado.hu idéz 15 letaglózó mondatot a balatonőszödi kormányüdülőben elhangzottakból.
Bel 2021-08-26 | 10:38
Holland embercsempész-fogás az M1-es autópályán

Holland embercsempész-fogás az M1-es autópályán

  • A holland sofőr, valamint szintén holland társa négy illegális migránst akart Ausztriába juttatni.
Bel 2021-06-21 | 13:36
Azt hazudták az embereknek, a kormány kivérezteti az önkormányzatokat - közben milliárdos szabad pénzeszközökön ülnek

Azt hazudták az embereknek, a kormány kivérezteti az önkormányzatokat - közben milliárdos szabad pénzeszközökön ülnek

  • Sajnos az igazmondási versenybe nem szabad a baloldalnak beneveznie, mert úgy jár, mint Karácsony Gergely a városvezetéssel: elhasal az első megoldandó feladatnál.
  • Budapesten 22 milliárd forint, Újpesten 3,2 milliárd, Józsefvárosban 4,9 milliárd, Ferencvárosban 6 milliárd, Érden 28,8 milliárd maradt a város kasszájában.
  • Szegeden közel 30 milliárd, Egerben mintegy 2 milliárd, Tatabányán 7,8, Szombathelyen 2,8 milliárd, Pécsett 1 milliárd forintnyi szabad pénzeszköz maradt meg tavalyról.