Fegyőr behisztizett és megzsarolta saját elnökségét - kiszivárogtak a jegyzőkönyvek II.

Fegyőr behisztizett és megzsarolta saját elnökségét - kiszivárogtak a jegyzőkönyvek II.
  • Ahogy a törpök élete sem csak játék és mese, a Momentum ifjú titánjai is már az alakulás után súlyos konfliktusokba keveredtek párton belül.
  • A Mandiner bemutatott néhány jegyzőkönyv-részletet, amelyek azt bizonyítják, hogy már 2017-ben is súlyos problémák voltak a pénzügyekkel a pártban.
  • Erre jött rá Fekete-Győr zsarolása, amellyel a többi vezetőt padlóra küldte.
  • A Mandiner információi szerint a Momentumban a mai napig ilyen cicaharcok zajlanak.

Ahogy korábban megírtuk, Cseh Katalin és Zaránd Péter szavait idéző jegyzőkönyv-részletekből kiderül, hogy a Momentum 2017-es Nyitás Fesztiválja nagyon sokba került a pártnak.

Nemcsak anyagilag, hiszen már az előtt is el voltak adósodva, de szervezetileg is majdnem ráment a párt:

konfliktusok, felelős keresések, mutogatások, petíciók.

Végül kikiáltottak valakit bűnbaknak amiatt, hogy egy sikertelen fesztivál sokba került, de ő sem kapott szankciót.

Viszont sokkal érdekesebb a jellemrajz, ami az egész vita során Fekete-Győr Andrásról kirajzolódik.

Az egész konfliktus onnan indult, hogy az elnökség megkérte a kampányvezető Zaránd Pétert, hogy akit nem talál alkalmasnak a kommunikációs stábban, azt váltsa le, zaránd pedig Gyuris Dórától, Papp Gergőtől és Pencz Andrástól el is köszönt.

Azonban a leváltott kommunikációs csapat még egy utolsó akcióba lendült és írtak egy újabb petíciószerű levelet, amelyben Zaránd leváltását követelték a korábbi hibáira hivatkozva. Ezeket a hibákat Zarán elismerte, az elnökség pedig azon a véleményen volt, hogy ettől függetlenül elégedettek vele, maradhat a pozíciójában.

A Mandiner viszont úgy tudja, ez a levél már a megírásakor egyeztetve lett az elnök Fekete-Győr Andrással, csak a párt vezetője névleg nem volt benne, hogy alulról jövő kezdeményezésnek tűnjön a puccs. Ezt Zaránd fel is hozta Fekete-Győrnek az ülésen:

„Hozzám az jutott vissza, hogy azt a 80-90-1500 nem tudom aláírós lófaszt, ami itt terjeng, azt, azt te vezetted, Andris, és hogy ezt te kérted. És te mondtad, azt, hogy ha elegen lesznek az aláírók, akkor... akkor majd az elnökség meghajol”
Fekete-Győr viszont mindent tagadott.

Ekkor az elnökség szavazott Zaránd Péter ügyéről, és 4-1 arányban úgy döntöttek, maradjon pozíciójában a kampányvezető.

Egyedül Fekete-Győr nem akarta ezt, ezért gyorsan be is hisztizett és

megfenyegette párttársait, hogyha nem az történik, amit ő akar, akkor le fog mondani.

A zsarolás megtette hatását és Orosz Anna és Cseh Katalin átállt Fekete-Győr mellé, így Zarándnak távoznia kellett posztjáról.

Soproni Tamás viszont úgy reagált:

„Én úgy éreztem, hogy valami eltört bennem ott az asztalnál. Legalábbis ahogy körbe néztem, mindenki sokkot kapott egy kicsit. Ez, tudom, le is jött, Andris. Mindenki sokkot kapott, hogy ez egy olyan szervezeti kulturális lépés, ami számunkra egy új ... egy új lépcsőfok, egy új mélypont a Momentumban. ... Az, ami ekkor történt, hogy te megzsaroltál, az egy gyógyíthatatlan folt. Mi megint leültünk, nélküled direkt, mert tudtuk, hogy nem fogsz mozdulni egy centit sem, és azt mondtuk, bazmeg: haladjunk tovább. Kompromisszumot keresünk, Andris felé hogyan nyitunk. Az a kívánság, hogy leváltsuk, bazmeg, Zaránd Pétert. Ez a kívánság, ez az elvárás az elnök részéről.”

Zaránd tehát távozott, Soproni és Fekete-Győr kapcsolata pedig meggyengült. Soproni Tamás egyébként később, 2018-ban meg is próbálta puccsolni az elnököt, ez azonban akkor nem jött össze.

Zaránd pedig búcsúzóul ennyit mondott:

„És szeretnék egy kicsit arról beszélni, hogy ki vezeti ezt a pártot. És itt most kérlek, félre ne értsétek. Ezt a pártot ma, úgy tűnik, hogy Gyuris Dóra, Tölcsér Borbála és Papp Gergő vezetik, hárman. Meg Kiss László. Négyen. Ők vezetik ezt a pártot. Ők vezetik ezt a pártot, mert ha ezek az emberek megzsarolnak titeket, akkor idővel beadjátok a derekatokat. Ez történik, ez történt. Teljesen mindegy, hogy egyébként ennek a nem tudom... napirendi pontnak az lesz a vége, hogy én lemondok, vagy ti visszahívtok... teljesen mindegy. Csakis annak a beismerése történik, hogy ezt a pártot nem ti vezetitek. És ezt beismeritek, hogy ezt a pártot az vezeti, aki képes megmozgatni a vidéket, aki képes jelölteket átbaszni, aki képes szervezeti embereket átbaszni, aki képes embereket lejáratni mindenféle alap nélkül. És ti nem álltok ki emberek mellett. Mert az, hogy »csillapítsuk a kedélyeket«, bocs, srácok, ez egy semmi. Ez egy nulla.

Morálisan olyan szinten nulla teljesítményt nyújtott a párt az elmúlt tíz napban, hogy innen nincs visszaút szerintem.
És teljesen független a helyzet valójában attól, hogy én lemondok-e vagy sem. És néhány nappal ezelőtt írtam egy - azért, mert az elnökség kérése volt, informálisan, hogy tartsak ki - írtam egy motiváló üzenetet a stáb tagjainak, mert nekik is valamiből ki kell tartani, tudjátok... hogy holnap is van munka, és kell valamit csinálni. És szeretném ezt veletek megosztani, mert azt hiszem, hogy olyan pillanatokba sikerült írni, amikor tán én is jobban  tudtam koncentrálni, mint az elmúlt kilenc napban bármikor. Azt írtam nekik, hogy »a párt  legnagyobb erőpróbája ez most, egy krízis folyamán. Ez egy olyan próba, amin a pártok többsége elhasal. Arról szól, hogy a szervezet tagsága képes-e túllépni az egókon, önálló életstratégiákon, és képessé válik felelősséget vállalni egymásért. Ha ez sikerül, akkor megerősödünk, és nagyot lépünk előre a politikai közösséggé válás útján. Ha nem sikerül, mert
túlléptünk az elveinken, vagy mert az egók és a belső politizálás megöli a bizalmat, akkor vagy  így, vagy úgy, de a Momentum csak keserű emlék lesz, és egy eltékozolt lehetőség Magyarországnak. Drága tanulópénz.« 

Öhöm... nagyon sajnálom. Ne legyen igazam, de az az érzésem, hogy ez... hogy ez nagyon is be fog igazolódni. Semmilyen integráló hatás nincs az emberek között. Hogyha engem fekete bárányként be akartok áldozni, márpedig most ez fog történni, és senki nem fog megvédeni, pedig ez fog történni, és emberek szabadon csámcsoghatnak ezen az egészen, ami elképesztően undorító, akkor ez a szervezet semmivel sem jobb, mint azok a pártok, akiket valójában le akarunk győzni. Semmivel sem jobb. Ha egy picit is következetesebb lett volna ez a szervezet és morális alapon akar döntést hozni, már réges-régen kizárt volna embereket. Réges-régen. Emberek tudatosan ellehetetlenítették a  munkát és ezt bizonyítható. Hogy utasításokat adnak arra, hogy ne végezzék a munkájukat, és arra, hogy dezinformálják a tagságukat. Ez történik ma a Momentumban. És ennek ti menlevelet adtok és ezt ti legitimáljátok. És utólag egyébként még meg is fogjátok erősíteni, mert én távozni fogok ebből.

Ez nonszensz, srácok. Ez politikai játszmázás, ez minden elvnek  a feladása. Semmi értelme csinálni ezt a pártot, semmi.

Az a cél, hogy jussunk be a parlamentbe? És miért? Évi 250 misiért? Ez a célunk? Hogy ebből lehet egy jó szervezetet építeni? Ennek nincs értelme.”

A Mandiner információi szerint a pártban most is hasonló harcok zajlanak, aki lelép, emiatt hagyja ott a pártot.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-25 | 14:19
Orbán Jakabnak: vigyázzon a kommunistákkal, mert az ön által felvett CSOK-ot is megszüntetik majd

Orbán Jakabnak: vigyázzon a kommunistákkal, mert az ön által felvett CSOK-ot is megszüntetik majd

  • Napirend előtti kérdésre válaszolt a miniszterelnök Jakab Péternek, aki csak negyedik lett a baloldal háziversenyén.
Bel 2021-07-30 | 11:39
5 millió 617 ezer a beoltott, 64 az új fertőzött

5 millió 617 ezer a beoltott, 64 az új fertőzött

  • A kormány rendeletben rögzítette, hogy a még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak immár kötelező a védőoltás. 
  • A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább.
  • Lehet regisztrálni a harmadik oltásra is.
Bel 2022-03-07 | 12:13
Beérett Márki-Zay háborús uszítása: mélypontra süllyedt a népszerűsége

Beérett Márki-Zay háborús uszítása: mélypontra süllyedt a népszerűsége

  • A magyarok több mint kétharmada elutasítja a baloldal kormányfőjelöltjét.
Bel 2021-09-07 | 19:07

Novák Katalin: Magyarországon nem lesznek korlátozások

  • Nem látják indokát annak, hogy a jelenlegi járványügyi szabályokat szigorítsák.
  • Nem terveznek általános korlátozást.
  • A miniszter reagált Merkely Béla rektor kijelentésére is.
Bel 2022-04-19 | 10:05
Határvédelem: 14 fős migránsbandát állítottak meg

Határvédelem: 14 fős migránsbandát állítottak meg

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. április 19-én 7 óra 45 perckor 14 külföldit tartóztattak fel Kelebia térségében.
  • Az illegális migránsok török és afgán állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-24 | 13:39
Egy külföldön elfogott laptop segítségével buktatta le a CIA a magyar iszlamista terrosristát

Egy külföldön elfogott laptop segítségével buktatta le a CIA a magyar iszlamista terrosristát

  • A Blikk ír arról, a CIA fülese segített a TEK-nek, akik végül elfogták a magyar fiatalt, aki terrorista cselekményekre készült.
Bel 2022-01-28 | 12:50
Városháza-gate: az 1-es számú tanú szerint 40 milliárd plusz 10% jutalék volt az ár

Városháza-gate: az 1-es számú tanú szerint 40 milliárd plusz 10% jutalék volt az ár

  • Kezdetben amerikai és izraeli befektetőknek kínálták a Városháza épületegyüttesét ezen az áron, de a potenciális vásárlóknak elfogadhatatlanok voltak a feltételek.