A pénzen vesztek össze a momentumos vezetők - kiszivárogtak a jegyzőkönyvek

A pénzen vesztek össze a momentumos vezetők - kiszivárogtak a jegyzőkönyvek
  • Bár a politizálásban még alig szereztek rutint, a politikai acsarkodás már a kezdetektől jól ment a Momentum politikusainak.
  • A Mandiner megszellőztetett egy jegyzőkönyvet, amelyből kiderül: a pénz miatt veszekedtek már 2017-ben is a párt vezetői.
  • Ekkor sokan még a tagok közül sem tudták, hogy a vezetőségből viszont van, akinek a családi cége jól jár a politikából: például Cseh Katalin.

2017 igen kemény év volt a Momentum életében: meg kellett akadályozniuk a 2024-es budapesti olimpiát (miközben azért volt, aki pályázott is támogatásra az olimpiára hivatkozva), szerveztek egy Nyitás Fesztivált, ami egyedül arról vált emlékezetessé, hogy

 

Ungár Péter, az LMP politikusa kicsit felöntött a garatra és miután többek sátrába befeküdt, kitessékelték a fesztiválról.

Legalábbis eddig azt hittük, hogy csak innen emlékezetes a fesztivál, de a Mandiner által megszellőztetett jegyzőkönyv-részletek alapján a Momentum tagjai inkább úgy emlékeznek rá: a rendezvény, ahol eladósodott a párt.

A történet ott kezdődik, hogy a Momentum akkori kommunikációs csapata (Papp Gergő, Tölcsér Borbála, aki most a Momentum I. kerületi önkormányzati képviselője), írt egy belső levelet, amelyben a kampányvezető, Zaránd Péter leváltását sürgették. Ez a levél azonban kiszivárgott a választmányi listára, és botrány lett belőle a párton belül.

Ezt akarták tisztázni 2017. december 19-én tartott elnökségi ülésen, ahol a kampányvezető Zaránd beszámolójával kezdték és a Nyitás Fesztivállal.

A 4,5 milliárrd forintos nyomdabotrányáról és luxusesküvőjéről elhíresült Cseh Katalin akkor úgy fogalmazott:

„A szervezet problémáinak jelenleg a relatíve nagy részét a Nyitás Fesztivál okozza. A Nyitás Fesztivál az egy olyan dolog, mintha egy 0%-os önrésszel vennék egy 300 milliós házat, majd egyszer lesz egy jó állásom, mert én úgy is olyan tehetséges vagyok, hogy engem biztosan felvesznek majd a bankhoz.”

Mire Zaránd hozzátette:

 

a pártnak nemhogy nem volt pénze, de 15 millió forintos mínuszban voltak.

Vagyis a felelős gazdálkodás jegyében adósságra adósságot halmoztak, miközben a nyilvánosságban az üvegzsebek politikáját hirdették. Zarándot az is zavarta, hogy ezek után nem lesz olyan épeszű támogató, aki a Momentumot pénzelné, hiszen a mecénások azt érezhetik, hogy kecskére bízzák a káposztát. Ahogy fogalmazott:

»Elbuliztátok, srácok. Mi a faszért adnánk pénzt?«. És semmilyen felelősségre vonás, nyilván. Ha legalább azt tudnánk mondani, hogy megtaláltuk a felelősöket, és bassza meg, léptünk.

Végül a 23 millió forintos veszteséggel zárt, közönség által alig látogatott Nyitás Fesztivál felelőse a kommunikációs csapatból Papp Gergő lett, de egy ejnye-bejnyén kívül más szankció nem érte.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-31 | 14:59
Százasával érkeznek a migránsok Magyarországra, hogy Nyugat-Európába csempésszék őket

Százasával érkeznek a migránsok Magyarországra, hogy Nyugat-Európába csempésszék őket

  • Különösen a zöldhatárokon át érkeznek jelenleg a migránsok Magyarországra.
  • Innen román, szerb, osztrák vagy német szervezett bűnözői csoportok akarják őket továbbszállítani Nyugat-Európa felé.
  • 12 óra alatt 108 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök és a katonák.
  • A megelőző tizenkét órában pedig 103 főt.
Bel 2021-10-05 | 11:19
Már pénteken bizalmi szavazást kért maga ellen, de csak kedden jelentette be azt Fekete-Győr

Már pénteken bizalmi szavazást kért maga ellen, de csak kedden jelentette be azt Fekete-Győr

  • Feltehetően a Momentumon belüli hangulat miatt, Orosz Anna, Donáth Anna és Soproni Tamás ugyanis nyíltan szervezkedni kezdtek ellene.
  • Az ok Fekete-Győr siralmas, 3,4%-os szereplése az előválasztáson.
  • Miközben 25 000 aláírással lehetett a miniszterelnök-jelölti választásba benevezni, addig szavazatként Fekete-Győr csak 4 ezret kapott.
  • Ez vagy azt jelenti, hogy más pártok támogatói segítették ki az indulásnál, vagy azt, hogy 4 000 embernek az aláírásgyűjtés után esett le, Fekete-Győrre nem érdemes szavazni.
Bel 2021-06-21 | 11:53
Gyurcsányék kiszorították a Momentumot, most pedig nekiálltak felzabálni az MSZP-t

Gyurcsányék kiszorították a Momentumot, most pedig nekiálltak felzabálni az MSZP-t

  • Fekete-Győrék azzal robbantak be a hazai politikába, hogy új arcokat hoznak a 30 év leszerepelt politikusai helyett.
  • Gyurcsányról Fekete-Győr azt mondta korábban, igazán eltakarodhatna végre.
  • A volt miniszterelnök maradt, a Momentum álmai szertefoszlottak: bár a közvélmény-kutatási adatok alapján a második legnagyobb pártként kezdték az előválasztási alkufolyamatot, mostanában csak arról szólnak a hírek, hol, kinek a javára lépnek vissza.
  • Ebben minden jel szerint szerepe volt annak, hogy Fekete-Győr megsemmisült Gulyás Mártonnál egy Partizán-interjúban, támogatottsága a Momentumon belül is összeomlott.
  • Gyurcsány a háttérben kötött egy különalkut a Jobbikkal, és a DK elnöke Jakab pártjával felosztotta egymás között a választókörzeteket.
  • A lila párt eljelentéktelenítése után Gyurcsány ráfordult az MSZP-re, és elszipkázza a potens jelöltjeit a régóta sorvadó pártnak.
  • Már az MSZP egykori elnöke, Molnár Gyula is Gyurcsányéknál folytatja.
Bel 2021-06-04 | 15:27

Újabb DK-Jobbik mutyi: Törökszentmiklóson is visszalép a DK a Jobbik javára

  • Folytatódik az előválasztásnak nevezett bohóctréfa, ahol a pártok visszalépnek egymás javára, de közben kitartóan azt hazudják az embereknek, ők dönthetik el, ki legyen a helyi jelölt.
Bel 2022-02-25 | 11:57
Fidesz: Márki-Zay Péter belegázolt a kommunizmus áldozataiba és családjaikba is

Fidesz: Márki-Zay Péter belegázolt a kommunizmus áldozataiba és családjaikba is

  • Elképesztő a kormánypárt közleménye szerint, hogy Gyurcsány Ferenc jelöltje cinikusan belemondja a magyarok képébe, hogy ő a kommunisták és a fasiszták jelöltje is.
Bel 2021-09-15 | 18:57
Ezt se Karácsony építi, hanem a kormány: 36 hektáros közpark épül a Csepel-szigeten

Ezt se Karácsony építi, hanem a kormány: 36 hektáros közpark épül a Csepel-szigeten

  • Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebookon tette közzé, hogy megkötötték a szerződést a s73 Tájépítész Stúdióval, és az ő segítségükkel egy 36 hektáros park jön majd létre az Észak-Csepeli szigetcsúcson, a Soroksári-Duna mellett.
  • A közparkban lesznek gyalogosutak, kerékpárutak, sétányok, közösségi sportpályák, közösségi kertek, játszóterek, és nagyon különleges vizes élőhely is.
Bel 2022-01-21 | 10:04
Lejtmenet: drámaian zuhan Márki-Zay kedveltsége

Lejtmenet: drámaian zuhan Márki-Zay kedveltsége

  • És közben minden településtípuson meredeken nő az elutasítottsága.
Bel 2022-04-07 | 13:11
Határvédelem: 32 fős migránsbandát állítottak meg Ásotthalomnál

Határvédelem: 32 fős migránsbandát állítottak meg Ásotthalomnál

  • A Készenléti Rendőrség járőrei együttműködve 2022. április 7-én 10 óra 10 perckor 32 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír és tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.