Így bánnak Karácsonyék egy fővárosi, védett építménnyel

Így bánnak Karácsonyék egy fővárosi, védett építménnyel
  • Igénytelenség, igénytelenség, igénytelenség.
  • Persze érhető, hogy így néznek ki a budapesti közterek, a városházán mindenki Karácsony miniszterelnök-jelölti kampányával van elfoglalva.

Szeméttenger, mocsok és fekália borítja a főváros második legrégebbi gyalogos aluljáróját. A X. kerületi alagút mára funkcióját vesztette, nem is nagyon használja már senki. Az átjáró a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, a főváros dolga lenne karbantartani. Szeméttenger borítja Budapest második legrégebbi gyalogos aluljáróját a X. kerületi Kozma utca és Sírkert utca sarkán - írja a Ripost.

A lap azután foglalkozott a témával, hogy múlt héten kiderült: végre felújítják Budapest legrégebbi gyalogos aluljáróját, az 1874-ben épült "halálalagutat" a Bajza utca és Bulcsú utca között.

A második legrégebbi aluljáró akkor épült, amikor 1886-ban átadták az Új köztemetőt, majd 1891-ben az ide vezető városi vasútvonalat.

Ugyanúgy, mint a Bulcsú-Bajza utcai aluljárónál, erre is azért volt szükség, hogy a gyalogosok ne szaladgáljanak át a síneken a vonatok, illetve a villamosok előtt. Az aprócska föld alatti folyosó nagyon hasznos volt száz éve, napjainkra azonban elvesztette funkcióját, ugyanis a forgalommal egy szinten is van már gyalogos átjáró, így nem kell lelépcsőzni az aluljáróba.

Nem is jár ott most senki, ami meg is látszik az állapotán. Teli van graffitizve, elönti a mocsok, a szemét és fekália, régi szépsége csak nyomokban látszik – írja a Ripost. A cikkben azt is megjegyzik, hogy az aluljáró a temető kapujától 50 méterre van, vagyis a közelében sétál el mindenki, aki meghalt szeretteit látogatja meg.

Az alagút fővárosi rendelet által védett építmány, a fővárosi önkormányzat tulajdona, így, mint a vonatkozó rendelet is írja, a főváros dolga lenne karbantartani.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-04-01 | 10:08
A gyógyultak száma folyamatosan nő

A gyógyultak száma folyamatosan nő

  • A beoltottak száma 6 402 762 fő, közülük 6 187 600 fő a második, 3 845 314 fő a harmadik, 261 879 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2327 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 854 198 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 709 370 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 99 318 főre csökkent.
  • 1858 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-01-19 | 10:08
15 polgármester követeli Márki-Zaytól, hogy a "megosztó politikáját ne hurcolja be"

15 polgármester követeli Márki-Zaytól, hogy a "megosztó politikáját ne hurcolja be"

  • 19 település van a választókörzetben, ebből 15-ben Márki-Zay "persona non grata".
Bel 2021-12-20 | 13:56
Bajnait dicsérte a kíméletlen megszorításokért Márki-Zay

Bajnait dicsérte a kíméletlen megszorításokért Márki-Zay

  • A Kálmán Olgának tollba mondott könyvében az egekig magasztalta Bajnai megszorításait a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
  • Teljesen helyénvaló volt megszüntetni a 13. havi nyugdíjat és bevezetni a brutális megszorításokat - fejtette ki Márki-Zay.
Bel 2021-09-20 | 11:44
Azt ígérték, reggelre működni fog az előválasztási rendszer - nem így lett

Azt ígérték, reggelre működni fog az előválasztási rendszer - nem így lett

  • Csak délelőtt 10-re állt helyre a rendszer.
  • Az ellenzék szombaton délután még a kormányt, hétfőn már Kínát okolta azért, hogy szombaton lehasalt az előválasztás informatikai rendszere.
  • Az ugytudjuk.hu írta meg, hogy pénteken is lefagyott a rendszer tesztelés közben.
  • Sokkal valószínűbb, hogy az ellenzék elbénázta az egészet, majd csaptak egy hazug hírverést körülötte, annyira alacsony az előválasztási hajlandóság.
  • Az ellenzéket feltétel nélkül szolgáló liberális média percről-percre tudósít a fejleményekről, hogy ezzel is növelje a szavazási hajlandóságot.
Bel 2021-10-01 | 13:39
Dobrev és a Gyurcsány-vezette DK letarolta az ellenzéket - az előválasztás eredménye a 106 körzet összesítése után

Dobrev és a Gyurcsány-vezette DK letarolta az ellenzéket - az előválasztás eredménye a 106 körzet összesítése után

  • Óriási vesztese az előválasztásnak Jakab Péter és Fekete-Győr András.
  • Karácsonynak sincs oka az örömre: szavazóinak 40 százaléka a Fővárosban él.
  • A Főpolgármester több vidéki körzetben pedig csak a 4. lett, ráadásul Budapesten is több körzetet Dobrev nyert meg, nem pedig Karácsony.
Bel 2022-03-21 | 15:46
Magyar MigránsTaxi bukott le az autópályán

Magyar MigránsTaxi bukott le az autópályán

  • A sofőr 7 illegális migránst akart Ausztria területére juttatni.
Bel 2022-01-29 | 13:39
A baloldaliak is elutasítják Márki-Zay szavait

A baloldaliak is elutasítják Márki-Zay szavait

  • A baloldal miniszterelnök-jelöltjének egészségügyre és rezsicsökkentésre vonatkozó szavait a baloldali választók is elutasítják.
Bel 2022-03-08 | 13:55
Konvojban próbálták csempészni az illegális migránsokat

Konvojban próbálták csempészni az illegális migránsokat

  • Fejér megyei rendőrök 2022. március 8-án 11 óra 10 perckor a 8208-as számú úton, Bakonycsernye határában állítottak meg egy svéd honosságú járművet, amelyet egy ukrán állampolgárságú sofőr vezetett.
  • A járműben tíz felnőtt férfi utazott, akik közül három személy az intézkedés alól kivonta magát, és elfutott.
  • Őket jelenleg is nagy erőkkel keresik a rendőrök.
  • Az utasok – akik magukat afgán, illetve szír állampolgárnak vallották - sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért őket az egyenruhások a jármű vezetőjével együtt elfogták, és előállították a rendőrségre.
  • Az autó előfutója egy lengyel honosságú gépjármű volt, amelyben két fehérorosz állampolgárságú férfi utazott.
  • A rendőrök a jármű sofőrjét és utasát is elfogták, és további intézkedések végett előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.