Lekurvázta a pártból kilépőket az MSZP elnöke

Lekurvázta a pártból kilépőket az MSZP elnöke
  • "Örömlányos mentalitás" – ezzel reagált az MSZP társelnöke a kilépésekre az előválasztás előtt.

Kunhalmi lebukása után Tóth Bertalan "örömlányos mentalitásúnak" nevezte az MSZP-ből kilépőket  - írja a hirado.hu portál.

Ahogyan arról korábban a hirado.hu beszámolt, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV-ben bírálta Gyurcsány Ferenc kormányzását és pártját a szocialistáktól kilépett vagy kizárt politikusok kapcsán. Kunhalmi szavait hamarosan cáfolta az általa az MSZP-be átlépő DK-snak titulált Bulitka András.

A lebukás után az MSZP is közleményt adott ki, amelyben korrigálni próbálták Kunhalmi baklövését.

"Az MSZP társelnöke Sárosy Zoltánról beszélt, aki korábban DK-s volt, és most az MSZP jelöltjeként indul az előválasztáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. számú választókerületében. Reméljük, ezzel a félreértelmezési problémát sikerült megnyugtatóan tisztáznunk" – írta a párt.

Most a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Tóth Bertalan MSZP-társelnök "örömlányos mentalitású embereknek" nevezte a szocialista pártot otthagyó politikustársait. Az MSZP több emblematikus politikusát is elveszítette az utóbbi hetekben, a legtöbb kilépő pedig Gyurcsány Ferenc pártjában lel menedékre.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-24 | 13:57
Karácsony teljes lúzertempóban: megválasztott Főpolgármesterként elemzőkkel vitatkozik a Facebookon

Karácsony teljes lúzertempóban: megválasztott Főpolgármesterként elemzőkkel vitatkozik a Facebookon

  • Biztosan nagy a stressz, és kevés a citromfű tea.
  • Karácsony Deák Dániel politikai elemzővel keveredett vitába a Facebookon.
  • A Deáknak címzett válaszvideójában sem sikerült azonban igazat mondania.
  • Azt állította, ő naponta 8 órát Budapestért dolgozik az előválasztás közben is - mintha ez egy 8 órás meló lenne egyébként.
  • Karácsony tegnap az egész napját kampányolással töltötte különböző budapesti helyszíneken.
  • Kérdés, hogy Karácsony kiveszi-e szabadságnak ezeket a napokat, ahogyan az emberek szokták, vagy csak szimplán ellógja?
Bel 2021-08-10 | 13:42
Karácsony megírta a Facebookon, hogy ha ő nem facebookozgatna 0-24, akkor semmire se jutnánk

Karácsony megírta a Facebookon, hogy ha ő nem facebookozgatna 0-24, akkor semmire se jutnánk

  • Azzal dicsekszik a Főpolgármester a facebookos munkahelyén, hogy a szombati facebookozásával elintézte, újra van sürgősségi ügyelet az Uzsokiban.
  • Páratlan tehetség a miniszterelnök-jelölt-jelölt, lassan vizet fakaszt a Facebookból, vagy arannyá válik a keze alatt.
Bel 2022-01-12 | 10:44
Álprobléma: Megint rendőröket támadtak meg a migránsok

Álprobléma: Megint rendőröket támadtak meg a migránsok

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő rendőrök egy körülbelül 15 fős migránscsoport Magyarországra történő illegális bejutását akadályozták meg Kunbaja közigazgatási területén 2022. január 12-én 3 óra 45 perckor.
  • Az illegális migránsok kődarabokat dobáltak át a határkerítés felett, mely során egy rendőrautó karosszériaeleme megsérült, valamint a szélvédője berepedt.
  • Ezt követően a migránscsoport visszaszaladt a szerb mélységbe.
  • Az esemény során senki sem sérült meg.
  • A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt feljelentést tesz az illetékes ügyészségen.
Bel 2021-08-06 | 10:16
BMW-vel akart migránst csempészni

BMW-vel akart migránst csempészni

  • A férfi hat migránsnak nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Bel 2021-06-28 | 11:28
Orbán: csak az 'egység a sokféleségben' megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió

Orbán: csak az 'egység a sokféleségben' megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió

  • Új írással jelentkezett a miniszterelnök a weboldalán, Szamizdat 11. címmel.
  • Hangsúlyozta: a migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához - tájékoztatott
  • Azon az állássponton van, hogy a nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet.
Bel 2022-09-12 | 08:30
M1-es autópálya, 60 illegális migráns a buszban

M1-es autópálya, 60 illegális migráns a buszban

  • M1-es autópályán, a Harkályos pihenőben állítottak meg egy osztrák honosságú buszt 2022. szeptember 12-én éjfél után.
  • A járműben a sofőrön kívül hatvan, magát török, afgán, indiai állampolgárnak valló személy utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat. .
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-05-31 | 12:45

Merkely: a szombaton elhunyt 19 koronavírusos-beteg egyike sem volt beoltva - csak az oltottaknak ért véget a járvány

  • A járványveszély az oltottak számára megszűnt – jelentette ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a TV2 Mokka című műsorában.
  • Hozzátette: aki nem kapta meg az oltást, az megfertőződhet, kórházba kerülhet, és akár bele is halhat a betegségbe.