Partizán és N1TV összegyúrva: újabb ellenzéki propagandamédia indul

Partizán és N1TV összegyúrva: újabb ellenzéki propagandamédia indul
  • Az ellenzéki átal megszerzett nagyvárosi önkormányzatokra hárul a feladat, hogy finanszírozzák az újabb baloldali propagandát.
  • Kipróbált elvtárs kerülhet a kezdeményezés élére Kövesdi Péter személyében, aki korábban a Népszavánál dolgozott, jelenleg pedig az Érd Médiacentrum vezetője.

Létrejöhet az ellenzéki médiumokat összehangoló hírszolgálat – írja a Népszava.

A lap értesülései szerint a kezdeményezés – amelynek a hírek szerint a Gulyás Márton-féle Partizán, illetve a jobbikos N1TV is a stratégiai partnerre lehet – célja "ellenzéki települési orgánumok összehangolása a kormánypropagandával szemben".

A Népszava cikkéből az is kiderül, hogy az ötlet állítólag Karácsony Gergely tanácsadóitól származik, de tavaly februárban Márki-Zay Péter is beszélt egy "ellenzéki MTI" létrehozásáról.

A kis létszámú központi stáb feladata az lenne, hogy összehangolja, és kiegészítse a résztvevő médiumok tartalmát. "A budapesti és nagyvárosi médiabuborékon túl szeretnénk eljutni azokhoz az emberekhez, akiknek a mára a kormányszócsővé vált megyei lapokon és a propagandát nyomató közmédián túl nem sok lehetőségük van másfajta hírekhez jutni" – nyilatkozta a Népszavának egy anonim forrás.

A hírszolgálat stábjának a vezetője Kövesdi Péter lesz, aki jelenleg az Érd Médiacentrum ügyvezető főszerkesztője, korábban pedig a Népszava munkatársa volt. "Valóban felmerült már tavaly az ellenzéki önkormányzatok kommunikációs együttműködésének igénye. Ennek lényege, hogy az ő felületeiken keletkező különféle tartalmakat hogyan lehetne eljuttatni egyrészt az országos médiába, másrészt az ország másik végébe" – nyilatkozta a kezdeményezéssel kapcsolatban Kövesdi a Népszavának.

Kövesdi hozzátette, hogy túlzás lenne "ellenzéki MTI"-ről beszélni, mivel nem hírügynökséget akarnak létrehozni, hanem "az önkormányzati médiavilágban létrejövő tartalmakat akarják felhangosítani".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-25 | 18:36
Eddig minden Gyurcsány tervei szerint alakul: előre láthatóan az övé lesz a legnagyobb frakció, MSZP, Párbeszéd nem lesz

Eddig minden Gyurcsány tervei szerint alakul: előre láthatóan az övé lesz a legnagyobb frakció, MSZP, Párbeszéd nem lesz

  • Sajtóinformációk szerint az MSZP vezetői tisztában vannak azzal, pártjuk teljesen elveszítette jelentőségét.
  • Ezért a 2022-es választások után a párt megszűnik, egyesül a Párbeszéddel, amely más hírek szerint addigra magába olvasztja a LMP-t.
  • Az MSZP maradékából, és az LMP-Párbeszéd alapjain jöhet létre Karácsony új pártja, a 99Mozgalom.
  • Nagy kérdés, hogy ha a 6%-os MSZP vezetői belátták, semmi szükség a pártjukra, akkor mi lesz a szintén ugyanekkora, de fényét elveszítő, az utóbbi hónapokban látványosan megtorpant Momentummal.
Bel 2021-10-07 | 15:09
A csúfosul leszerepelt Fekete-Győr besasszészézott Márki-Zay mögé

A csúfosul leszerepelt Fekete-Győr besasszészézott Márki-Zay mögé

  • A BENNFENTES információi szerint a Momentum tagága előzetesen nagyon megosztott volt abban a kérdésben, ki mögé álljanak be a második fordulóban.
  • A tagság picivel nagyobbik fele Márki-Zay mögé akart, míg a kicsivel kevesebb, mint a fele Karácsonyt akarta támogatni.
  • Fekete-Győr ma bejelentette, eldöntötték, Márki-Zay mögé állnak.
  • A sajtótájékoztató során végig szorosan mellette állt Orosz Anna, akit a párton belüli, Fekete-Győr elmozdításáért szerveződő csoport vezetőjeként jellemeztek informátoraink.
  • Fekete-Győr valószínűleg taktikai okokból állt be Márki-Zay mögé.
  • Így, hogy a Momentum tagságának kicsivel több mint felének támogatását bíró Márki-Zay mögé állt be, a bizalmi szavazáson nagyobb eséllyel őrizheti meg a pártelnöki székét.
Bel 2022-02-24 | 13:38
Orbán Viktor: Szó sem lehet róla, hogy magyar katonák menjenek Ukrajnába

Orbán Viktor: Szó sem lehet róla, hogy magyar katonák menjenek Ukrajnába

  • Európai uniós és NATO-szövetségeseinkkel együtt elítéljük Oroszország katonai fellépését – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Bel 2021-10-27 | 14:19
18 évesen már 15 illegális migránst csempészett

18 évesen már 15 illegális migránst csempészett

  • Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 18 éves lett sofőr ellen, aki 15 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
  • Menekülési próbálkozása hasztalannak bizonyult, elfogták.
Bel 2021-09-24 | 09:53
Orbán Viktor: Az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve

Orbán Viktor: Az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve

  • A kormány tárgyal a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről és készül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatására.
  • A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt.
Bel 2022-01-20 | 09:06
Az omikron okozza a fertőzések 87%-át

Az omikron okozza a fertőzések 87%-át

  • A beoltottak száma 6 325 143 fő, közülük 6 069 677 fő már a második, 3 437 335 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 15 526 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 385 500 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 71 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 186 319 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 158 424 főre emelkedett.
  • 2673 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 202-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-05-13 | 07:27
Az ukrajnai háború elől csütörtökön 305 ember, köztük 89 gyermek érkezett Budapestre vonattal

Az ukrajnai háború elől csütörtökön 305 ember, köztük 89 gyermek érkezett Budapestre vonattal

  • A BRFK és a társszervek csütörtökön 305 menekültet fogadtak a fővárosban.
  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
  • A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Bel 2021-06-26 | 20:39
Megint a Momentum húzta a rövidebbet: Pécsett kipaterolták őket a városvezetésből

Megint a Momentum húzta a rövidebbet: Pécsett kipaterolták őket a városvezetésből

  • Egyre több pofont kap a zsugorodó lila párt.
  • Az előválasztáson se osztanak nekik sok lapot, Gyurcsány és Jakab szisztematikusan szorítják ki őket, nincs rájuk nagy szükség.
  • Persze ez érthető, 16 százalékról leküzdötték magukat 5%-ra, és Fekete-Győr világra szóló égést mutatott be a Partizánban, ami azt eredményezte, hogy párton belül is megsemmisült.
  • A Szabad Pécs értesülései szerint a helyi politikát is Gyurcsány Ferenc és emberei kavarják.
  • A történet előzménye, hogy az őt polgármesternek jelölő Mindenki Pécsért Egyesület tagjai közül kizárták a regnáló polgármestert, Péterffy Attilát.