15 illegális migránst akart becsempészni az emberkereskedő

  • A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a honvédekkel együttműködve elfogtak egy magyar állampolgárt, aki 15 határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.

A 48 éves sofőrt 2021. augusztus 19-én éjfél után Ásotthalom külterületén igazoltatták a rendőrök, egy magyar honosságú Volkswagen Transporter típusú kistehergépkocsiban - olvasható a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelentésben.

A sofőr mellett a jármű rakterében, 15 határsértőt találtak.

A migránsok szíriai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

Az egyenruhások a sofőrt a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre előállították, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indult eljárás.

A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-20 | 13:46
Új konferenciaközpontot adtak át Budapesten, a HungExpo területén

Új konferenciaközpontot adtak át Budapesten, a HungExpo területén

  • Nagy a konferencia-turizmus iránti érdeklődés világszerte, mostantól bármekkora konferenciát lehet Budapesten tartani.
  • Ezt a beruházást is a kormány tervezte és valósította meg Budapesten, nem pedig Karácsony Gergely.
Bel 2021-07-01 | 19:56
Pestszentlőrinc polgármestere inkább törvénytelenségbe fojtotta a testületi ülést, csak ne szólalhassanak fel a képviselők a lakóparkmutyiról

Pestszentlőrinc polgármestere inkább törvénytelenségbe fojtotta a testületi ülést, csak ne szólalhassanak fel a képviselők a lakóparkmutyiról

  • A DK-s polgármester nem akart felszólalásokat és nem hirdette ki a testületi szavazásokat a ligetes-parkos kertvárosi zöldövezetbe tervezett ingatlanberuházásról.
  • A mai testületi ülésen nem adott szót az ellenzéknek, majd felszólítás ellenére sem adta ki a vitatott lakópark-beruházásról szóló szavazás végeredményét.
  • Helyette inkább elviharzott az ülésről.
Bel 2022-07-13 | 07:24
Hármas elfogás: 40 illegális határsértő rendőrkézen

Hármas elfogás: 40 illegális határsértő rendőrkézen

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 12-én 23 órakor Katymár térségében 15 külföldit, majd 13-án 1 óra 50 perckor Csikériánál 15 határsértőt és 3 óra 10 perckor Katymárnál egy 10 fős csoportot tartóztattak fel.
  • Magukat szír, afgán és indiai állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-04-13 | 11:45
Egy ukrán férfi tizenkét illegális migránst csempészett Ausztria irányába

Egy ukrán férfi tizenkét illegális migránst csempészett Ausztria irányába

  • A Győr-Moson-Sopron Megyei rendőrök 2022. április 13-án 9 óra 30 perckor egy francia honosságú gépkocsit állítottak meg a 8417-es úton, Lébény külterületén.
  • A járműben a 23 éves ukrán sofőrön kívül tizenkét – magukat afgán, palesztín, illetve szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
Bel 2022-02-07 | 09:12
124 ezren már a negyedik oltást is felvették

124 ezren már a negyedik oltást is felvették

  • A beoltottak száma 6 374 293 fő, közülük 6 120 914 fő már a második, 3 735 329 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • Az elmúlt három napban 33 716 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 650 562 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt három napban elhunyt 234 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 377 097 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 231 490 fő.
  • 4919 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 168-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-08-10 | 13:42
Karácsony megírta a Facebookon, hogy ha ő nem facebookozgatna 0-24, akkor semmire se jutnánk

Karácsony megírta a Facebookon, hogy ha ő nem facebookozgatna 0-24, akkor semmire se jutnánk

  • Azzal dicsekszik a Főpolgármester a facebookos munkahelyén, hogy a szombati facebookozásával elintézte, újra van sürgősségi ügyelet az Uzsokiban.
  • Páratlan tehetség a miniszterelnök-jelölt-jelölt, lassan vizet fakaszt a Facebookból, vagy arannyá válik a keze alatt.
Bel 2021-11-02 | 10:42
18 éves embercsempészt és illegális migránsok tucatjait fogták el

18 éves embercsempészt és illegális migránsok tucatjait fogták el

  • Folyamatosan nő a migrációs nyomás a magyar határszakaszokon.