Az M30-as átadásával Magyarország készült el a leghamarabb a Via Carpathia útszakasz rá eső részével

Az M30-as átadásával Magyarország készült el a leghamarabb a Via Carpathia útszakasz rá eső részével
  • A kedden átadott Miskolc-Tornyosnémeti autópályaszakasz egy fontos, a Baltikumtól Görögországig tartó európai észak-déli közlekedési folyosó része, melynek szakaszaival Magyarország készült el a leghamarabb.

Az M30-as átadásával a Via Carpathia közlekedési folyosó fontos láncszemét hozták létre. Ugyanis teljessé vált észak-déli irányban a Kassa-Miskolc-Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi útvonal az M30-as, M3-as, M35-ös által, valamint a tavaly átadott nagykereki M4-es szakasszal - írja a Magyar Építők.

Nagy Róbert Attila, a beruházó NIF Zrt. vezérigazgatója az átadón elmondta, az érintett országok közül Magyarország készült el a leghamarabb a 3300 kilométer hosszú, Balti-tengertől Romániáig, illetve Görögországig tartó Via Carpathia közlekedési folyosó ráeső részével. "A 221 kilométer hosszú hazai szakasz Kassánál lép be az országba, majd Miskolcot és Debrecent érintve Nagykerekinél folytatódik Románia felé" - fogalmazott a vezérigazgató.

Emlékeztetett, a NIF 2012 óta foglalkozik a sztrádaszakasz megépítésével, kezdetben kétszer két sávos autóutat terveztek, de egy 2015-ös kormánydöntés autópálya építését rendelte el. A Miskolctól Tornyosnémetiig vezető, kétszer kétsávos, óránkénti 130 kilométer tervezési sebességű sztráda építését 2018-ban kezdték meg. Az új autópályaszakasz idén még ingyenesen használható

A NIF Zrt. vezérigazgatója az elmúlt három évben megvalósult gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztésről szólva elmondta, a társaság 2019-ben 113, tavaly 162, idén pedig 103 kilométernyi gyorsforgalmi utat adott át a forgalomnak. "Év végéig várhatóan az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Lakitelek közötti, egy új Tisza-hidat magában foglaló szakaszát is átadják az autósoknak" - tette hozzá Nagy Róbert Attila.


A kedden átadott útszakaszt tizenhárom új híd keresztezi, emellett hat csomópontot, három pihenőhelyet, illetve több vadátjárót alakítottak ki. A nettó 180 milliárd forintból, uniós és hazai forrás segítségével, három szakaszban megépült M30-as új szakaszát a személygépkocsival közlekedők ingyenesen használhatják az év végéig.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-08-22 | 09:28
Letartóztatták az angol embercsempészt

Letartóztatták az angol embercsempészt

  • Éjfél előtt – saját észlelés alapján – állítottak meg egy magyar rendszámú kisbuszt az M9-es autóúton a 8-as kilométerszelvény közelében, Bogyiszló térségében.
  • A kocsit egy 44 éves angol férfi vezette, aki hét illegális migránst szállított.  
  • A külföldiek közül négyen szír, hárman pedig török állampolgárnak vallották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az illegális migránsokat meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-23 | 17:18
Karácsony majdnem agyvérzést kapott, amikor Márki-Zay megdicsérte a kormány adórendszerét

Karácsony majdnem agyvérzést kapott, amikor Márki-Zay megdicsérte a kormány adórendszerét

  • Gyorsan be is jelentette a pletykák szerint az egyik mecénásának tartott Varga Zoltán által tulajdonolt 24 portálon, hogy fel akarja forgatni az adórendszert.
  • Ez csak egyet jelenthet egy baloldali politikus esetében: radikális adóemeléseket, és a bérből és fizetésből élők, a középosztály kifosztását.
  • Karácsony gyakorlatilag fölmentette magát a munkavégzés alól, szerinte Budapest jövője nem azon múlik, hogy telefonról intézi-e a fővárosi ügyeket, vagy emailen.
Bel 2022-07-27 | 14:02
Naprafogók között bujkáltak a migránsok

Naprafogók között bujkáltak a migránsok

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 27-én 11 óra 40 perckor Mélykút térségében 12 külföldit tartóztattak fel.
  • Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-08-26 | 13:49
A kormány minden magyart kimenekített Afganisztánból

A kormány minden magyart kimenekített Afganisztánból

  • A magyar repülőgépek 14-szer fordultak az afgán főváros, Kabul és az üzbegisztáni Buhara között.
Bel 2021-09-14 | 12:01
Hatalmas egyetértésben zajlott le a "vita" az ellenzék miniszterelnökjelölt-jelöltjei között

Hatalmas egyetértésben zajlott le a "vita" az ellenzék miniszterelnökjelölt-jelöltjei között

  • Ezek indulhatnának egy pártban is, akkora az egyetértés.
Bel 2022-08-31 | 12:48
Balesetet okozott a menekülő embercsempész

Balesetet okozott a menekülő embercsempész

  • Az M1-es autópályán, Tatabánya térségében akartak megállítani egy lengyel hatósági jelzésű tehergépkocsit 2022. augusztus 30-án délután.
  • Sofőr megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól, nekiütközött az előtte haladó gépkocsinak, majd fennakadt a belső szalagkorláton.
  • Az embercsempész megpróbált elmenekülni, de az egyenruhások a helyszínen elfogták.
  • Járműben tizenkilenc, magát szír állampolgárnak valló személy utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A grúz állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-03-04 | 15:28
Egy 18 éves szerb férfi négy illegális migránst csempészett

Egy 18 éves szerb férfi négy illegális migránst csempészett

  • A rendőrök 2022. március 4-én 11 óra 30 perckor egy szerb honosságú gépkocsit állítottak meg Und belterületén.
  • A járművet egy szerb sofőr vezette, aki pár órával korábban Zsira külterületén, a 8626-os úton négy – magukat tunéziai állampolgárnak valló – illegális migránst tett ki autójából, őket az osztrák hatóságok feltartóztatták.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.
  • A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.