1095 milliárdot a kkv-k vittek el az 1630 milliárdos, 2021-es év első félév közbeszerzési piacából

  • Nahát, nem csak Mészáros nyer mindent, pedig minden nap minden órájában ezt hazudja az ellenzék.
  • És a szolgalelkű cselédmédiája.

Az év első felében lefolytatott közbeszerzések értéke 1630 milliárd forint volt a Közbeszerzési Hatóság közlése szerint.

Ezzel a piac nagysága majdnem elérte a járvány előtti szintet, és 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét.

A közbeszerzések nagy nyertesei továbbra is a mikro-, kis- és középvállalkozások voltak. Összesen 1095 milliárd forint értékben nyertek közbeszerzést.

Ez érték alapján a teljes piac 76,2 százaléka, tehát több mint kétharmada volt, az eljárások száma alapján pedig közel 87 százaléka.

A kkv-k által elnyert közbeszerzések összértéke közel 50 milliárd forinttal haladta a járvány előtti szintet. Az egyajánlatos eljárások számának és értékének aránya az utóbbi két év azonos időszakához képest csökkent, az összértéke alapján a nemzeti eljárásrendben mindössze 6,4 százalékot tett ki.

Alacsony maradt, illetve tovább csökkent a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások (HNT) száma. Értékben az 1 százalékot sem érték el, és a nagy összegű beszerzéseket magába foglaló, uniós eljárásrendben is csupán 2,9 százalékot tettek ki.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-11-11 | 10:59
A baloldal vezető politikusai eddig nem tudtak a Városháza tervezett eladásáról, de mostanra kitisztult a tudatuk, és mégis látták korábban a terveket

A baloldal vezető politikusai eddig nem tudtak a Városháza tervezett eladásáról, de mostanra kitisztult a tudatuk, és mégis látták korábban a terveket

  • Horváth Csaba azt állítja, egy éve látta a Városháza eladásával kapcsolatos terveket.
  • Azokat a terveket, amiket minden fővárosi baloldali vezető politikus eddig letagadott.
Biznisz 2022-01-12 | 15:06
A vidék elsorvasztása: Márki-Zay bezárná a szülészeteket és a sürgősségi ellátásokat

A vidék elsorvasztása: Márki-Zay bezárná a szülészeteket és a sürgősségi ellátásokat

  • Márki-Zay gyurcsányabb a Gyurcsánynál.
  • Siratja a vizitdíjat, a kórházi napidíjat.
  • Közben pedig szerinte az egészségügy gondjait csak "drasztikus privatizációval" lehetne orvosolni.
Biznisz 2024-10-31 | 13:39
BLOOMBERG: Kína megállíthatatlanul zárkózik fel a jövő kulcsszektoraiban, hiába a büntetővámok, a kereskedelmi korlátozások és a szankciók

BLOOMBERG: Kína megállíthatatlanul zárkózik fel a jövő kulcsszektoraiban, hiába a büntetővámok, a kereskedelmi korlátozások és a szankciók

  • Az Egyesült Államokon kívüli világ egyre inkább kínai elektromos járműveket vezet, kínai okostelefonokon böngészi a világhálót, és kínai napelemekkel látja el otthonait - összegez a legnagyobb amerikai gazdasági lap, a BLOOMBERG.
  • A BLOOMBERG kutatói által nyomon követett 13 kulcsfontosságú technológia közül ötben Kína globális vezető pozíciót ért el, hét másikban pedig gyorsan felzárkózik.
  • Az olyan kínai vállalatok, mint a BYD Co. és a kortárs Amperex Technology Co. Ltd., más néven CATL, világelsők az olyan termékek gyártásában, mint az elektromos autók, akkumulátorok és napelemek - fogalmaz a lap.
Biznisz 2021-06-03 | 09:48
Munkatársai fizetését csökkentette, most 2,43 milliárd forintos osztalékot vesz fel a 24.hu ellenzéki propagandaoldalt is tulajdonló vállalkozásából a baloldali vörösbáró

Munkatársai fizetését csökkentette, most 2,43 milliárd forintos osztalékot vesz fel a 24.hu ellenzéki propagandaoldalt is tulajdonló vállalkozásából a baloldali vörösbáró

  • A Centrál Média árbevétele a 2019-es 11,32 milliárd forintról 2020-ra 13,2 milliárd forintra nőtt.
  • A vállalatcsoport dolgozóinak 2020 során csökkentették a fizetését. Ez utóbbi lépésre állítólag a Covid-világjárvány miatt került sor.
  • A 2020-as milliárdos osztalékfelvétel, majd a bércsökkentés után a Média1 arról számolt be, hogy "elromlott a hangulat" a cégcsoportnál.
  • Varga ezt követően kármentésbe kezdett, több portálnak is arról nyilatkozott, hogy bár valóban döntöttek az osztalék felvételéről az eredménytartalék terhére, de azt állította, hogy a botrányt követően mégsem vették fel az összeget. Egy jogász a közhiteles nyilvántartásban nem talált erre vonatkozó döntést. A Centrálnál végül 2020 szeptemberében ért véget a dolgozók bérének elvonása.
  • A legfrissebb cégadatok szerint most 2,43 milliárd forint osztalékot vesz fel a cégcsoportból a baloldali vörösbáróként emlegetett Varga Zoltán.
Biznisz 2021-09-06 | 12:24
Végre: árcsökkenés jöhet az építőanyagok piacán

Végre: árcsökkenés jöhet az építőanyagok piacán

  • "Újabban átlagosan 10-15 százalékkal olcsóbban juthatnak a legtöbb építési termék előállításához szükséges fához, műanyaghoz és acélhoz az építőanyag-gyártók, ami máris, de legkésőbb néhány hét múlva megmutatkozhat a végtermékek fogyasztói árának csökkenésében is" – mondta a Világgazdaságnak Tibor Dávid.
Biznisz 2021-07-08 | 14:05
A BENNFENTES megmutatja, mely telkek, lakások és ingatlanok eladásáról dönthet ma az óbudai baloldal

A BENNFENTES megmutatja, mely telkek, lakások és ingatlanok eladásáról dönthet ma az óbudai baloldal

  • Az alábbi ingatlanok értékesítési pályázatairól dönt ma az óbudai baloldal a kerület Tulajdonosi bizottságában.
  • Értékes telkek, lakások, és nem lakóingatlanok is szerepelnek a listában.
  • Csak telkeket 800 millió forintért kíván értékesíteni a DK-s Óbuda.
  • Lakásokat 380 milliós áron kívánnak dobra verni.
  • Nem lakáscélú ingatlanok esetében pedig 166 millió forintos értékben árulja ingatlanait a baloldali kerület.
  • Ez összesen 1,346 milliárd forint, egyetlen napon, és ez az összeg nem tartalmazza az értékes siófoki telek, valamint a Flórián tér 3. alatti, 1 000 négyzetméteres üzlethelyiség tervezett értékesítési összegét.
  • Vajon mire kellhet a DK-s Kiss László polgármesternek ennyire sok pénz?
Biznisz 2022-09-25 | 12:09
1,1 millió ukrán él Németországban, legalább 546 ezren segélyezettek közülük

1,1 millió ukrán él Németországban, legalább 546 ezren segélyezettek közülük

  • Túlterhelődik a német szociális ellátórendszer - erről ír a PI-NEWS.
  • Lassan elfogynak a háborús menekültek és a migránsok rendelkezésre álló lakhelyek és iskolák.
  • A PI-NEWS arra is felhívja a figyelmet, hogy százezres számban élhetnek vissza a német szociális segélyezéssel a menekültek és a bevándorlók.
  • Egyre több pletyka szól arról, hogy az ukrán háborús menekültek felveszik a segélyt Németországban, aztán visszaköltöznek a háború által nem érintett országrészekbe.
  • A német rendszer köztudottan "nagylelkű", azaz szinte senkit sem utasítanak vissza a számazási oszágába.
  • Így ezeknek az embereknek évekig biztosítanak segélyt és lakhatási támogatást.
Biznisz 2021-07-16 | 12:32
Elszegényedő Magyarország: egyre többen rendelkeznek egyre több megtakarított pénzzel

Elszegényedő Magyarország: egyre többen rendelkeznek egyre több megtakarított pénzzel

  • A baloldali ellenzék a lecsúszó és elszegényedő Magyarországról hazudozik minden nap.
  • Csakhogy a magyarok 2019 vége óta is jelentős mértékben tudtak előrelépni anyagi téren is.
  • Akkor a magyarok kétharmadának volt félretett pénze.
  • Jelenleg ez az arány már háromnegyed.