Titkolózik Karácsony: nem árulja el, kik fizetik a kampányát

Titkolózik Karácsony: nem árulja el, kik fizetik a kampányát
  • A BENNFENTES írt arról, hogy Karácsony utcai plakátokkal és intenzív Google Ad hirdetésekkel is kampányol.
  • Azt, hogy ki támogatta a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületet, a Főpolgármester nem hajlandó elárulni.

Noha az átláthatóság, a transzparencia bajnokaiként állítják be magukat, Karácsony Gergelyék nem árulják el, hogy kik finanszírozzák azt a napokban indult, saját bevallásuk szerint is 25 millió forintos plakátkampányt, amely a főpolgármester népszavazási kezdeményezését támogatja - írja a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely népszavazási kezdeményezését, lényegében pedig miniszterelnök-jelöltségét támogató plakátkampányba kezdett az általa életre hívott 99 Mozgalom. Utóbbi tájékoztatása szerint a plakátkampány "25 millió forint körüli összegbe került, normál piaci körülmények között szereztük. A kampány finanszírozója a 99 Mozgalom által alapított egyesület, amely adományokból finanszírozza a kampányt".

A Magyar Nemzet szerette volna megtudni, hogy kik, esetleg mely szervezetek voltak az adományozók, ám konkrét névsor helyett Karácsony  miniszterelnök-jelölti kampánycsapata csupán annyit közölt, hogy "az egyesületeknek a nyilvánosság és az átláthatóság érdekében be kell számolniuk az adományok felhasználásáról a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. § 3) bek. szerint. Ez határidőre meg fog történni a 99 Mozgalom honlapján."

A vonatkozó kormányrendelet alapján a civil szervezeteknek és egyesületeknek jövő május 31-ig kell közzétenniük az idei évre vonatkozó beszámolóikat, azaz a Karácsony Gergely plakátkampányát és miniszterelnök-jelöltségét támogató adományozók névsora csak a választás után derülhet ki. Bár ebben semmi törvénytelen nincs, nem tiltja semmi, hogy az egyébként az átláthatóság, a transzparencia bajnokaiként tetszelgő Karácsonyék korábban is felfedjék támogatóik kilétét.

Mint arról a lap beszámolt: a Karácsony Gergely által életre hívott, kifejezetten az ő miniszterelnök-jelöltségét támogató 99 Mozgalmat régi háttérembere, Perjés Gábor jegyeztette be a közelmúltban a bíróságon. Utóbbi adatai szerint Perjés annak ellenére lett a mozgalom elnöke, hogy annak alapítói között nem szerepel. Perjés Gábor a Párbeszéd tagja, a baloldali összefogás révén a 8-as számú egyéni választókerület, Törökvész és Pasarét képviselője, ám Karácsony Gergely győzelmét követően a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöki székét is elfoglalhatta.

Perjés személye azért is fontos, mert – mások mellett – ő vezényelte Karácsony szisztematikus imázs­építését az elmúlt években. Ennek egyik elemeként létrehozta a Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesületet, amely a Mandiner 2019. októberi cikke szerint forrásokat, "mikro­adományokat" gyűjtött Karácsony kampányára.  Perjés Gábort nem utolsósorban Bajnai Gordonhoz közel álló személyként is szokták emlegetni.

Ismert: csupán néhány nappal főpolgármesterré választása után Karácsony Gergely máris sort kerített Bajnai Gordonnal való találkozójára egy XII. kerületi étterem hátsó, csendes kerthelyiségében. Azóta sem tudni, hogy Karácsony és a megszorításairól elhíresült volt miniszterelnök miről egyeztetett, az viszont biztos, hogy a találkozóról semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak, még saját közösségi oldalukon sem ejtettek róla szót.

Az biztos, hogy az évek óta háttérbe húzódó Bajnai nyíltan támogatta Karácsony főpolgármesteri  kampányát és sokat tud az adománygyűjtésről is, főleg ami külföldről érkezik.

Emlékezetes, hogy Bajnai Gordont amerikai hátszéllel akarták felépíteni a 2014-es választásra, az általa létrehozott és a kampányát támogató Haza és Haladás Alapítvány, illetve Egyesület összesen több száz millió forintnyi adományt kapott a közvetett és közvetlen módon a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progresstől.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Biznisz 2021-06-01 | 15:11

A 8 éves Növekedési Hitelprogramban eddig 73 ezer vállalkozás jutott 6000 milliárd forintos kedvezményes hitelhez

  • A program az Magyar Nemzeti Bank becslései szerint mintegy 4,5 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez az elmúlt években.
  • A koronavírus okozta válság enyhítésére kifejlesztett NHP Hajrá forrásainak harmada kisvállalkozásokhoz, harmada pedig mikrovállalkozásokhoz került.
Biznisz 2022-09-30 | 15:39
A Radeberger sörgyára bezár Frankfurtban

A Radeberger sörgyára bezár Frankfurtban

  • Az emelkedő alapanyagárakat, az energia- és logisztikai költségeket az áremelés sem ellensúlyozta - érvel a sörgyár vezetése.
Biznisz 2021-05-14 | 08:00
A járványon is egy csomót kerestek - 3,2 millió dollárt adott Soros György a Fővárosnak, ezt Budapest 500 millió forinttal egészítette ki, aztán Karácsonyék az egészet elköltötték Gyurcsány és Bajnai kormányzása alatt futtatott egészségügyi háttércégeknél

A járványon is egy csomót kerestek - 3,2 millió dollárt adott Soros György a Fővárosnak, ezt Budapest 500 millió forinttal egészítette ki, aztán Karácsonyék az egészet elköltötték Gyurcsány és Bajnai kormányzása alatt futtatott egészségügyi háttércégeknél

  • Bár a Főváros 2020-ban sem szorult volna rá, tavasszal 1,5 milliót, télen 1,7 millió dollárt "adományozott" Budapestnek a hírhedt nemzetközi spekuláns, Soros György.
  • A Fővárosnak pontosan 477,992,900 forintot utalt a Nyílt Társadalom Alapítvány tavasszal, majd a decemberi szerződés szerint 531,403,340 forint landolt Budapest számláján; az adományt a Főváros további 500 millióval egészítette ki.
  • Ahogyan az közismert, Karácsony kampányszerű teszteléssel állította volna meg a járványt, jelszava az volt, "teszteltni, tesztelni, tesztelni". A kormány kezdetektől fogva azt mondta, egyedül az oltás törheti le a járványt.
Biznisz 2021-05-19 | 09:38
Energiahivatal: egy év alatt másfélszeresére nőtt a háztartási méretű naperőművek darabszáma és beépített teljesítménye

Energiahivatal: egy év alatt másfélszeresére nőtt a háztartási méretű naperőművek darabszáma és beépített teljesítménye

  • Mára közel 72 ezer háztartás rendelkezik napelemes kiserőművel.
  • 2019 végén még csak mintegy 47 ezer háztartás mondhatta el ezt magáról.
Biznisz 2021-06-03 | 09:48
Munkatársai fizetését csökkentette, most 2,43 milliárd forintos osztalékot vesz fel a 24.hu ellenzéki propagandaoldalt is tulajdonló vállalkozásából a baloldali vörösbáró

Munkatársai fizetését csökkentette, most 2,43 milliárd forintos osztalékot vesz fel a 24.hu ellenzéki propagandaoldalt is tulajdonló vállalkozásából a baloldali vörösbáró

  • A Centrál Média árbevétele a 2019-es 11,32 milliárd forintról 2020-ra 13,2 milliárd forintra nőtt.
  • A vállalatcsoport dolgozóinak 2020 során csökkentették a fizetését. Ez utóbbi lépésre állítólag a Covid-világjárvány miatt került sor.
  • A 2020-as milliárdos osztalékfelvétel, majd a bércsökkentés után a Média1 arról számolt be, hogy "elromlott a hangulat" a cégcsoportnál.
  • Varga ezt követően kármentésbe kezdett, több portálnak is arról nyilatkozott, hogy bár valóban döntöttek az osztalék felvételéről az eredménytartalék terhére, de azt állította, hogy a botrányt követően mégsem vették fel az összeget. Egy jogász a közhiteles nyilvántartásban nem talált erre vonatkozó döntést. A Centrálnál végül 2020 szeptemberében ért véget a dolgozók bérének elvonása.
  • A legfrissebb cégadatok szerint most 2,43 milliárd forint osztalékot vesz fel a cégcsoportból a baloldali vörösbáróként emlegetett Varga Zoltán.
Biznisz 2021-09-17 | 19:34
Bajnai, a globális nagytőke és a megszorítások embere a kommunista Jámbor Andrást támogatja

Bajnai, a globális nagytőke és a megszorítások embere a kommunista Jámbor Andrást támogatja

  • Ilyen nincs.
  • Bajnai Gordon, a nagytőke embere Jámbor Andrást, a kriptokommunista Mérce.hu egykori főszerkesztőjét, jelenleg városházi alkalmazottat támogatja az előválasztáson.
  • Köszönöm Bajnai Gordon támogatását az előválasztáson! - írta Jámbor a közösségi oldalán.
Biznisz 2021-07-04 | 13:59
Rég várt fordulat: Magyarország nettó hitelezővé válhat a következő években

Rég várt fordulat: Magyarország nettó hitelezővé válhat a következő években

  • A magyar gazdaságirányítás tudatosan törekedett arra, hogy leépítse az ország devizában (főként dollárban, euróban és japán jenben) fennálló adósságát.
  • Ugyanis annál sérülékenyebb egy ország, minél több devizaadóssága van.
  • És fordítva: annál inkább a saját lábán áll és válságálló, amikor az államadóság nagyobb aránya nemzeti fizetőeszközben (magyarul: forintban) áll.
Biznisz 2021-05-15 | 16:00
Gyurcsányné leplezetlenül elárulta terveit: TB-befizetéseink egy részét magánszolgáltatókhoz irányítaná

Gyurcsányné leplezetlenül elárulta terveit: TB-befizetéseink egy részét magánszolgáltatókhoz irányítaná

  • Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök által kitaposott ösvényen halad felesége, Gyurcsányné Dobrev Klára is, ez pedig semmi mást jelent, mint az állami egészségügy piacosítását.
  • Gyurcsányné szombaton egy Facebook-videóban az alábbiakat nyilatkozta: "a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként, az új köztársasági kormány nevében azt vállalom, hogy miután feláll az új kormány, lehetővé fogjuk tenni, hogy a biztosítási befizetéseink egy részét magánegészségügyi szolgáltatónál is felhasználhassuk."
  • Férje ugyanezt tervezte kormányon, de terve elbukott.
  • Az állami forrásokból finanszírozott magánegészségügy az egyik legtutibb biznisz: a kockázatot a közös társadalom-biztosítás, az állami TB-kassza vállalja, a hasznot pedig a magánegészségügy szedi.
  • A szocialisták ezzel a módszerrel hoztak helyzetbe és tőkésítettek fel kiváltságos egészségügyi szolgáltatókat, például a CT- és MRI-, azaz a képdiagnosztikai piacot uraló Affidea-csoportot.
  • Gyurcsányné visszatérésével visszatérne az a korszak is, amikor állami pénzből magánszolgáltatók tettek zsebre hatalmas profitot.