Újabb ellenzéki paktum az előválasztás előtt: Ungár Péter mögé állt be Jakab Péter Szombathelyen

Újabb ellenzéki paktum az előválasztás előtt: Ungár Péter mögé állt be Jakab Péter Szombathelyen
  • Folytatódik az előválasztásnak hazudott, de valójában a pártok közötti alkukat jelentő folyamat. Most Ungár mögé állt be Jakab.
  • A baloldali ellenzék azt hazudta korábban a választóknak, hogy majd ők dönthetik el, ki induljon egy választókerületben.
  • Ebből nem lett semmi: ahogy a BENNFENTES az utóbbi hetekben rendre megírta, az ellenzék az előválasztás előtt lemutyizza egymás között a körzeteket.
  • Bencsik János, Hont András, Bauer Tamás, Puzsér Róbert, Márki-Zay Péter és mások is is arra figyelmeztetnek, az "előválasztásnak" így semmi értelme sincs.

"Ungár Péter ebben a ciklusban a parlament legfiatalabb, de egyben az egyik legaktívabb képviselője volt. 2018 óta kitartóan küzdött a közalkalmazottak valódi megbecsüléséért, a szociális dolgozók béremeléséért és az otthonápolási díj emeléséért. Mindeközben pedig hangja volt a szombathelyi embereknek, és Hende Csabával is megküzdve az elmúlt egy évben mindent megtett azért, hogy válságkezelés címén a pártállam ne semmizze ki a várost és az itt élő embereket" – írta a Jobbik elnöke.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-31 | 13:04
Karácsony megfojtaná a gazdasági növekedést és a dinamikus bérnövekedést

Karácsony megfojtaná a gazdasági növekedést és a dinamikus bérnövekedést

  • A keddi beruházási rekord és a keresetek emelkedésének híre miatt különös fénytörésbe kerül Karácsony pár napos Népszava-interjúja.
  • Abban azzal fenyegetőzött, ő majd leállítja a pénzcsapokat, mert a NER-t az élteti.
  • Azt nem tette hozzá, hogy az olcsó banki, jegybanki hitelek, a kormány által adott támogatások, beruházás-ösztönző források javarészt nem a NER vállalkozóihoz, hanem a magyar gazdaságban dolgozó üzletemberekhez kerülnek.
  • Ezzel az interjúval Karácsony indirekt módon azt üzeni: szétverné a dinamikus gazdasági növekedést és a felzárkózást.
Bel 2021-11-01 | 10:15
Márki-Zay megzakkant - szerinte Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc embere

Márki-Zay megzakkant - szerinte Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc embere

  • A Kárpátok Cicerója újabb élő videóval örvendeztette meg a nagyérdeműt vasárnap este.
  • Szerint a "szegény, sötétségben tartott emberek" azok, akik elhiszik, hogy a Fidesz bevándorlás-ellenes.
  • "Ha van még olyan ostoba ember, aki elhiszi, hogy a Fidesz bevándorlás-ellenes, akkor azokat tessék felvilágosítani!" - mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
  • Majd kijelentette, kampányolni fog azért, hogy az eemberek ne szavazzanak a Kétfarkú Kutyapártra.
Bel 2022-02-17 | 07:42
Kiugrott a kocsiból és elszaladt az erdőbe az embercsempész

Kiugrott a kocsiból és elszaladt az erdőbe az embercsempész

  • A Pest megyei rendőrök keresik azt a sofőrt, aki hat külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Bel 2021-06-08 | 11:44
Folyamatosan hazudik a baloldal a választóknak, de mindig lebuknak: most kiderült, milliárdos pénzeszközök állnak a baloldali önkormányzatok rendelkezésére

Folyamatosan hazudik a baloldal a választóknak, de mindig lebuknak: most kiderült, milliárdos pénzeszközök állnak a baloldali önkormányzatok rendelkezésére

  • A 2020-as évet is végighazudta a baloldal.
  • Végig azt állították, a kormány tönkreteszi az önkormányzatokat, és elszegényíti a helyhatóságokat.
  • A napokban leadott zárszámadások cáfolják ezeket a hazugságokat.
  • Mivel a könyvekben nem lehet hazudni, ezekből világosan kiderül: minden baloldali önkormányzat jelentős pénzeszközökön ül.
Bel 2021-11-09 | 13:56
Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

  • A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy román embercsempészt fogtak el és 13 illegális migránst tartóztattak fel.
Bel 2021-06-04 | 15:27

Újabb DK-Jobbik mutyi: Törökszentmiklóson is visszalép a DK a Jobbik javára

  • Folytatódik az előválasztásnak nevezett bohóctréfa, ahol a pártok visszalépnek egymás javára, de közben kitartóan azt hazudják az embereknek, ők dönthetik el, ki legyen a helyi jelölt.
Bel 2022-01-20 | 12:04
14 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

14 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

  • A Pest megyei rendőrök 2022. január 20-án 8 óra 33 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy személygépkocsit, amelyet egy szerb férfi vezetett, a jármű rakterében 14 külföldi tartózkodott.
  • Magukat afgán állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A szerb férfi ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2022-03-18 | 09:36
Ma délután és szombaton is folytatódik az oltási akció a kórházi oltópontokon.

Ma délután és szombaton is folytatódik az oltási akció a kórházi oltópontokon.

  • A beoltottak száma 6 399 894 fő, közülük 6 181 814 fő a második, 3 831 952 fő a harmadik, 238 793 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 3322 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 824 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 66 többségében idős, krónikus beteg,
  • 2205 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 90-en vannak lélegeztetőgépen.