MSZP-Párbeszéd: cserbenhagyásként, felháborodva, csalódásként élik meg Karácsony visszalépését

MSZP-Párbeszéd: cserbenhagyásként, felháborodva, csalódásként élik meg Karácsony visszalépését
  • A 168 forrásai beszéltek erről az érzésükről a lapnak: a lap azt állítja, Karácsony újabb cserbenhagyása a szakadék szélére sodorta a korábban mögötte álló koalíciót.
  • MSZP-sek a párt felrobbanásától tartanak.
  • A BENNFENTES csütörtökön írta meg: Karácsony visszalépése újabb emberek, pártok és közösségek elárulását jelenti, de ez nem új gyakorlat Karácsony praxisában, neki ez a jelleme.
  • Elárulta Gyurcsányt, majd Schiffert, aztán elárulta a Bajnai-szövetséges Szigetvári Viktort. Legutóbb Tóth Csabát árulta el, akit pártja, a Párbeszéd és az azzal szövetséges MSZP jelölt Zuglóban.
  • Most pedig azokat, akik bíztak benne politikusként, és azokat is, akik rá szavaztak.
  • Karácsony nemrég személyesen kampányolt Tóth Csaba mellett, és Hadházyt ekézte különböző interjúkban, majd ahogy érzékelte, hogy Tóth Csaba mögül kiment a támogatás, Karácsony egy nyilvános tv-vita során ejtette a zuglói szocit.
  • Karácsony mindenkivel időleges szövetségeket köt a saját karrierje érdekében, majd hazudozni kezd és később elárul mindenkit - ez egy alapélmény azok között, akiket Karácsony az elmúlt években elárult.

Karácsony Gergely stábjából származó információink szerint a főpolgármestert az ellenzéki előválasztáson támogató MSZP és saját pártja, a Párbeszéd balszárnya kifejezetten felháborodva, csalódásként és cserbenhagyásként éli meg a városvezető visszalépését Márki-Zay Péter javára, írja a 168.

Amikor két napja Karácsony bejelentette, hogy nem visszalép, hanem előre, mindenki megnyugodott – mondta a lap forrása. – Másnap már az előrehozott vitáról volt szó. Azonban amikor a Momentum bejelentette, hogy a riválist támogatja, egy pillanat alatt zavarodott, majd omlott össze minden.

A 168 forrása arról beszélt, hogy sem a Párbeszéd politikusai, sem az aktivisták nem tudták, hová kapják a fejüket, miközben folyamatosan, egymásnak ellentmondó információk szivárogtak ki Karácsony környezetéből.

Végül, amikor egyértelmű lett a visszalépés, nagyon sokan értetlenkedtek.

A Jámbor Andrással és Tordai Bencével fémjelzett, balos Párbeszéd-szárny kibukott azon, hogy egy alapvetően konzervatív, jobboldali politikus javára lép vissza Karácsony Gergely.

A baloldali elfogultsággal aligha vádolható Mellár Tamás, a párt tagja egy közösségi oldalon korábban még személyesen dicsérte meg egy poszt íróját, aki Márki-Zay helyett Karácsonyra akart szavazni. Mint írta: a hódmezővásárhelyi polgármester "politikai kalandor, nagy hiba lenne bármilyen politikai hatalmat adni a kezébe".

Az MSZP és a balra húzó párbeszédesek arról még nem döntöttek, hogy Karácsony visszalépésének lesznek-e hosszútávú, a budapesti politikában is érezhető hatásai.

A lap szocialista forrásai megerősítették a feszültség és a csalódottság tényét – megfejelve azzal, hogy az MSZP-Párbeszéd duó ugyan 25 képviselőjelölti helyet szerzett az előválasztáson, de ebből 7 a Párbeszédé, a többi a szocialistáké.

Ez akár MSZP-s siker is lehetne, de valójában a Párbeszéd 7 helyéből mind nyerhető, míg mi 18-ból jó ha 6-ot be tudunk húzni. A többi fideszes fellegvárakban van, szinte lehetetlen megszerezni azokat a helyeket.

Könnyen elképzelhető, hogy a Párbeszédnek nagyobb lesz a frakciója a parlamentben, mint nekünk – mondta a 168 forrása, aki szerint az MSZP-n belüli keserűség a párt felrobbanásához is vezethet.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-06 | 13:38
Bárki is a jelölt, a vesztébe rohan Orbán ellen - újabb baloldali közvélemény-kutató mérte fel az ellenzéki patthelyzetet

Bárki is a jelölt, a vesztébe rohan Orbán ellen - újabb baloldali közvélemény-kutató mérte fel az ellenzéki patthelyzetet

  • A Medián után a baloldal másik közvélemény-kutató intézete, a Závecz is felmérte az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek helyezését.
  • Eszerint ha Dobrev és Karácsony indulnak a második fordulóban, akkor 53-39 az állás.
  • Ha Dobrev és Márki-Zay a második forduló résztvevője, akkor is Dobrev nyer, 50-43% arányban.
  • A baloldal szempontjából kiábrándítóak a számok a kormányváltás reményéről is.
  • Ha Dobrev vezeti az ellenzék listáját, akkor most vasárnap 47-39% arányban alulmaradna a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben.
  • Hajszálpontosan ugyanez az eredmény, ha Karácsony Gergely vezeti az ellenzéki listát.
  • Minimálisan jobbak az ellenzék esélyei, ha Márki-Zay vezeti a baloldali listát: akkor Fidesz 45%-ot, a Márki-Zay vezette lista 40%-ot érne el.
Bel 2021-12-02 | 09:17
Eddig közel 1 millióan oltakoztak az Oltási Akcióhéten

Eddig közel 1 millióan oltakoztak az Oltási Akcióhéten

  • A beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 10 466 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett.
  • 7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Az Oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.
Bel 2021-10-01 | 09:57
784 ezren már a harmadik oltást is felvették

784 ezren már a harmadik oltást is felvették

  • Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában a járvánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy az oltás működik, az oltatlanság pedig kockázat, ezért arra kért mindenkit, hogy vegye fel az oltást.
  • A gyermekes szülők adóvisszatérítését mindkét dolgozó szülő megkapja februárban és a vállalkozók is jogosultak lesznek rá, az intézkedés 1,9 millió szülő számára mintegy 600 milliárd forintos támogatást jelent.
Bel 2021-08-25 | 16:48
Cseh Katalin a tálibok után most az Európai Bizottságot fenyegeti

Cseh Katalin a tálibok után most az Európai Bizottságot fenyegeti

  • Ursula von der Leyen egyelőre nemet mondott az Európai Parlamentnek, hogy azonnal élesítsék a forrásmegvonást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben.
  • A saját botrányával el nem számoló Cseh Katalin ezért bírósággal fenyegette meg a Bizottságot.
Bel 2021-06-05 | 17:40
Kísért a múlt: az M3-as felújításán dolgozó Swietelsky 9 milliárdot kérne pluszban, de az ITM szerint ennek a harmada megalapozatlan - ha a Karácsony vezette Főváros nem kezeli a helyzetet, bedől a 220 milliárdos projekt

Kísért a múlt: az M3-as felújításán dolgozó Swietelsky 9 milliárdot kérne pluszban, de az ITM szerint ennek a harmada megalapozatlan - ha a Karácsony vezette Főváros nem kezeli a helyzetet, bedől a 220 milliárdos projekt

  • A BKV 9,5 milliárd forinttal fizetne többet az eredeti árhoz képest a Swietelsky Vasúttechnikának a metróvonal felújításáért, csakhogy az ITM vizsgálata most kimondta, hogy ennek a harmada megalapozatlan.
  • Ezek után égető kérdés, hogy lesz-e megállapodás a naponta félmilliós utasforgalmat lebonyolító M3-as rekonstrukciójának befejezéséről.
  • Amennyiben a főváros nem tudja kezelni a kialakult helyzetet, a teljes, közel 220 milliárdos M3-as projekt bedőlhet, és Magyarországnak 173 milliárd forintot kell az EU-nak visszafizetnie.
  • Az M4-es metró építésekor elkövetetett csalássorozat miatt Magyarország már ismeri a budapesti metróépítés visszaéléseit.
Bel 2021-11-09 | 18:04
A korrupcióellenességet hirdető Márki-Zay titkolja Hódmezővásárhely szerződéseit

A korrupcióellenességet hirdető Márki-Zay titkolja Hódmezővásárhely szerződéseit

  • Kovács Gergely, az MKKP elnöke hívta fel erre a figyelmet, majd az Átlátszó járt ennek utána.
Bel 2021-06-16 | 17:11
Szabálytalanságok a miskolci momentumos alpolgármester cégeinél

Szabálytalanságok a miskolci momentumos alpolgármester cégeinél

  • Szopkó Tibor cégét ötször ellenőrizték a hatóságok, és mindannyiszor találtak hiányosságokat.
Bel 2021-11-24 | 11:22
A kormány felvilágosította a Főpolgármestert Budapest valós pénzügyi helyzetéről

A kormány felvilágosította a Főpolgármestert Budapest valós pénzügyi helyzetéről

  • Karácsony csapot-papot hátrahagyva kiszállt a miniszterelnök-jelölti kampányából, és visszatért ahhoz a kedvenc elfoglaltságához, hogy a kormányt szidja és siránkozzon mindenen.
  • Ez nagyon jól megy neki, de a kormány megelégelte a dackorszakot, és nyilvánosságra hozta Budapest valós anyagi helyzetét.
  • Karácsonynak nincs oka sírdogálni, de munka helyett mégis ez a legkönnyebb neki.