Gyurcsány nem emlékezett arra, a barcsi gyerekosztályt ő záratta be

Gyurcsány nem emlékezett arra, a barcsi gyerekosztályt ő záratta be
  • Utcafórumán semmisítették meg a feledékeny ex-miniszterelnököt.
  • Később a pedofil-ellenes törvénybe is belegabalyodott Gyurcsány Ferenc.
  • Amint felsült, úgy arrébb is kullogott.

Kérdéseivel egy tüntető először zavarba hozta, majd megfutamodásra kényszerítette Gyurcsány Ferencet Barcson - írja a Drót.

A vita onnan indult, hogy a Gyurcsány fórumára érkező ellentüntető szembesítette a kórházakért aggódó Gyurcsány Ferencet a ténnyel, hogy országlása alatt zárták be a helyi gyermekosztályt. Az egykori miniszterelnök csak annyit bírt kinyögni, ő ilyenre nem emlékszik.



Arra bezzeg már annál élesebben, hogy a Fidesz liberális pártként indult, mostanra azonban – állítása szerint – szélsőjobboldalivá vált.

A múltidézés után Gyurcsány azt is kifejtette, hogy a pedofilellenes törvény bűnözőnek tekinti mindazokat, akik saját nemükhöz vonzódnak. Mikor a tüntető arra kérte, hogy nevezze meg az elfogadott törvényből azt a passzust, amelyben ez szerepel, Gyurcsány így válaszolt: "Vannak a porzós és termős virágúak, vannak az egylakiak, vannak a kétlakiak, mindenről lehet beszélni, csak az emberről nem, a legnagyobb csodáról, a szerelemről."

A hallgatóság egyöntetű kacajjal jutalmazta, hogy Gyurcsánynak sikerült a kétlaki növényekkel egy szintre hozni a homoszexualitás kérdéskörét. Az utcai komédiában itt azonban már nem volt megállás, a DK vezére ugyanis azzal folytatta: a törvény megtiltja neki, hogy a "tizenhat éves kollégával" a homoszexualitásról beszélhessen.

Az ellentüntető ekkor közbevetette, hogy talán hagyja békén a tizenhat éves fiúkat, a szexuális felvilágosítást pedig bízza inkább a családokra. Az érvekből kifogyó Gyurcsány ezen a ponton vetett véget a beszélgetésnek, és arrébb imbolygott.

Címkék: