Hadházy Ákos: "A visszalépések és a civil jelöltek távoltartása miatt sok helyen nem várható igazi verseny az előválasztáson"

Hadházy Ákos: "A visszalépések és a civil jelöltek távoltartása miatt sok helyen nem várható igazi verseny az előválasztáson"
  • A baloldal csodafegyveréről újabb ellenzéki politikus állítja, az bizony besült.
  • Természetesen az előválasztási színjáték főszereplői a mutyizásról továbbra is azt hazudják az embereknek, nincs itt semmi látnivaló.

"A visszalépések és a civil jelöltek távoltartása miatt sok helyen nem várható igazi verseny az előválasztáson" – írta közösségi oldalán Hadházy Ákos Momentum-közeli botránypolitikus, miután a DK és a Párbeszéd is úgy döntött: a Gyurcsány-féle előválasztási színjátékban nem állítanak jelöltet Zuglóban, hanem riválisát, az MSZP-s Tóth Csabát támogatják, akiről zuglói polgármesterként még Karácsony Gergely is félve nyilatkozott.

Fekete-Győr Andráséknak nem áll jól a szénája: a Jobbik a II. kerületben Kálmán Olga mögött sorakozott föl a momentumos Berg Dániel ellenében, aki ezután visszalépett a párbeszédes Tordai Bence javára. Később a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio is visszalépett a VI–VII. kerületben a DK-s Oláh Lajos javára - emlékeztet a Magyar Hírlap.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-12 | 16:29
Szentendre: a Jobbik-DK paktum miatt visszalép a Momentum javára az MSZP-Párbeszéd

Szentendre: a Jobbik-DK paktum miatt visszalép a Momentum javára az MSZP-Párbeszéd

  • Ahogy a BENNFENTES azt rendszeresen az olvasói elé tárja, az előválasztásnak nevezett blöff sok helyen szül konfliktusokat a baloldali ellenzéken belül.
  • Kész csoda az eddigiek ismeretében, hogy most nem a Momentum húzta a rövidebbet.
  • 5%-os pártként ez is nagy eredmény.
Bel 2021-10-12 | 10:29
10 fős MigránsTaxit fogtak az M1-esen

10 fős MigránsTaxit fogtak az M1-esen

  • A Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai kedd hajnalban az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 93. kilométerszelvényben állítottak meg egy személygépkocsit.
  • Járműben a sofőrön kívül kilenc férfi utazott, akik az országban való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A kiérkező rendőrök mind a tíz személyt előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra.
  • Illegális migránsokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a 45 éves sofőr ellen pedig embercsempészés bűntett elkövetés emiatt büntetőeljárást indítanak.
Bel 2021-12-13 | 18:58
Újabb Migránstaxi elfogva

Újabb Migránstaxi elfogva

  • A csempész 6 illegális migránst szállított a gépjárművében.
Bel 2022-01-25 | 18:24
Karácsony eladja, az állam megmenti az értékes hegyvidéki villát

Karácsony eladja, az állam megmenti az értékes hegyvidéki villát

  • Karácsony pénzzé tenne mindent, pedig 200 milliárdos tartalékot örökölt Tarlóstól.
Bel 2021-09-14 | 11:01
"Előválasztási vita" - Hadházy ideges lett, amikor a zuglói Tóth Csaba ügyeiről kérdezték

"Előválasztási vita" - Hadházy ideges lett, amikor a zuglói Tóth Csaba ügyeiről kérdezték

  • A zuglói MSZP-s Tóth Csaba nélkül, Gulyás Márton műsorvezetővel "vitázott" Hadházy az előválasztásnak nevezett színjátékban.
  • Hadházy bejelentette, mit nem építene meg a Városligetben, a Nemzeti Galériát.
  • Arról nem sok szó esett, mit alkotna.
  • Hadházy rengeteg energiát fektetett abba, hogy kikerülje a Tóth Csaba vélt korrupciós ügyeivel kapcsolatos kérdéseket, majd inkább Karácsony Gergelyre kente az egészet.
  • Mint ismert, Tóth Csaba nemrégiben egy vastag paksaméta mögött ülve Hadházyra utalva kijelentette, "mindenkinek lehetnek sötét foltok a múltjában".
  • Akkor a szent korrupcióellenes Hadházy gyorsan visszavett a "korrupcióvadász" elszántságából, és bejelentette, Zuglóban nem akar újabb ügyeket feltárni, ezt most is elismételte, igaz, idegesebben.
  • A jelenlegi interjú is megerősíti, hogy Hadházy Ákost valamivel megfogta Tóth Csaba.
  • A nagy kérdés az, a zuglói szocialista kiteríti-e a lapjait Hadházyról.
Bel 2022-02-01 | 08:48
Tordai pártsegélyre is jogosult a Párbeszédtől

Tordai pártsegélyre is jogosult a Párbeszédtől

  • Magyarország sztálinista gitegylete és 1 százalékos kullancspártja jól tartja a hivatásos hőbörgőit.
Bel 2022-02-11 | 07:25
Közös Akció: Cseh és osztrák rendőrökkel együttműködve 81 illegális migránst fogtak hajnalban

Közös Akció: Cseh és osztrák rendőrökkel együttműködve 81 illegális migránst fogtak hajnalban

  • Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán öt csoportban 81 határsértő Csongrád-Csanád megyében. 
Bel 2021-11-22 | 07:25
Az embercsempész nyolc illegális migránst akart autójával Ausztriába vinni

Az embercsempész nyolc illegális migránst akart autójával Ausztriába vinni

  • Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2021. november 22-én 0 óra 1 perckor Sopronhorpács külterületén, a 8627-es számú úton ellenőriztek egy magyar rendszámú gépkocsit, amit egy 51 éves német férfi vezetett.
  • Autóban a sofőrön kívül további nyolc, magát afgán állampolgárnak valló ember utazott.
  • Az illegális migránsok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetőt elfogták, majd a migránsokkal együtt a rendőrkapitányságra előállították őket.
  • A német férfival szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak.
  • Külföldi utasokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.