Telex: "Visszalép. El se indul. Támogatja. A dékás a jobbikos javára. A Jobbik a dékást. Mindkettő az MSZP-st"

Telex: "Visszalép. El se indul. Támogatja. A dékás a jobbikos javára. A Jobbik a dékást. Mindkettő az MSZP-st"
  • A Telexnek is föltűnt, hogy a baloldai ellenzék előválasztása egy bohóctréfává vált.
  • A napokban a számtalan visszalépés miatt Márki-Zay, Puzsér, és egyéb baloldali véleményformálók is kritizálták az előválasztás "lezsírozását".

Na, egyelőre a közbeszéd tematizálása – az előválasztástól teljesen független Fudan-ügyön kívül – arról szól, hogy ki ki ellen nem indul, fogalmaz a Telex.

Van az ellenzéki együttműködésben hat-hét párt, nagyobbak, kisebbek, már legalábbis egymáshoz képest. Itt lenne a lehetőség, hogy tét nélkül valóban megméressék magukat, saját és pártjuk népszerűségét. Ehelyett úgy tűnhet a laikus választónak, hogy már az indulásakor, sőt, az indulása előtt – hiszen a formális, maguk által kitalált jelölési időszak még el se kezdődött – lefutott meccs lett vagy lesz az előválasztásból a sok visszalépés miatt.

Egy kétfordulós parlamenti választáson van értelme a visszalépéseknek, ha ezzel meg lehet fordítani választási eredményt, ha a második és harmadik együtt jobban szerepelt, mint az első. Szólhat erről parlamenti többség, akár kétharmad is.

Egy előválasztási visszalépésnek, pontosabban a sok előválasztási visszalépésnek együtt viszont csak rossz üzenete van. Egyfelől kialakít egy olyan érzést, ezek a mélyen demokratikus politikusok rosszabbak egy orosz pofozóverseny résztvevőinél, mert annyira félnek egy emberes nagy pofontól, hogy a sajátjaik ellen se mernek ringbe szállni. Másfelől meg azt az érzetet erősíti, hogy „ezek ott fenn” már rég eldöntötték egymás között, a színfalak mögött, hogy mi lesz és hogy lesz. Márpedig ennél rosszabb üzenet nemigen van, ennél rosszabb módon nemigen lehetne tematizálni a közbeszédet.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-31 | 09:52
Szerdán 1195 ukrájnai menekültet fogadtak a fővárosban

Szerdán 1195 ukrájnai menekültet fogadtak a fővárosban

  • A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba.
Bel 2021-06-09 | 09:01
A sikeres budapesti városvezetés új szimbóluma: a zöld lámpánál dugóban veszteglő kocsisor

A sikeres budapesti városvezetés új szimbóluma: a zöld lámpánál dugóban veszteglő kocsisor

  • A szavaknál erősebbek a képek.
  • Harmadik napja moccanni nem lehet Budapesten a körúti biciklisávok, a rakpartzár és az elhibázott felújítások miatt.
  • Egy város üzeni: köszönjük, Geri!
Bel 2021-06-10 | 10:49
A brit bevándorlási hatóság figyelmeztet: magas a koronavírus-fertőzöttek aránya a migránsok körében

A brit bevándorlási hatóság figyelmeztet: magas a koronavírus-fertőzöttek aránya a migránsok körében

  • A brit belügyi jelentés szerint 2021-ben várhatóan sokkal többen érkeznek, mint 2020-ban - bár akkor is 8400 illegális migráns érkezett.
  • A francia hatóságok már 3600 embert akadályoztak meg a La Manche csatornán való átkelésben idén.
Bel 2022-02-07 | 13:06
Jézus után Kossuth Lajos bőrében érezte magát Márki-Zay Péter

Jézus után Kossuth Lajos bőrében érezte magát Márki-Zay Péter

  • Kevés politikus szokott ennyire meghatódni saját nagyszerűségétől.
Bel 2021-07-02 | 16:15
Karácsony megint a keleti vakcinák ellen uszít az antitest-szűréssel

Karácsony megint a keleti vakcinák ellen uszít az antitest-szűréssel

  • Az oltásellenes baloldal nem tud kibújni a bőréből.
  • Ha a kínai vakcina nem lenne hatásos, akkor nem sikerült volna letörni a járványt.
  • Az igazán érdekes az lesz, a Főváros kitől szerzi be az antitest-szűrés eszközeit.
  • Tavaly ugyanis nagyot taroltak a fővárosi beszerzésekkel a Gyurcsány és Bajnai miniszterelnöksége alatt favorizált egészségügyi szolgáltatócégek.
Bel 2021-08-04 | 11:50
A lőtéri kutyát se érdekli Karácsony 99 Mozgalma

A lőtéri kutyát se érdekli Karácsony 99 Mozgalma

  • A BENNFENTES után a Magyar Nemzet is arról ír: érdektelenségbe fullad Karácsony személyes kampánya.
  • A DK pártlapjában, a Nyugati Fényben is üzentek Karácsonynak a Deák téri "szartenger" miatt.