#Bíró László

Bel 2021-08-10 | 18:26

"Már megváltoztak": újabb jobbikos jelöltről derült ki, hogy kedvenc elfoglaltsága a zsidózás és a cigányozás

  • A szegedi Tóth Péternek és a szerencsi Bíró Lászlónak Pápán is él egy barátja.
  • Mindhármukban közös, hogy a Jobbik jelöltjei, és nemrég még alpári rasszizmussal kampányoltak a közösségi médiában.
Bel 2021-07-03 | 12:14

Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint az előválasztás "dinamikusan fejlődik", majd hozzátette, az is igaz, hogy a két kezén meg tudja számolni, ahol valódi küzdelem lehet

  • Arról, hogy az előválasztásnak gyakorlatilag nem lesz semmi tétje, a BENNFENTES számtalan alkalommal írt.
  • De ezen a véleményen vannak sokan a baloldali elemzők és újságírók közül is.
  • A Telex is úgy fogalmaz, a pártalkuk miatt legfeljebb 10-20 helyen várható verseny a 106 választókerületben.
  • A többiben ugyanis megegyeztek a pártok jó előre, bár Molnár ennek ellenére azt állítja, "egy civil világot" is sikerült bevonzani az előválasztásba.
  • Korábban Márki-Zay Péter pont amiatt kesergett, hogy a pártok alkujai ezt megakadályozzák.
  • Molnár a Zuglóban induló Hadházynak kiszólt, "összeférhetetlennek" jellemezte a viselkedését, amely véleményét szerinte a teljes ellenzék is osztja.
  • Kiderült, az MSZP a Párbeszéddel és a Márki-féle mozgalommal karöltve Szerencsen nem a tetűcsúszdázó Bíró Lászlót támogatja.
  • Ez azért meglepő, mert Márki-Zay Péter, az MMM elnöke korábban az időközi választásokon teljes mellszélességgel kampányolt a jobbikos Bíró mellett.
Bel 2021-06-28 | 16:15

Heisler András: Azt reméltük, hogy Bíró László már múlt idő

  • Meggyőződésünk, hogy a kirekesztő eszméket valló embereknek a magyar közéletben csak politikai múltjuk, de jövőjük nem lehet - írja a Mazsihisz elnöke.
Bel 2021-06-28 | 12:57

Hadházynak nem tetszik, hogy a Jobbik ismét a tetűcsúszdázó Bírót indítja Szerencsen

  • A Zuglóba ejtőernyőzetett képviselőnek, aki megjárta már a Fideszt, az LMP-t, a Mindenki Magyarországa Mozgalmat is, és most éppen momentumos, nem tetszik Bíró jelölése.
  • Eisteint közismert mondását idézi, aki szerint őrültség az, ha mindig ugyanazt tesszük, de közben más eredményt várunk.
  • Hadházy korábban korrupciós ügyekkel is megvádolta a jobbikos Bírót.
  • Jakab nemrégiben úgy fogalmazott Hadházyról, hogy őt azért nem támogatják Zuglóban, mert bebizonyította, hogy a fronton, a csatában nem lehet rá számítani.
Bel 2021-06-28 | 10:53

Győztes csapaton ne változtass: Jakabék a tetűcsúszdázó Bírót indítják Szerencsen

  • Hiteles embert nem találtatok? – Csak ez az egy tagja van már a Jobbiknak Szerencsen? – Szégyen, gyalázat! – írták a hozzászólók a pártelnök bejelentésére.
Bel 2021-06-14 | 17:23

A Jobbik és a DK közösen állt be a sátoraljaújhelyi körzetben a Miskolcról importált Rokker Zsolti mögé

  • A miskolci Erdei Sándor Zsoltot indítja a Jobbik-DK paktum Sátoraljaújhelyen.
  • Ez az az a zempléni választókörzet, ahol Bíró László 2020-ban kikapott a fideszes Koncz Zsófiától.
  • Jakab korábban fogadkozott, a tetűcsúszdázó Bíró Lászlónak is szerepet szánnak, de ezek szerint ejtették.
  • A Rokker Zsolti művésznéven ismert miskolci képviselőnek 4 felügyelőbizottsági helyet is kiszorítottak a város cégeiben a 2019-es önkormányzti választások után.