Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint az előválasztás "dinamikusan fejlődik", majd hozzátette, az is igaz, hogy a két kezén meg tudja számolni, ahol valódi küzdelem lehet

Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint az előválasztás "dinamikusan fejlődik", majd hozzátette, az is igaz, hogy a két kezén meg tudja számolni, ahol valódi küzdelem lehet
  • Arról, hogy az előválasztásnak gyakorlatilag nem lesz semmi tétje, a BENNFENTES számtalan alkalommal írt.
  • De ezen a véleményen vannak sokan a baloldali elemzők és újságírók közül is.
  • A Telex is úgy fogalmaz, a pártalkuk miatt legfeljebb 10-20 helyen várható verseny a 106 választókerületben.
  • A többiben ugyanis megegyeztek a pártok jó előre, bár Molnár ennek ellenére azt állítja, "egy civil világot" is sikerült bevonzani az előválasztásba.
  • Korábban Márki-Zay Péter pont amiatt kesergett, hogy a pártok alkujai ezt megakadályozzák.
  • Molnár a Zuglóban induló Hadházynak kiszólt, "összeférhetetlennek" jellemezte a viselkedését, amely véleményét szerinte a teljes ellenzék is osztja.
  • Kiderült, az MSZP a Párbeszéddel és a Márki-féle mozgalommal karöltve Szerencsen nem a tetűcsúszdázó Bíró Lászlót támogatja.
  • Ez azért meglepő, mert Márki-Zay Péter, az MMM elnöke korábban az időközi választásokon teljes mellszélességgel kampányolt a jobbikos Bíró mellett.
A nemrégiben távozottakról Molnár azt mondja, "Más-más okok vezettek a távozásukhoz, és tegyük hozzá rögtön, hogy a szocialista pártba többen lépnek be minden hónapban, mint ahányan ki. (...) A szocialista párttak megllapodást kötők sora Vajda Zoltántól Szelényi Zoltánon át Nemes Andráig ér, aki nem mellesleg korábban DK-jelölt volt. Mindhármukban több közös jövőt látunk, mint a most távozókban. És akkor még udvariasan fogalmaztam."
Hadházyról így fogalmaz az MSZP pártigazgatója: "Az etikai kódexet minden pártnak be kell tartania, de én különbséget tennék a Momentum és Hadházy között. Miközben verseny van, alapvetően korrekt együttműködő partnerek vagyunk, Hadházy azért ebből a szempontból nehezebb eset. Bízom benne, hogy mire az előválasztás ténylegesen is elindul, mindenki az adott választókerületről, Zugló jövőjéről fog beszélni. Tóth Csaba kétszer nyert már egyéni mandátumot a XIV. kerületben, vezetésével Karácsony Gergelyt és Horváth Csabát is polgármesternek választották. (...) Úgy vélem, ezt az indulatot a teljes ellenzéki oldal összeférhetetlennek tartja, különösen úgy, hogy az illető semmilyen konkrétumot nem tud megfogalmazni. Mindenesetre bízom benne, véget ér ez a korszak, és végre megismerhetjük Hadházy Ákos gondolatait Zuglóval, a közös kormányzással, a társadalmi onszenzus-teremtéssel kapcsolatban. Ezekről még keveset hallottunk."
Karácsony biciklisávjairól is megvan a véleménye Molnárnak: "A dugók egy bizonyos szintje egyébként adottság, ugyanakkor magam is arra biztatnám főpolgármester urat, hogy az iskolakezdésre tekintettel ésszerű döntéseket hozzanak, például a biciklisávok esetében. Szakemberek bevonásával érdemes lenne ezek helyszínét újragondolni."

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Címkék: