A magyarok 76%-a romlást vagy stagnálást vár Márki-Zay és Gyurcsány kormányzásától

A magyarok 76%-a romlást vagy stagnálást vár Márki-Zay és Gyurcsány kormányzásától
  • Míg a Fidesz-kormányzásról az emberek 64 százaléka azt gondolja, javult a családja anyagi helyzete.

A polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére - olvasható a Századvég közvélemény-kutatásában.

Ennek jegyében a kormányzat többek között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. A Századvég – a kormányzat családbarát intézkedései tükrében – a politikai szempontból aktív magyarok körében megvizsgálta, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának körülményeik, amennyiben tavasszal a baloldal alakíthatna kormányt.

A többség szerint a nemzeti kormány csökkentette a családok terheit

A közvélemény-kutatás alapján megállapítható, hogy a kormányzat által meghozott családbarát intézkedések pozitív hatásai széles körben érzékelhetők a lakosság számára. A felmérés szerint a magyarok közel kétharmada (64 százaléka) úgy gondolja, hogy amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a családjának anyagi helyzete összességében javult, ezzel szemben 26 százalékuk válaszolt úgy, hogy szerinte a családja anyagi körülményei romlottak.

Romlana a magyar családok anyagi helyzete, ha a baloldal alakíthatna kormányt


A kutatás rávilágít ugyanakkor arra, hogy a válaszadók mindössze 17 százaléka feltételezi, hogy javulnának családjának pénzügyi körülményei, amennyiben a Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás alakíthatna kormányt az országgyűlési választásokat követően, míg a magyarok több mint háromnegyede (76 százaléka) úgy véli, hogy családjának anyagi helyzete romlana vagy nem változna a balliberális szövetség esetleges választási győzelme esetén.
 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-28 | 11:28
Orbán: csak az 'egység a sokféleségben' megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió

Orbán: csak az 'egység a sokféleségben' megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió

  • Új írással jelentkezett a miniszterelnök a weboldalán, Szamizdat 11. címmel.
  • Hangsúlyozta: a migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához - tájékoztatott
  • Azon az állássponton van, hogy a nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet.
Bel 2021-06-25 | 12:51
Ez sem sikerült Karácsonynak: a fővárosiak 68 százaléka elégedetlen a forgalmi dugók ellen tett lépéseivel

Ez sem sikerült Karácsonynak: a fővárosiak 68 százaléka elégedetlen a forgalmi dugók ellen tett lépéseivel

  • Nincs nagy sikerszériában a Főpolgármester.
  • Lassan annyi eredményt sem tud felmutatni, mint a szintén lerohasztott Zuglóban.
Bel 2021-08-26 | 10:56
24 óra alatt 384 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök

24 óra alatt 384 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök

  • Augusztus 25-én 0 és 24 óra között.
Bel 2022-03-29 | 09:18
A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek

A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek

  • A beoltottak száma 6 402 100 fő, közülük 6 186 486 fő a második, 3 842 265 fő a harmadik, 256 527 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 1730 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 846 311 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 48 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 700 728 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 100 193 fő.
  • 1896 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-11-07 | 12:11
Meghaladta a 100 000 főt a magyar határon elfogott migránsok száma

Meghaladta a 100 000 főt a magyar határon elfogott migránsok száma

  • Közben ezernél is több embercsempész ellen indítottak eljárást.
Bel 2022-02-03 | 08:52
Karácsony eljátszotta a zuglói polgárt, majd gyorsan visszamenekült Budára

Karácsony eljátszotta a zuglói polgárt, majd gyorsan visszamenekült Budára

  • Karácsony lábbal szavazott, ahogy mondanis szokás.
  • A II. kerületből Zuglóba költözött, amikor 2014-ben polgármesterré választották a kerületben.
  • 5 év semmittevés, sorozatos kínos ügyek és a kerület lerohasztása után 2019-ben Főpolgármesterré választották.
  • Karácsony erre gyorsan el is költözött Zuglóból, visszahúzódott Budára, Pasarétre.
  • Ez a vagyonnyilatkozata körüli hírekből derült ki, a Ripost olvasója ugyanis leleplezte, hogy újra Budán él, de a vagyonnyilatkozatában csak egy zuglói ház szerepel.
  • Karácsony állítása szerint egy magánszemélytől bérel egy ingatlant a II. kerületben.
Bel 2021-11-15 | 12:29
A MigránsTaxi minden résztvevőjét elfogták

A MigránsTaxi minden résztvevőjét elfogták

  • Illegális migránsokat szállított autójában a román férfi.