Még hogy nincsen demokratikus kontroll: Áder János az Alkotmánybíróságra küldte a lakástörvényt

Még hogy nincsen demokratikus kontroll: Áder János az Alkotmánybíróságra küldte a lakástörvényt
  • Az Államfő szerint a törvény ellentétes az Alaptörvény több pontjával.

Az Alkotmánybírósághoz fordult a lakástörvény ügyében Áder János – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.

A KEH honlapján megjelent közlemény szerint az államfő az alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára megküldte az Alkotmánybíróságnak a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó törvénymódosítást, amelyet június 15-én fogadott el az Országgyűlés.

Áder az Alkotmánybíróságnak címzett indítványában azt írta: álláspontja szerint a világörökségi területen és a védőövezetében lévő állami és önkormányzati tulajdonú, a kulturális örökség részét képező műemléki ingatlanok teljes körének vételi joggal történő megterhelése, és ezáltal feltétel nélküli magántulajdonba adása a világörökségi és a műemléki speciális védelmi igényre tekintettel, valamit a visszalépés tilalmából következő biztosítékok és garanciák, továbbá az egyedi mérlegelés hiánya miatt nem felel meg az alaptörvény rendelkezéseinek.

Áder János úgy fogalmazott, hogy a jogalkotói cél és és különösen az ebből a célból alapított vételi jog intézménye nem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel.

Az 1990-es években lezajlott és lezárult privatizáció során a jogalkotó a műemléképületekben lévő lakásokra, az azokra vonatkozó speciális védelmi és karbantartási feladatok miatt nem engedett vételi jogot. Kifejezetten ennek a kérdésnek az alkotmányosságát vizsgálta az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában és megállapította, hogy a vételi jog alkotmányos szabályozása esetén nem alkotmányellenes, ha az állam a műemléképületek, és az azokban lévő lakásokkal kapcsolatos védelmi feladatát oly módon kívánja teljesíteni, hogy e lakásokra nézve nem teszi lehetővé a vételi jog előírását.

Ez a feladat ugyanis megköveteli, hogy csak olyan vevők szerezhessék meg a műemlékek tulajdonjogát, akik képesek az ebből adódó sajátos védelmi és karbantartási követelményeknek megfelelni. A vételi jog szempontú válogatásra nem ad lehetőséget. Az államfő hozzátette: az alkotmányhoz képest az új Alaptörvény a kulturális örökséget illetően még szigorúbb követelményeket támaszt.

Arra is hivatkozik indoklásában, hogy "tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet".

Címkék: