A beoltottak száma 5 958 890 fő, közülük 5 740 424 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 243 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
2595 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 879 092 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 74 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 801 690 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 46 408 főre emelkedett.
3172 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 350-en vannak lélegeztetőgépen.
A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány újabb védelmi intézkedésekről döntött.
Ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak, a korábban beoltottakat pedig a harmadik oltás felvételére kérjük.
Itt lépett vissza a visszalépéstől a párbeszédes Mellár.
A Főpolgármester közbeavatkozása kellett ahhoz, hogy a mérhetetlen dimenzióban mozgó Párbeszéd 10 jelöltje közül ne essen ki az egyik.
A konfliktus régre nyúlik vissza, és a pécsiek egy Mellár-Péterffy szembenállást látnak a történtek mögött.
Az egyik oldal önfejűséggel vádolja Mellárt, Mellár körei pedig Péterffy napi döntéseiből hiányolják a demokratikus elkötelezettséget.
A szembenállás tél végétől, tavasztól eszkalálódott, Mellár kizárta volna a 2019-es győzelmet hozó helyi egyesületből Péterffyt, aki ezt megtudva maga hozott létre egy városházi frakciószövetséget.
A beoltottak száma 6 278 355 fő, közülük 6 006 178 fő már a második, 3 217 724 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 282 957 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 137 648 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 105 529 főre emelkedett.
3070 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen.
A rendőrök az éjszakás szolgálatuk után, elfogtak egy macedón embercsempészt, aki 16 határsértőnek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépéséhez.
A Csongrád-Csanád Távfelügyeleti Irányító Központ munkatársai 2022. február 7-én, valamivel nyolc óra elött figyeltek fel Mórahalom külterületén az 55-ös számú főúton egy gyanús szerb honosságú Volkswagen Transporter típusú mikrobuszra.
A rendőrök szolgálatba helyezték magukat, majd ellenőrizték a kérdéses autót.
Megérzésük helytállónak bizonyult, mivel a gépkocsi rakterében 16, magát afgán és török állampolgárnak valló határsértőt találtak.
Sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A Készenléti Rendőrség NNI Székesfehérvár Osztálya jelzése alapján a rendőrök 2021. november 18-án 23 óra 53 perckor az 1-es számú főúton megállítottak egy tehergépkocsit.
A járműben 24 fő, magát afgán állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
Az egyenruhások a sofőrt és utasait elfogták és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Az illegális migránsokkal szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
A román sofőrrel szemben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást.