Orbán Jakabnak: vigyázzon a kommunistákkal, mert az ön által felvett CSOK-ot is megszüntetik majd

Orbán Jakabnak: vigyázzon a kommunistákkal, mert az ön által felvett CSOK-ot is megszüntetik majd
  • Napirend előtti kérdésre válaszolt a miniszterelnök Jakab Péternek, aki csak negyedik lett a baloldal háziversenyén.

"Ön korábban azt mondta, hogy semmi jót nem tettünk, miközben felvette a CSOK-ot" – emlékeztette a Jobbik elnökét a miniszterelnök. Orbán VIktor miniszterelnöknek is feltehették kérdéseiket az Országgyűlés képviselői hétfőn.

A postai alkalmazottak béremelése kapcsán a kormányfő Jakab Péternek (Jobbik) adott válaszát azzal kezdte, hogy "két perc nem elég a ténybeli tévedések kiigazítására".

Mint fogalmazott: "az első, hogy az unióban nem ajándék a ránk váró pénz, hanem hitel". A második pedig a posta bélyegével függ össze. Béremelést akarunk adni a posta dolgozóinak, de az unió ezt tiltja, ezért jogcímet keresünk, hogy pénzt adjunk a postának - tette hozzá.

Amiről Ön beszél az arról szól, hogy ne emeljük fel a postások bérét. Előfordulnak a tévedések, ha valaki most lépi át a felnőttkor határát, ezért elolvastam a Jobbik alapító nyilatozatát. Orbán felidézte, hogy a Jobik alapító nyilatkozatában az szerepel, hogy a Jobbik elsődleges feladata a kommunista utódpárt és a liberálisok etávolítása a politikai hatalomból. Gratulálok a születésnapjuk alkalmából, mert mostanra csatalkoztak a lommunsta utódpártok és a liberálisok szövetségéhez.

Orbán Viktor Jakabnak: Ön korábban azt mondta, hogy semmi jót nem tettünk, miközben felvette a CSOK-ot Orbán Viktor arról is beszélt, hogy vannak olyan természetű problémák amiken nem tudunk segíteni. Amikor a kommunisták voltak kormányon, akkor az átlégbér is kevesebb volt, mint amennyi most lesz a minimálbér. Nincsen cirkus bohóc nélkül, és Ön kézséggel vállalta ezt a szerepet, de a közönség még a baloldali előválasztáson is leszavazta ezt a produkciót - emlékeztetett Orbán. Ön korábban azt mondta, hogy semmi jót nem tettünk, miközben felvette a CSOK-ot.

Még idejében szólok, hogy vigyázzon a kommunistákkal, mert az Ön által felvett CSOK-ot is megszüntetik majd.

A miniszterelnök Harangozó Tamásnak is válaszolt: A választási eredmény eldöntését bízzuk a választókra Orbán Viktor Harangozó Tamásnak (MSZP) azt válaszolta, hogy a választási eredmény eldöntését bízzuk a válaszókra. Eddig mindig, és ezután is a hatályos törvények szerint fogunk eljárni a kinevezéseket illetően, de nem kérheti tőlem, hogy szocialistákat nevezzek ki.

A kormányfő arról is beszélt, hogy mindi veszélyes dolog, ha politikusok a matematika területére kalandonznak, mert különféle választási szisztémák mellett háromszor katpunk kétharmadot. Az nem zavarta, hogy Horn Gyula 32,5 százalékos támogatottság mellett kapott abszolút többséget?

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-06-16 | 11:49
Újabb migránsbandát fogtak el

Újabb migránsbandát fogtak el

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. június 16-án 10 óra 35 perckor Bácsbokod térségében 17 külföldit tartóztattak fel.
  • Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-11-12 | 09:15
A járvány felszálló ágában vagyunk, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak

A járvány felszálló ágában vagyunk, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak

  • A beoltottak száma 5 992 142 fő, közülük 5 768 941 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 527 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 8370 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 939 784 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 116 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 818 336 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 89 581 főre emelkedett.
  • 5147 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 509-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Mindenkinek ajánlott a megerősítő harmadik oltás felvétele, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását, mert a védőoltás után kialakuló védettség - minden vakcina esetében - néhány hónap elteltével gyengül.
Bel 2021-09-20 | 15:57
Budapesti önkormányzati főtanácsadó: nulla százalék esélyt adok arra, hogy Kínából vagy a Karmelitából avatkoztak volna be

Budapesti önkormányzati főtanácsadó: nulla százalék esélyt adok arra, hogy Kínából vagy a Karmelitából avatkoztak volna be

  • Az IDEA Intézet vezetője, budapesti önkormányzati főtanácsadó, Böcskei Balázs mondta ezt.
Bel 2021-10-07 | 18:49
HVG, ATV, Mandiner: Karácsony végül mégis megfutamodik?

HVG, ATV, Mandiner: Karácsony végül mégis megfutamodik?

  • A három lap olyan információk birtokába jutott Karácsony stábjából, hogy a Főpolgármester azt fontolgatja, kiszáll a versenyből.
  • A Mandiner azt írja, összeomlott Karácsony kampánya.
Bel 2021-12-22 | 20:24
Valaki megtámadta az Alkotmánybíróságon a gyermekvédelmi népszavazást

Valaki megtámadta az Alkotmánybíróságon a gyermekvédelmi népszavazást

  • Egyesek nem akarják megvédeni a gyerekeket a szexualizálástól és a koruknak nem megfelelő propagandától.
Bel 2021-10-29 | 10:09
Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak

  • A beoltottak száma 5 950 259 fő, közülük 5 731 651 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 191 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 4041 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 863 419 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 37 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 797 910 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 34 780 főre emelkedett.
  • 2130 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 230-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-12-08 | 09:12
2,8 millió ember már felvette a harmadik oltást

2,8 millió ember már felvette a harmadik oltást

  • A beoltottak száma 6 166 840 fő, közülük 5 874 429 fő már a második oltását is megkapta, 2 824 464 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 6849 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 168 728 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 213 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 948 385 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 184 295 fő.
  • 7206 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 607-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 212 ezren vettek fel oltást, közülük 990 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 142 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. 
Bel 2021-06-25 | 17:44
Vajon hány közpénzből kitartott pártalkalmazott kell Újbudán egy szivárványos zászló felvonásához?

Vajon hány közpénzből kitartott pártalkalmazott kell Újbudán egy szivárványos zászló felvonásához?

  • Barabás Richárd, Újbuda párbeszédes alpolgármestere a Pride-hónap alkalmából Újbudán fel akarta vonni a szivárványos zászlót.
  • Nem igazán sikerült neki, a jeles történés egyik részében már a fotós is besegített, hol akadt el a csodazászló a rúdon.