A Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának információja alapján a Pest megyei rendőrök 2021. november 24-én 22 óra 53 perckor az M0-s autóút 19-es kilométerszelvényében vezettek ki egy kisbuszt.
A sofőr a leállósávon állt meg a járművel, majd kipattant a kocsiból és elfutott.
A rendőrök 16 migránst találtak a raktérben, a kisbusz sofőrjét jelenleg is keresik.
A magukat afgán és indiai állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök előállítják őket.
Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik a biztonsági határzárhoz, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
A zuglói MSZP-s Tóth Csaba nélkül, Gulyás Márton műsorvezetővel "vitázott" Hadházy az előválasztásnak nevezett színjátékban.
Hadházy bejelentette, mit nem építene meg a Városligetben, a Nemzeti Galériát.
Arról nem sok szó esett, mit alkotna.
Hadházy rengeteg energiát fektetett abba, hogy kikerülje a Tóth Csaba vélt korrupciós ügyeivel kapcsolatos kérdéseket, majd inkább Karácsony Gergelyre kente az egészet.
Mint ismert, Tóth Csaba nemrégiben egy vastag paksaméta mögött ülve Hadházyra utalva kijelentette, "mindenkinek lehetnek sötét foltok a múltjában".
Akkor a szent korrupcióellenes Hadházy gyorsan visszavett a "korrupcióvadász" elszántságából, és bejelentette, Zuglóban nem akar újabb ügyeket feltárni, ezt most is elismételte, igaz, idegesebben.
A jelenlegi interjú is megerősíti, hogy Hadházy Ákost valamivel megfogta Tóth Csaba.
A nagy kérdés az, a zuglói szocialista kiteríti-e a lapjait Hadházyról.
Hol van már a baloldali rettegés a Kubatov-listáktól.
Évtizedes slágertéma volt a baloldali sajtóban, hogy a Fidesz - amerikai mintára - a saját szimpatizánsairól úgynevezett választói adatbázisokat állít fel.
Jó ideje ugyanezt csinálja a baloldali ellenzék is - ilyen a politika - azonban ez már nem zavarja a liberális propagandamédiát.
Most az ellenzék az előválasztást használja fel a választók listázásához.
2022. szeptember 4-én 4 óra 20 perckor Kelebia közigazgatási területén egy kisteherautót ellenőriztek, amelyet egy georgiai férfi vezetett.
A kocsiban a sofőrön kívül 39 külföldi tartózkodott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak.
A georgiai állampolgárt előállították, őrizetbe vették, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A beoltottak száma 6 405 123 fő, közülük 6 190 793 fő a második, 3 856 637 fő a harmadik, 279 067 fő már a negyedik oltását is felvette.
Múlt hét csütörtök óta 4978 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 884 458 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az elmúlt öt napban elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 760 777 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 77 710 főre csökkent.
1560 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.
Battonya belterületén 2022. január 10-én 3 óra 30 perc körül feltartóztattak a rendőrök három külföldit, akik indiai és pakisztáni állampolgárnak vallották magukat.
Nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon.
Emellett néhány órával később igazoltattak egy román állampolgárságú férfit, aki egy francia honosságú személyautóval közlekedett, és a gyanú szerint segíteni akart a határsértőknek abban, hogy illegálisan eljussanak Nyugat-Európába.
A rendőrjárőrök előállították a határsértőket a Battonyai Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük.
A 33 éves román férfi ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya embercsempészés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.