Márki-Zay a minimálbért sem tartja fontosnak

Márki-Zay a minimálbért sem tartja fontosnak
  • A rezsicsökkentést ostobaságnak tartja és eltörölné, de a benzin árának rögzítése sincsen ínyére.
  • Korábban azt is elmondta, a minimálbért sem tartja fontosnak.
  • Úgy tűnik, Márki-Zay szemben áll mindennel, ami a magyaroknak jó és hasznos.

Feltehetően nem a levegőbe beszélt a baloldali miniszterelnök-jelölt, amikor azt nyilatkozta, hogy szükségtelennek tartja a minimálbér megemelését, mivel az - szerinte - tönkre tenné az országot, írja a Híradó.

Egyelőre nem tudni, a politikus változtatott-e korábbi álláspontján, ám tény, hogy azóta is rendszeresen osztja meg követőivel a liberális, javarészt a brüsszeli politikával összecsengő gazdasági vízióit.

"Én gazdasági kérdésekben roppant liberális vagyok, én nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért se" — jelentette ki Márki-Zay Péter egy korábbi, 2020 novemberében rögzített, a közösségi oldalán posztolt videóban.

A felvételen kifejti, szerinte tragédiával érne fel, ha Magyarországon félmillió forintra emelkedne a minimálbér. "Az iszonyatos károkozás lenne, az egész ország tönkre menne" – vélekedett akkor a hódmezővásárhelyi polgármester.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-11 | 09:46
11 559 új fertőzött, 1.4 millió gyógyult

11 559 új fertőzött, 1.4 millió gyógyult

  • A beoltottak száma 6 379 065 fő, közülük 6 131 361 fő már a második, 3 754 698 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 11 559 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 695 991 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 91 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 423 921 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 229 710 fő.
  • 5152 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 209-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-08-25 | 12:48
Pénzhiányra panaszkodik Karácsony helyettese, de Kálmán Olga a kampányolásért is megkapja az egymilliós fizetését

Pénzhiányra panaszkodik Karácsony helyettese, de Kálmán Olga a kampányolásért is megkapja az egymilliós fizetését

  • Előválasztási lázban ég a baloldal, Karácsony, Kálmán Olga, Gy. Németh Erzsébet, Jámbor András, mindenki pultozik és aláírásokat gyűjt.
  • Miközben kampányolnak, értelemszerűen nincsenek a munkahelyeiken, holott az adófizetők állják a bérüket a budapesti városházán.
  • Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes ma a Népszavának elsírta, hogy kifogytak minden pénzből, felélték állampapír-megtakarításaikat és készpénzállományukat is.
Bel 2021-06-28 | 12:00
Tovább hosszabbodik a tűzgyújtási tilalom

Tovább hosszabbodik a tűzgyújtási tilalom

  • Június 24-én 00:00 órától tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban.
Bel 2021-12-22 | 11:22
A legfőbb amerikai külpolitikai lapnak bizonygatja Márki-Zay, hogy sok mindenben hasonlít Orbánhoz

A legfőbb amerikai külpolitikai lapnak bizonygatja Márki-Zay, hogy sok mindenben hasonlít Orbánhoz

  • A tekintélyes amerikai külpolitikai lap, a Foreign Policy arról ír, "küszködik" a magyar ellenzék.
  • A lap szerint Márki-Zay Péter számára az a legnagyobb feladat, hogy a hatalom megszerzéséhez elég sokáig egyben tudja tartani ezt az egymással perlekedő és igencsak eltérő tagokból álló szövetséget.
  • A Foreign Policy mindig kitüntetten jó kapcsolatot ápol az amerikai diplomáciával, és a világ legbefolyásosabb külpolitikai lapja.
  • Ennek megfelelően ez a friss írás egy üzenet lehet az amerikaiaktól: nem úgy mennek a dolgok MZP-vel, mint ahogyan arra számítottak.
Bel 2022-02-10 | 08:58
Egyetlen mandátumon marakodnak az ellenzéki pártok: Márki-Zayén

Egyetlen mandátumon marakodnak az ellenzéki pártok: Márki-Zayén

  • Márki-Zay listás mandátumán nem tudnak megegyezni az ellenzéki pártok.
  • A vita annyira elmérgesedett, hogy a Párbeszéd és az MSZP el se ment a legutolsó egyeztetésre, és az üzenetekre sem válaszoltak.
Bel 2021-09-19 | 10:13
Fekete-Győr a pécsi Prideon ismét hitet tett az azonos neműek örökbefogadása mellett

Fekete-Győr a pécsi Prideon ismét hitet tett az azonos neműek örökbefogadása mellett

  • Facebookos videóban mondta el a lilák pártelnöke, hogy támogatják az azonos neműek házasságát, hogy ők is fogadhassanak örökbe gyerekeket.
  • Az I. Pécsi Prideon előbújt a hosszú hetek óta rejtőzködő életet élő Cseh Katka is.