Niedermüllerék elárvereztek egy 16 négyzetméteres szolgálati lakást, ahol egy egykori hajléktalan élt

Niedermüllerék elárvereztek egy 16 négyzetméteres szolgálati lakást, ahol egy egykori hajléktalan élt
  • Egy erzsébetvárosi társasház befogadott egy hajléktalant, megvettek volna az illető számára egy helyiséget, amelyből lakást akartak kialakítani.
  • Az akkor ellenzéki Szűcs Balázs párbeszédes képviselő a vagyonkezelőnél kérte számon, miért nem segít a kerületet akkor vezető Fidesz.
  • A fideszes városvezetés megszavazta a döntést az önkormányzati választást megelőzően, ám az új baloldali vezetés inkább áruba bocsátotta a helyiséget.
  • Szűcs Balázs jelenleg a Párbeszéd színeiben alpolgármester, de ma már elzárkózik korábbi ígéreteitől.

"Egy nagyon szomorú ügyről szereztem tudomást, amit szeretnék a nyilvánosság felé eljuttatni, mert felháborítónak és szégyenteljesnek tartom. Egy hajléktalannak a Menhely Alapítvány nyújtott átmeneti otthont Erzsébetvárosban, a Dózsa György út egyik lakóházában. Zakariás mellékállásban ellátta a ház gondnoki feladatait, szorgalmával és megbízhatóságával belopta magát a lakók szívébe, akik segíteni szerettek volna neki" – írta a Magyar Hírlapnak eljuttatott levelében a társasház egyik lakója.

Kifejtette, még 2019-ben jelezték a fideszes vezetésű önkormányzatnak, hogy szeretnék megvásárolni a házban húsz éve üresen álló 16 négyzetméteres, nem lakásként nyilvántartott helyiséget, amelyet gondnoki lakásnak alakítanának ki – ezzel megoldva Zakariás lakhatási problémáját is.

A lakók ekkor Szűcs Balázshoz, a Párbeszéd önkormányzati képviselőjéhez fordultak, aki számon kérte a vagyonkezelőn és a fideszes városvezetésen, miért nem adják bérbe, miért nem adják el az ingatlant, miért nem segítenek a nemes kezdeményezésben a lakóközösségnek.

Az akkori városvezetés értékbecslést készíttetett, hogy el tudja adni az ingatlant a társasháznak. Az önkormányzati választást követően azonban a folyamat megállt, az új vezetésű vagyonkezelő felhívta a társasházat, hogy jelölje meg, ki jár el törvényes képviselőként az adásvétel során. A felhívásra a társasház közös képviselete, az Arany-Ház Kft. válaszolt is, ám ezután nem történt semmi.

A korábbi javaslatot lesöpörték az asztalról, az ingatlant árverésre jelölték ki. A lakók az ekkor már alpolgármesterként ténykedő Szűcs Balázs párbeszédes politikust keresték meg, aki elzárkózott korábbi ígéretétől. "Van képe az önkormányzatnak hajléktalanságról és lakhatási válságról, cserben hagyott emberekről szónokolni, amikor egy olyan ügyben, amelyben egy egész lakóközösség összefogott, hogy segítsen a hajléktalanon, éppen az önkormányzat válik a megoldás gátjává" – írta a lakóközösség képviseletében a levélíró.

A hajléktalan férfi esete nagyon szép emberi történet, ritkán lehet ilyet hallani, hogy egy lakóközösség befogad egy hajléktalant, és tesz is érte – mondta a Magyar Hírlapnak a körzet fideszes országgyűlési képviselője. Bajkai István hozzátette, éppen ezért döntöttek úgy 2019 szeptemberében, hogy a helyiséget a társasház kapja meg. Hangsúlyozta, a párbeszédes képviselő bírálta őket a kampányban, miért nem intézkednek gyorsabban, aztán jött a DK-s Niedermüller Péter vezette baloldal, amely a társasház tudtán kívül eladta valakinek a helyiséget, ami kegyetlenség. Azon túlmenően, hogy nem hajtottak végre egy már megszületett döntést, ez olyan vagyonéhségre vall, ami megdöbbentő – fogalmazott.

Embertelen döntés, amelyre nem lehet szavakat találni. Ez nem baloldaliság, hanem a legszélsőségesebb ultrakapitalizmus, amit a DK-s vezetésű VII. kerület ezzel a tettel képvisel – jegyezte meg Bajkai.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-25 | 10:02

Az adóvisszatérítésre nem tehetik rá a kezüket a végrehajtók

  • Egy újabb döntés az emberek érdekében.
Bel 2021-12-15 | 07:47
15 illegális migráns volt az autójában, ezért elfutott a rendőrök elől

15 illegális migráns volt az autójában, ezért elfutott a rendőrök elől

  • A Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának információja alapján a Pest megyei rendőrök 2021. december 15-én 5 óra 57 perckor Inárcs magasságában állítottak meg egy járművet, amiben 15 migráns utazott.
  • A sofőr kipattant a kocsiból és elfutott, őt jelenleg is keresik. 
  • A magukat szír állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat -meghallgatásukat követően- a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik a biztonsági határzárhoz, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-07-04 | 13:44
Hivatalosan is bejelentette a Szentatya, hogy szeptember 12-én Magyarországra látogat

Hivatalosan is bejelentette a Szentatya, hogy szeptember 12-én Magyarországra látogat

  • Egyben köszönetet mondott a látogatásának előkészítéséért.
Bel 2021-12-03 | 09:37
Orbán: Harmadik oltást eddig a lakosság 27 százaléka vette fel, ami messze meghaladja az uniós 10%-os átlagot

Orbán: Harmadik oltást eddig a lakosság 27 százaléka vette fel, ami messze meghaladja az uniós 10%-os átlagot

  • A beoltottak száma 6 145 984 fő, közülük 5 858 119 fő már a második oltását is megkapta, 2 665 330 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 10 143 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 134 869 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 191 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 910 745 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 189 002 főre emelkedett.
  • 7463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 566-an vannak lélegeztetőgépen.
  • Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 16 ezren vettek fel oltást, közülük 831 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel. 
  • A harmadik megerősítő oltás fontosságára hívta fel a figyelmet péntek reggeli nyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök, mert hat hónap után csökken a koronavírus elleni oltások hatása, viszont a védettség az ismétlő oltással újra 90 százalék fölé növelhető. 
Bel 2022-05-16 | 12:58
Győrnél csaptak le a grúz MigránsTaxira

Győrnél csaptak le a grúz MigránsTaxira

  • 2022. május 16-án 10 óra 46 perckor egy lengyel honosságú gépkocsit állítottak meg az M 85-ös főúton, a nagycenki kihajtónál.
  • A járművet egy 46 éves grúz férfi vezette, 42 éves grúz társával együtt.
  • Rajtuk kívül az autó utasterében tizennégy  – magukat pakisztáni, indiai és egyiptomi állampolgároknak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-03-25 | 12:01
A 22 éves szerb embercsempész afgán migránsokat bújtatott az autójában

A 22 éves szerb embercsempész afgán migránsokat bújtatott az autójában

  • A Pest megyei rendőrök 2022. március 24-én 21 óra 15 perc körül az M5 autópálya inárcsi pihenőhelyénél vezettek ki egy szerb honosságú kisbuszt, amelyet egy szerb férfi vezetett, a járműben hat külföldi tartózkodott.
  • A magukat afgán állampolgárnak valló emberek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-26 | 15:11
750 lakásos lakóparkmutyi és egyéb ingatlanpanamák borzolják a kedélyeket Pestszentlőrincen

750 lakásos lakóparkmutyi és egyéb ingatlanpanamák borzolják a kedélyeket Pestszentlőrincen

  • A DK-s Szaniszló Sándor a veszélyhelyzeti különleges jogrendet kihasználva ingatlanok beépíthetőségének megemelését tervezte.
  • Miután észlelte, hogy a saját baloldali frakciójában sincsen meg a többsége, visszavonta az előterjesztést.
  • Amellett azonban kitart, hogy egy vállalkozó 750 lakásos társasházfejlesztést valósíthasson meg egy, még át nem minősített telekegyüttesen.
  • A vállalkozó ezzel az ötletével a korábbi, fideszes városvezetést is megkereste, de ők nem támogatták az ötletét, mert jelentős infrastruktúra-fejlesztést igényelne az építkezés.
  • Szaniszló az a gyurcsányista oltásellenes polgármester, aki a kerületből visszaküldte a kínai vakcinákat a pandémia közepén.