A Kisbéri Rendőrkapitányság járőrei 2021. november 3-án hajnalban Bakonyszombathelyen állítottak meg egy személygépkocsit.
A járműben a 30 éves sofőrön kívül 11, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott, akik az országban való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
Az egyenruhások mindannyiukat előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra.
Az illegális migránsokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőr ellen embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.
Hódmezővásárhely polgármestere amiatt fakadt ki, mert az ellenzéki pártok nem adnak befogadó nyilatkozatot jelöltjeinek, így azok nem tudnak indulni az előválasztáson.
A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. április 24-én 21 óra 55 perckor Kelebiánál 13 fős migránscsoportot, majd ma hajnalban – 4 óra 55 perckor – Bátmonostornál 18 határsértőt tartóztattak fel.
Magukat afgán, indiai, szír és pakisztáni állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.