Karácsonyt megállította a Fidesz, most Márki-Zayon a sor

Karácsonyt megállította a Fidesz, most Márki-Zayon a sor
  • Folytatódik a Fidesz petíciója, amit már több, mint 1,3 millió ember írt alá.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kiemelte: eldőlt, "Márki-Zay Péter lesz az, akinek a hátán Gyurcsány Ferenc visszatérne a hatalomba".

A megjelent nyilatkozataik egyértelművé teszik: "közös kormányzásra áhítoznak, ami persze nem is csoda, hiszen a miniszterelnök-jelölt semmihez sem tud kezdeni a legnagyobb frakció támogatása nélkül, azt pedig Gyurcsány uralja" – tudatta.

"Miután Karácsony Gergely megbukott, lecserélték Márki-Zayra, de a baloldali politika maradt, a DK és Gyurcsány befolyása erősödött, arra pedig mindenki emlékszik, hogy mivel jár az ő kormányzásuk: adó- és rezsiemelés, családtámogatások elvétele, nyugdíjak elvonása, magas munkanélküliség, alacsony bérek" – hangsúlyozta Kocsis Máté.

A fideszes politikus szerint Márki-Zay Péternek sem módjában, sem szándékában nem áll a "gyurcsányizmustól mentesíteni a politikát". Ezért a Fidesz folytatja a petíciós aláírásgyűjtést - közölte a frakcióvezető, hozzátéve: "folytatjuk, meg kell állítanunk őket!" "Stop Gyurcsány, Stop Márki-Zay! Hajrá, Magyarország!" – zárta bejegyzését Kocsis Máté.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-29 | 15:56
Fekete-Győr arról ábrándozik, bejut a második fordulóba, pedig két és félszer kisebb a támogatottsága, mint Jakabé

Fekete-Győr arról ábrándozik, bejut a második fordulóba, pedig két és félszer kisebb a támogatottsága, mint Jakabé

  • A mérések szerint nem fog.
  • Jakab 28 százalékon, Dobrev 27 százalékon, Karácsony pedig 24 százalékon áll.
  • Fekete-Győr 12 százalékot ért el.
  • Azaz az élbolyban 79 százaléknyi négyötöd áll szemben Fekete-Győr 12 százalékával.
  • Vagyis ő nem fog bejutni a második fordulóba, mert a vezető hármas elhúzott és közöttük kiegyenlített a mérkőzés.
Bel 2021-11-22 | 09:27
Mától oltási akcióhét indult

Mától oltási akcióhét indult

  • A beoltottak száma 6 024 568 fő, közülük 5 794 499 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 834 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • Az elmúlt három napban összesen 27 209 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 025 697 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt három napban elhunyt 392 többségében idős, krónikus, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 847 992 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 144 533 főre emelkedett.
  • 6451 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 649-en vannak lélegeztetőgépen.  
Bel 2022-08-02 | 13:05
Az M7-es autópálya lehajtójánál fogták el az embercsempészt

Az M7-es autópálya lehajtójánál fogták el az embercsempészt

  • 2022. augusztus 1-jén 17 óra körüli időben, a 62-es számú főúton, az M7-es autópálya lehajtójánál, Székesfehérvár külterületén ellenőriztek egy lengyel honosságú kistehergépjárművet.
  • A járműben a 27 éves lengyel illetőségű sofőrön kívül további 27 fő tartózkodott, akik magukat szír állampolgárnak vallották.
  • A jármű utasait - akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni - a rendőrök a gépjármű vezetőjével együtt elfogták és előállításuk folyamatban van a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.
Bel 2021-08-23 | 10:43
Orbán: mindenki győzzön meg még egy embert az oltásra

Orbán: mindenki győzzön meg még egy embert az oltásra

  • A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább. 
Bel 2021-08-31 | 11:02
5 millió 755 ezer a beoltott, 110 az új fertőzött, elhunyt egy beteg

5 millió 755 ezer a beoltott, 110 az új fertőzött, elhunyt egy beteg

  • A beoltottak száma 5 754 566 fő, közülük 5 507 371 fő már a második oltását is megkapta.
  • 110 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 337 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt egy beteg.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 445 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4834 főre csökkent.
  • 119 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
  • 304 ezren már a harmadik oltást is felvették.
Bel 2022-01-22 | 11:40
Márki-Zay, a bába: a szüléshez nem kell orvos

Márki-Zay, a bába: a szüléshez nem kell orvos

  • Ő csak tudja, érvelt, hiszen 7 gyermek születésénél is jelen volt.
  • Korábban azt mondta, el kell fogadnia a vidéki lakosságnak, hogy nem lesz a közelükben szülészet és traumatológia.
Bel 2021-09-06 | 13:22
Óriási áttörés, Karácsony ma reggel is kipróbálta a koránkelést

Óriási áttörés, Karácsony ma reggel is kipróbálta a koránkelést

  • Már 7 óra 30 perckor teljes szelfivértezetben kampányolt a Széll Kálmán téren.
  • Mi ez, ha nem valódi teljesítmény?
  • Szidta egy kicsit a bejelentkezésben Orbánt, de kapott a DK is.
  • Karácsony rossz néven vette, hogy a DK egy hozzá közel álló Facebook oldalon bemutatta: a Főpolgármester sokkal népszerűtlenebb a miniszterelnöknél.
Bel 2021-07-30 | 11:37
Rohamosan nő a magyar határt megsértő illegális migránsok száma

Rohamosan nő a magyar határt megsértő illegális migránsok száma

  • A tagállamok összehangolt fellépésének köszönhetően 2020-ban 2280 embercsempészt tartóztattak le, 14 szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, valamint lefoglaltak 639 900 euró értékű készpénzt, 52 tűzfegyvert, 1166 hamis okmányt és 381 járművet.
  • Jól érzékelhetően erősödni fog a migrációs mozgás a balkáni útvonalon, nőni fog a nyomás – más országok mellett – hazánkon is.