784 ezren már a harmadik oltást is felvették

784 ezren már a harmadik oltást is felvették
  • Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában a járvánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy az oltás működik, az oltatlanság pedig kockázat, ezért arra kért mindenkit, hogy vegye fel az oltást.
  • A gyermekes szülők adóvisszatérítését mindkét dolgozó szülő megkapja februárban és a vállalkozók is jogosultak lesznek rá, az intézkedés 1,9 millió szülő számára mintegy 600 milliárd forintos támogatást jelent.

A Koronavírus Tájékoztató portál napi adatai szerint:

A beoltottak száma 5 891 228, közülük 5 651 539 fő már a második oltását is megkapta, 784 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

679 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 823 384 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 9 beteg , a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 785 646 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 539 főre emelkedett.

533 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 84-en vannak lélegeztetőgépen.

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.

A Koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma.

A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen.

Beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt. Annak sem késő, aki még nem vett fel az oltást.

A kormány megkezdte a nemzeti konzultációból fakadó döntések meghozatalát is. Alkotmányos védelmet kíván adni a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsonyabb adóknak és a nyugdíjaknak.

Mindemellett a kormány már döntött a hitelmoratórium meghosszabbításáról, valamint a családi adóvisszatérítésről.

Mindez annak az köszönhető, hogy  a sikeres újraindításnak köszönhetően dinamikusan nő a magyar gazdaság.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-15 | 09:11
Február elejétől a szemétlerakók helyett a rászorulók kapják meg az élelmiszerfelesleget

Február elejétől a szemétlerakók helyett a rászorulók kapják meg az élelmiszerfelesleget

  • Az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében hozott fontos döntést az Országgyűlés.
  • Élelmiszermető Központ alakul, mely számára a kereskedőknek fel kell ajánlania azokat az élelmiszereket, amelyek szavatossága két nap múlva lejárna.
  • "Addig, amíg van szegénység és van rászoruló ember, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyetlen grammnyi élelmiszer is a kukába kerüljön" - mondta az Agrárminisztérim vezetője.
Bel 2021-08-10 | 13:34
Már az ellenzék egyik propagandalapja is lesajnálja Karácsony méhlegelőit

Már az ellenzék egyik propagandalapja is lesajnálja Karácsony méhlegelőit

  • Nyúlfarknyi eredménnyel rendelkezik a Főpolgármester: Karácsonynak ez se jött össze.
  • A 24.hu portálon szedik szét a budapesti méhlegelőket.
Bel 2021-06-01 | 17:53
Ezt se a baloldal teszi rendbe: 11 milliárdot szerzett Fürjes a Kútvölgyi felújítására

Ezt se a baloldal teszi rendbe: 11 milliárdot szerzett Fürjes a Kútvölgyi felújítására

  • A Kútvölgyi Klinikai Tömbjének homlokzati felújítása kezdődött el kedden – jelentette be közösségi oldalán Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
  • A beruházásra a kormány tizenegymilliárd forintot biztosít.
  • A II. és a III. kerületben eddig az Irgalmasrendi Kórház felújítása kezdődött el, valamint végeztek a Szent Ferenc Kórház és a Csillaghegyi rendelő felújításával is, továbbá folyamatban van a Kapás utcai rendelő megújítása is.
Bel 2021-06-15 | 12:00
A Momentum azt kéri a Jobbiktól, hogy ne szavazza meg a pedofil-ellenes törvényt

A Momentum azt kéri a Jobbiktól, hogy ne szavazza meg a pedofil-ellenes törvényt

  • Kár, hogy az egyre jelentéktelenebb Fekete-Győrgynek senki sem szólt, hogy a Jobbik-DK alku árnyékában a Momentumnak egyre kevesebb lapot oszt a Gyurcsány-Jakab duó.
Bel 2022-01-14 | 09:59
Orbán az infláció elleni harcról: rezsicsökkentés, benzinárstop, kamatstop és élelmiszerárstop

Orbán az infláció elleni harcról: rezsicsökkentés, benzinárstop, kamatstop és élelmiszerárstop

  • Mindezekről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában beszélt a kormányfő.
Bel 2021-07-06 | 14:40
Földre vinné a Fradit Baranyi Krisztina

Földre vinné a Fradit Baranyi Krisztina

  • Tovább gyűrűzik a Ferencvárosi Torna Klub és a helyi polgármester konfliktusa.
  • Korábban Kubatov Gábor, az FTC elnöke azt mondta, Baranyi kivérezteti a klubot.
  • A kerületi vezető szerint ez nem igaz.
  • Az FTC vezére szerint viszont a polgármester asszony ha tehetné, kivéreztetné a Fradit.
Bel 2021-09-13 | 11:06
A bankok akarata ellenére hosszabbít a kormány a hitelmoratóriumon

A bankok akarata ellenére hosszabbít a kormány a hitelmoratóriumon

  • Könnyebbség ez sokszázezer embernek.
Bel 2021-05-29 | 11:00
Kocsis Máté üzent a pedofiloknak: tudniuk kell, egy rémálom lesz az életük

Kocsis Máté üzent a pedofiloknak: tudniuk kell, egy rémálom lesz az életük

  • A Fidesz jelentősen megszigorította a pedofil bűncselekmények büntetését.
  • Akár 20 év szabadságvesztést is kockáztat a jövőben, aki bűnös hajlamainak nem tud gátat szabni.
  • A gyermekpornográfia egyes minősített eseteinél, például ha 12 évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el ezt a típusú bűncselekményt, akkor a tett az emberöléssel azonos elbírálás alá esik.