Mióta a közélet része, Márki-Zay sorra bevándorláspárti nyilatkozatokat tesz

Mióta a közélet része, Márki-Zay sorra bevándorláspárti nyilatkozatokat tesz
  • Az internet nem felejt.

"A legnagyobb veszélyt én nem abban látom, hogy itt tömegével jönnének a migránsok, hál istennek nem ismerek senkit akit bántottak volna" – fogalmazott egy lakossági fórumon a baloldal kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter.

Az ekkor még csupán hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltként ténykedő politikus szerint az illegális migráció politikai manipulációs eszköz és riogatás volt a kormány részéről. A 2018-as országgyűlési választásokra ráfordulva a most őt támogató ellenzéki pártok egyértelműen bevándorláspárti álláspontot képviseltek, és ez ma sincs másképp, írja a Mandiner.

Márki-Zay Péter bevándorláspárti nézeteket vall

Mint arról korábban a magyar sajtó írt, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Soros Györgyöt is védelmébe vette a migráció ürügyén.

"Soros egy nyomorult migránst sem hozott be Magyarországra" – fogalmazott Márki-Zay augusztus 11-i műsorban.

Ezt megelőzően pedig a Kálmán Olga által szerkesztett, Szeretemország című kötetben fejtette ki bevándorláspárti nézeteit. A könyvben Márki-Zay Péter kérdésre válaszolva leszögezte:

"Az integrációnak vagyok a támogatója". Mint fogalmazott: szerinte "a migráció egy létező jelenség, egyik napról a másikra nem lehet megállítani, teljes mértékben megszüntetni pedig lehetetlen". Példaként a baloldal miniszterelnök-jelöltje a Castro idejében Floridába menekült kubaiak kapcsán kifejtette, hogy "egy nagy horderejű amerikai kutatás, és a tudósok azt állapították meg, hogy összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás a térség gazdasági fejlődésére".

Hozzátette, hogy "amíg Magyarország az unió tagja, addig a kormány ezt nem tudja megakadályozni (a migrációt – a szerk.), különösen úgy nem tehet különbséget, hogy a fekete bőrű vagy a mohamedán vallású nem jöhet, a többi meg igen".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-29 | 16:34
A BENNFENTES igazat írt kedden este: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay a sorrend

A BENNFENTES igazat írt kedden este: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay a sorrend

  • Pontos eredmények ugyan még nincsenek, de a BENNFENTES igazat írt kedd este, amikor lehoztuk: a baloldali ellenzéki összefogás szélsőjobboldali vezetője kihullott az előválasztásból.
  • Késő délutánra az ellenzéki propagandamédia is lehozta: Dobrev nagyon vezet, jelentősen leszakadva Karácsony a második, és tőle alig marad el Márki-Zay.
  • Jakab a negyedik helyezett, ezzel pedig búcsúzik az előválasztástól.
  • Fekete-Győr András pedig megalázóan kevés szavazattal végzett az 5. helyen.
  • Ez az eredmény Karácsonynak is nagyon kínos.
  • Ha nem lenne ennyire leszakadva Dobrev Klárától, elégedett lehetne, de Dobrev majdnem annyira megverte a Főpolgármestert, hogy egyedül 50%-ot érjen el, azaz ne legyen szükség 2. fordulóra.
  • Ismét leszerepelt a liberális propagandamédia is: végig ellenőrizetlen adatokat közöltek az előválasztásról, és ma is az állítólagos részvétel nagyságát ünneplik.
  • 11 éve, hogy az Orbán-kormány nemzeti Konzultációkat tart.
  • A Nemzeti Konzultációkon a részvétel az előválasztás állítólagos részvételének minimum kétszerese, háromoszorosa.
  • Ennek ellenére az ellenzéki propagandamédia a Nemzeti Konzultáción csak gúnyolódik minden évben, most pedig a töredék akkora részvételt ünnepli.
Bel 2022-02-01 | 07:36
Álprobléma: 75 illegális migráns és 27 tagú MigránsTaxik

Álprobléma: 75 illegális migráns és 27 tagú MigránsTaxik

  • Rendőrök az éjszaka során elfogtak két embercsempészt és 75 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.
Bel 2022-01-25 | 13:45
Pajzsokkal védekeztek a magyar rendőrök az őket támadó migráns ellen - VIDEÓ

Pajzsokkal védekeztek a magyar rendőrök az őket támadó migráns ellen - VIDEÓ

  • Fa- és kődarabokkal dobálta meg a járőröket egy migráns Bács-Kiskun megyében.
Bel 2022-03-26 | 14:33
Ezt se Karácsony építi: így nézhet ki hamarosan a Nyugati környéke

Ezt se Karácsony építi: így nézhet ki hamarosan a Nyugati környéke

  • A hiperpasszív főpolgármester, aki nem egy hírhedt koránkelő, és aki egy polcot se tud összeszerelni, mostanában inkább háborúsdit játszana az ukrán elnök oldalán.
  • A magyar kormány közben tovább fejleszti a Fővárost.
Bel 2021-10-19 | 12:50
17 illegális migránst tartóztattak fel Csikériánál

17 illegális migránst tartóztattak fel Csikériánál

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. október 19-én 10 óra 10 perckor 17 külföldit tartóztattak fel Csikéria közigazgatási területén.
  • Az illegális migránsok afgán állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-12 | 10:20
Lelepleződik a kádári krumplileves hazug mítosza: eladó az egykori pártfőtitkár 7,6 hektáros birtokon elterülő villája a festői Karancsberényben

Lelepleződik a kádári krumplileves hazug mítosza: eladó az egykori pártfőtitkár 7,6 hektáros birtokon elterülő villája a festői Karancsberényben

  • A legtöbben ma is azt gondolják az egykori kommunista pártfőtittkárról, hogy a gyári melósoknál is egyszerűbb életet élt.
  • Ezt közvetítette ugyanis a kommunista propaganda a magyarok felé.
  • Ennek megfelelően Kádár krumplilevest evett a hokedlin ücsörögve, felesége a legenda szerint tyúkokat tartott a Rózsadombon.
  • Ha el is mentek nyaralni, azt a Balatonnál tették Aligán, napközben békésen pecázgatva.
  • A valóság, és amit a kommunisták megmutattak belőle, természetesen különbözik, ezt leplezi le egy friss ingatlaneladás.
Bel 2022-01-14 | 14:33
Tettenérés: Épp embercsempész kocsijába akartak beszállni a migránsok

Tettenérés: Épp embercsempész kocsijába akartak beszállni a migránsok

  • A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. január 14-én 8 óra 54 perckor Újmohács közigazgatási területén intézkedtek egy osztrák honosságú személygépkocsi török állampolgárságú sofőrjével szemben.
  • Az ellenőrzést követően a rendőrök elfogtak két férfit, akik épp az osztrák rendszámú autóba akartak beszállni. Mindketten szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Az illegális migránsokkal, valamint az embercsempészéssel gyanúsítható férfival szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Bel 2021-10-21 | 09:03
A háziorvosoknak most még több lehetőségük lesz arra, hogy kiszűrjék koronavírus-gyanús betegeket

A háziorvosoknak most még több lehetőségük lesz arra, hogy kiszűrjék koronavírus-gyanús betegeket

  • Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.
  • A beoltottak száma 5 932 239 fő, közülük 5 710 977 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 56 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • Összesen 2361 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 841 277 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 20 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 793 288 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 17 521 főre emelkedett.
  • 1 105 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 155-en vannak lélegeztetőgépen.