Az ellenzéki képviselők szidják a gazdasági helyzetet, de az állampapírokat úgy veszik, mint a cukrot

Az ellenzéki képviselők szidják a gazdasági helyzetet, de az állampapírokat úgy veszik, mint a cukrot
  • Miközben minden hullámhosszon azt hazudják az ellenzéki politikusok, Magyarország tönkrement, az állampapírokat nagyon szeretik.
  • A jobbikos Brenner Koloman is bezsákolt állampapírból, 7,7 millióról 13 millióra növelte az általa birtokolt kötvényt.
  • Brenner Kolomannak 2018-as vagyonnyilatkozata szerint egyetlen forint megtakarítása sem volt.

Brenner Kolomannak, az Országgyűlés jobbikos alelnökének szinte megduplázódtak megtakarításai – derült ki a képviselő által közzétett friss vagyonnyilatkozatból.

Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnöke továbbra is Érden lakik, csakúgy, mint képviselőségének kezdetén, 2018-ban. A politikus felerészben tulajdonolja a Pest megyei lakóingatlanját.

Ezeken felül a képviselő résztulajdonos egy öröklés révén szerzett soproni ingatlannak és egy szántónak is. 

Brenner Koloman a 2022-es választásokon is Sopronban indul, csakúgy, mint 2018-ban – amikor veszített. A helyi választási bizottság egyik akkori jegyzőkönyvéből derült ki, hogy Brenner Koloman egyébként Érden lakott életvitelszerűen.

2021 elején 7,7 millió forintot kötött le ebben a formában, addig 2022 elejére 13 millió forintra emelkedett ez az összeg. Érdekesség: 2018-ban, friss képviselőként Brenner Kolomannak – a vagyonnyilatkozata szerint – még egyetlen forintnyi megtakarítása sem volt. A parlamenti alelnöknek egy kisebb, pénzintézettel szembeni tartozása van, amely jelenleg 1,3 millió forint. Bruttó fizetése 2 421 600 forint.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-29 | 13:48
120 mandátumot szerezne a Fidesz most vasárnap

120 mandátumot szerezne a Fidesz most vasárnap

  • A Nézőpont szerint szinte nincs hatással a pártpreferenciákra az előválasztási kampány.
  • A Fidesz július óta folyamatosan emelkedik, igaz, hónapról-hónapra hibahatáron belül.
  • Jelenleg 53-45 százalék az állás a Fidesz javára.
Bel 2022-01-13 | 19:44
Gréczy Zsolt lett a kultúráért felelős ellenzéki embere Márki-Zaynak

Gréczy Zsolt lett a kultúráért felelős ellenzéki embere Márki-Zaynak

  • Szerencsére a bejelentéskor volt rajta gatya.
Bel 2021-12-20 | 15:36
Az Index megszerezte az eltitkolt kutatást, amiről szemrebbenés nélkül hazudott az ellenzék

Az Index megszerezte az eltitkolt kutatást, amiről szemrebbenés nélkül hazudott az ellenzék

  • Múlt héten szerdán a 444 ismertette az ellenzék első, saját kutatását, amely drámai számokat tartalmazott az ellenzékre nézve.
  • Kunhalmi Ágnes azt mondta a kutatásról, nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni, igaz, ő nem is látta.
  • Márki-Zay pedig úgy nyilatkozott, ezt kutatásnak se lehet nevezni, és csak nyers adatokat tartalmaz.
  • Vita volt arról is, a kutatásnak van-e ismert a módszertana, és a kutatást sem vette senki a nevére.
  • Minden ellenzéki szereplő hazudott, mert a pártvezetők ismerték ezt a kutatást, és a módszertan is benne van a 69 oldalas dokumentumban.
  • Ahogyan arról is hazudtak, hogy a kutatásnak ne lenne gazdája, mert van.
  • Az Iránytű Intézet volt az adatfelvevő (Jobbik-háttérintézmény), és az adatokból a 21 Kutatócsoport (Momentum-háttérintézmény) készítette az elemzést.
Bel 2021-12-22 | 12:51
20 nappal meghosszabbítják a napelemes pályázatot

20 nappal meghosszabbítják a napelemes pályázatot

  • Az ellenzék csak a száját jártatja a zöldítésről, a kormány közben teszi a dolgát.
  • 35 000 család rezsiköltségei csökkenhetnek a pályázat segítségével.
  • Ez Magyarország első nagyszabású, 201 milliárdos napelem-pályázata.
  • A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint.
Bel 2021-09-20 | 13:00
Karácsony azt hazudja, a Fidesz Kínából akarta meghekkelni az előválasztást

Karácsony azt hazudja, a Fidesz Kínából akarta meghekkelni az előválasztást

  • Ez már a harmadik hazugság, amit szombat óta előadnak.
  • Elsőként Magyar György azt mondta, nem történt szabotázs, csak sok volt az érdeklődő, de bővítik a rendszert.
  • Utána az ellenzék szombaton délután már a Karmelita kolostort okolta a támadásokért.
  • Hétfőn délelőtt 9.38-kor pedig Karácsony jelentekezett egy videóban a szokott álmoskás arccal, és elkezdett fideszeni és Kínázni.
Bel 2021-06-04 | 09:44

5 238 903 fő a beoltottak száma, közülük 3 814 194 fő már a második oltását is megkapta

  • Péntekre 269 az új fertőzöttet találtak.
  • 26 többségében idős, krónikus beteg hunyt el.
  • 702 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 78-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-09-30 | 10:41
Fekete-Győr csúfos bukása: Budapesten a 10%-át szerezte meg miniszterelnök-jelöltként az egyéni jelöltek szavazatainak

Fekete-Győr csúfos bukása: Budapesten a 10%-át szerezte meg miniszterelnök-jelöltként az egyéni jelöltek szavazatainak

  • Sokkal jobban teljesítettek a momentumos jelöltek, mint ugyanazokban a választóerületekben Fekete-Győr András, a párt elnöke.
  • A legtöbb budapesti körzetben tízszer annyian szavaztak a momentumos egyéni jelöltre, mint a pártelnökre.
  • Ez a súlyos kudarc ismét felerősítheti az elégedetlen hangokat a Momentumon belül.