Magyar taxis csempészett migránsokat az M9-es autópályán

Magyar taxis csempészett migránsokat az M9-es autópályán
  • A magyar rendszámú autóban a sofőr három illegális migránst szállított.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai 2021. október 8-án 8 órakor akartak megállítani egy magyar rendszámú taxit az M9-es autóúton Bogyiszló térségében - olvasható a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság jelentésében.

Az ellenőrzés helyétől körülbelül 200 méterre az autó megállt, melyből több személy kiugrott.

Ezt követően a járművet és annak vezetőjét a rendőrök ellenőrizték, majd a kocsiból kiugró és elfutó utasok felkutatásába kezdtek.

A rendőrök 12 óra 30 perckor Bogyiszló egyik utcájában  a helyi lakosok közreműködésével megtalálták a három utast, akik személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.  

A külföldiek és a sofőr elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.  

Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a magyar állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítanak.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-11 | 09:46
11 559 új fertőzött, 1.4 millió gyógyult

11 559 új fertőzött, 1.4 millió gyógyult

  • A beoltottak száma 6 379 065 fő, közülük 6 131 361 fő már a második, 3 754 698 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 11 559 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 695 991 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 91 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 423 921 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 229 710 fő.
  • 5152 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 209-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-09-28 | 08:38
Diplomáciai siker: olcsóbb gáz érkezik az oroszoktól 15 éven át

Diplomáciai siker: olcsóbb gáz érkezik az oroszoktól 15 éven át

  • Magyarországon az energiaellátás biztonsági, szuverenitási és gazdasági, nem pedig politikai kérdés. A lakásokat, házakat, családi otthonokat politikai állásfoglalásokkal kevésbé, gázzal annál inkább lehet fűteni, és ugyanez igaz az ipar működőképességére is – fogalmazott Szijjártó Péter.
Bel 2022-06-29 | 13:22
Román férfi próbált 18 illegális migránst csempészni

Román férfi próbált 18 illegális migránst csempészni

  • 2022. június 29-én 9 óra 19 perc körül az M5 autópálya inárcsi pihenőjénél vezettek ki egy román honosságú tehergépkocsit.
  • A járművet egy román férfi vezette, a rakterében 18 külföldi tartózkodott.
  • Magukat szír állampolgárnak valló emberek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállították őket.
  • Az illegális migránsokat – kihallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A román sofőr ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít eljárást.
Bel 2021-11-29 | 15:43
20 illegális migránst csempészett a Pentele hídon

20 illegális migránst csempészett a Pentele hídon

  • A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az M8-as autópálya Pentele hídra vezető felhajtóján 2021. november 29-én 2 óra 55 perckor megállítottak egy román honosságú személygépkocsit.
  • Az intézkedés során a jármű rakterében 20 magát afgán állampolgárnak valló férfit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. 
  • A járművet vezető 53 éves román állampolgárságú férfi ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.
  • Az illegális migránsokat meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-10-27 | 09:01
Márki-Zay: inkább pozitív hatást gyakorol a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás

Márki-Zay: inkább pozitív hatást gyakorol a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás

  • Szerinte ezt kutatások és tudósok is megállapították.
Bel 2021-08-06 | 11:04
Orbán: a nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapokban sikeresebb

Orbán: a nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapokban sikeresebb

  • Az amerikai Tucker Carlsonnak, a FOX News sztárműsorvezetőjének adott interjút a miniszterelnök, angolul.
Bel 2021-06-15 | 11:02
Ellenzéki repedés Pécsett: a helyi DK visszahívja az alpolgármesterét, az országos központ ezzel nem ért egyet

Ellenzéki repedés Pécsett: a helyi DK visszahívja az alpolgármesterét, az országos központ ezzel nem ért egyet

  • Eger, Göd, Szeged, és most Pécs: gyakorlatban a nagy összeborulás.
Bel 2022-05-16 | 12:58
Győrnél csaptak le a grúz MigránsTaxira

Győrnél csaptak le a grúz MigránsTaxira

  • 2022. május 16-án 10 óra 46 perckor egy lengyel honosságú gépkocsit állítottak meg az M 85-ös főúton, a nagycenki kihajtónál.
  • A járművet egy 46 éves grúz férfi vezette, 42 éves grúz társával együtt.
  • Rajtuk kívül az autó utasterében tizennégy  – magukat pakisztáni, indiai és egyiptomi állampolgároknak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.