Két nap sem kellett hozzá, Karácsony már el is árulta Márki-Zay Péterrel kötött szövetségét

Két nap sem kellett hozzá, Karácsony már el is árulta Márki-Zay Péterrel kötött szövetségét
  • Karácsony egy vasárnapi fórumon jelentette be, hogy nem vissza-, hanem előre lép.
  • Ez a bejelentés a Márki-Zay Péterrel kötött egyezségének a felrúgását jelenti, ugyanis pénteken még abban állapodtak meg, hétfőn jelentik be, ki lép vissza a másik javára.
  • Karácsony még kormányra sem került, de már pozíciókat osztogat: Dobrevet külügyminiszteri pozícióval kínálta meg.
  • Ez annyiban érhető, hogy Dobrev legalább beszél németül és angolul, míg Karácsony egy árva mukkot nem tud semmilyen idegen nyelven.
  • Ettől függetlenül továbbra is meg van róla győződve, egyedül ő képes legyőzni Orbán Viktort.
  • Ez a magabiztosság különös annak fényében, hogy 2018-ban alig ugrotta át a 11%-ot az általa vezetett MSZP-Párbeszéd lista, miközben az Orbán Viktor vezette Fidesz-lista 49 százalék fölött kapott.
  • Karácsony nemhogy elsimeri, hogy az előválasztást a DK nyerte, de úgy fogalmazott, a DK megverte a többieket.
  • "Dobrev Klára egy párt jelöltje, amely a pártok versenyeként élte meg az előválasztást. Megverve a többieket azt gondolják, ezzel övék a jog, hogy miniszterelnök-jelöltet adjanak" - mondta.

Közjogi tanácsadó testületet hívna életre Karácsony, amelyben vezető alkotmányjogászok tennének javaslatot arra, miként lehet az ország ismét alkotmányos demokrácia - írja az Index [Magyarország jelenleg is alkotmányos demokrácia - a szerk.].

Karácsony nagyon örül, hogy megtörtént, amit már 2011-ben javasolt. Az ellenzék összefogott és az előválasztás óriási siker, és ez lesz az a hógolyó, mármint az előválasztás, ami elsöpri a mostani rendszert. Az első fordulót elemezve azt mondta, hogy ez a régi politika leváltása és visszaadja a politikát valóban az embereknek.

Látva, hogy mennyien megmozdultak és mennyien szavaztak az emberek azt a bölcs döntést hozták, hogy ezeknek a pártoknak közösen kell összefogni és kormányozni, és együtt kell maradniuk. Az előválasztás kirostálta azokat a jelölteket, akiknek erkölcsi hátterükkel gond volt. Ez ismét csak a szavazók bölcsességét mutatja, mert félretették pártszimpátiájukat és legjobb jelöltet támogatták.

Karácsony Gergely szerint kétfajta politika jelent meg a miniszterelnök-jelöltek esetében. Vannak olyanok, a szavazók harmada, akik vállalják a 2010 előtti demokráciát. Ő azonban a kétharmadnyi ellenzéki szavazóval ért egyet, amely választ keres arra mi vezetett 2010-hez és a Fidesz hatalomra kerüléséhez. Nem visszavágót kell most csinálni, hanem fel kell építeni a jövőről szóló szövetséget. Elsősorban a bizonytalanoknak kell felmutatni, hogy képesek egy új Magyarországot építeni.

Karácsony szerint Ő AZ A SZEMÉLY, AKI LE TUDJA VÁLTANI ORBÁN VIKTORT.

És ő az az ember, aki képes lesz elvinni az embereket nagy tömegben szavazni - [az első forduló eredményei nem ezt mutatják - a szerk.].

Három kormányfő-jelölt maradt, de úgy véli, hogy Dobrev Klára egy párt jelöltje, amely a pártok versenyeként élte meg az előválasztást.

Megverve a többieket azt gondolják, ezzel övék a jog, hogy miniszterelnök-jelöltet adjanak. Márki-Zay Péter kívülről bírálta az ellenzéki pártokat és olyan dolgokra hívta fel a figyelmet, ami belül nem látszódott. Éppen ezért volt Karácsony képes maga is a saját jelöltjét is visszavonni, amikor meghallgatta kritikákat. A győzelemhez nem egy párt kell, hanem a pártok összefogására van szükség.  Önmagát közös nevezőnek tartja a pártok összefogásához. A jövő szövetségét akarja összehozni, újra kell egyesíteni az ellenzéket, csak akkor tudnak jövőképet mutatni az embereknek.

A Fideszt és az általa felépített politikai tömböt kell leváltani. Az elszámoltatás és az alkotmányosság érdekében is szövetségeket kell kötni. Az elszámoltatásról sokat beszélnek az ellenzéki oldalon ám erről nem beszélni kell, hanem majd cselekedni. Úgy ahogyan a fővárosban tettek korrupciógyanús ügyekben feljelentéseket. Az elszámoltatáshoz embereket keresnek, és ezért Hadházy Ákost kéri fel kormányfőként az elszámoltatásért felelős hivatal élére. Márki-Zay feladata lesz új alkotmányos menetrendet kialakítani, visszaadni az önkormányzatoknak elvett jogaikat. Létre kell hozni egy közjogi tanácsadó testületet, amelyben Magyarország vezető alkotmányjogászai tesznek javaslatot, hogy lehet ismét az ország alkotmányos demokrácia. 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-07 | 09:15
Újabb oltási akció kezdődött, csütörtökön 34 ezren vettek fel oltást

Újabb oltási akció kezdődött, csütörtökön 34 ezren vettek fel oltást

  • A beoltottak száma 6 278 355 fő, közülük 6 006 178 fő már a második, 3 217 724 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 282 957 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 137 648 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 105 529 főre emelkedett.
  • 3070 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-10-19 | 09:06
Kezdődik: Márki-Zay új, hetedik frakciót követel magának

Kezdődik: Márki-Zay új, hetedik frakciót követel magának

  • Az előválasztást a 6 ellenzéki párt szervezte.
Bel 2021-11-01 | 10:15
Márki-Zay megzakkant - szerinte Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc embere

Márki-Zay megzakkant - szerinte Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc embere

  • A Kárpátok Cicerója újabb élő videóval örvendeztette meg a nagyérdeműt vasárnap este.
  • Szerint a "szegény, sötétségben tartott emberek" azok, akik elhiszik, hogy a Fidesz bevándorlás-ellenes.
  • "Ha van még olyan ostoba ember, aki elhiszi, hogy a Fidesz bevándorlás-ellenes, akkor azokat tessék felvilágosítani!" - mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
  • Majd kijelentette, kampányolni fog azért, hogy az eemberek ne szavazzanak a Kétfarkú Kutyapártra.
Bel 2022-01-12 | 08:27
Márki-Zay "őszinteségnek" tartja, ha szabadon zsidózhatja az általa ismert fideszeseket

Márki-Zay "őszinteségnek" tartja, ha szabadon zsidózhatja az általa ismert fideszeseket

  • Ismételten szürreális interjút produkált a baloldali miniszterelnök-jelölt az ATV-n.
Bel 2022-01-20 | 13:01
Bakondi: egyre több az erőszakos határsértő

Bakondi: egyre több az erőszakos határsértő

  • Egyre több afgán állampolgár érkezik a nyugat-balkáni migrációs útvonalon.
Bel 2021-09-06 | 10:51
Vitézy Dávid a nagykörúti lámpaátállításokról: "ez minden, csak nem zöld közlekedéspolitika"

Vitézy Dávid a nagykörúti lámpaátállításokról: "ez minden, csak nem zöld közlekedéspolitika"

  • Korábban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület is bírálta Karácsonyékat, szakmaiatlansággal és túlzott magabiztossággal vádolva a döntéshozókat.