A beoltottak száma 6 402 207 fő, közülük 6 186 672 fő a második, 3 842 718 fő a harmadik, 257 286 fő már a negyedik oltását is felvette.
2906 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 849 217 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 703 932 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 99 855 főre csökkent.
1873 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen
Hivatalos látogatáson járt az új szlovák miniszterelnök Orbán Viktor miniszterelnöknél.
Eduard Heger egy, a Magas-Tátrát ábrázoló festményt és egy ottani népi kalapot ajándékozott a magyar kormányfőnek.
A magyar miniszterelnök úgy megörült az ajándéknak, hogy fel is próbálta a fejére.
Aztán elmesélte, 50. születésnapját a családjával pont a Magas-Tátrában ünnepelte meg.
A kétoldalú találkozón azonban nagyon lényeges, a két állam életére jelentős hatást kifejtő döntésekről is beszámoltak.
Új híd épül az Ipolyon, újabb határátkelők létesülnek, kibővítik a gáz-interkonnektort a két ország között, és a cél az, hogy gyorsvasút kösse össze Budapestet Pozsonnyal.
Orbán azt is elmondta, hamarosan elkészül a Miskolc-Kassa autópálya is.
Magyarországon 5 145 484 fő már teljes védettséggel rendelkezik, vagyis a 9,7 milliós lakosság 52,67 százaléka felvette a második koronavírus elleni vakcinát is.
Ennél jobb arány csak Máltán figyelhető meg, ahol jelenleg a népesség 67,38 százaléka védett a vírus ellen.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. december 7-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 224 határsértőt tartóztattak fel, és 128 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Egy német nő belépésre jelentkezett 2021. december 17-én 12 óra 15 perckor a Tompa Közúti Határátkelőhelyen egy személyautóval.
Az ellenőrzés során a csomagtartóban egy kubai férfit találtak, aki magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni.
A gyanú szerint a sofőr az illegális migránsnak segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jusson, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
A sofőrt előállították, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. Az illegális migránssal szemben idegenrendészeti eljárást indítanak.
Nincs túl jó állapotban a Kapitány, a baloldali közvélemény-kutatók adatai szerint összeomlott a támogatottsága már február elejére.
Ezt súlyosbította, hogy az ukrán háború kitörésekor azt mondta, fegyvert és magyar katonákat is küldene Ukrajnába.
Ezért a stábja kitalálta kármentésként, hogy "elnöki" szerepet játszatnak el vele, és leültetik egy antik íróasztalhoz, hogy ott súgógépről makogjon és hazudozzon a békéről.