28 illegális migránst csempészett az M1-esen

28 illegális migránst csempészett az M1-esen
  • Migránsokkal telezsúfolt gépkocsit állítottak meg a rendőrök az M1-esen, Nagyszentjánosnál.
  • A járművet vezető szerb férfival szemben embercsempészés miatt indul eljárás.

Az egyenruhások – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – 2021. szeptember 27-én 3 óra 35 perckor az M1-es autópályán, Nagyszentjános térségében ellenőriztek egy szlovák rendszámú gépkocsit, amit egy 35 éves szerb férfi vezetett - tájékoztatta a BENNFENTES-t, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az autóban a sofőrön kívül további 28, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott.

A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőrök a járművezetőt elfogták, előállítása a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van.

Ellene embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-11 | 16:02
Újabb ellenzéki paktum az előválasztás előtt: Ungár Péter mögé állt be Jakab Péter Szombathelyen

Újabb ellenzéki paktum az előválasztás előtt: Ungár Péter mögé állt be Jakab Péter Szombathelyen

  • Folytatódik az előválasztásnak hazudott, de valójában a pártok közötti alkukat jelentő folyamat. Most Ungár mögé állt be Jakab.
  • A baloldali ellenzék azt hazudta korábban a választóknak, hogy majd ők dönthetik el, ki induljon egy választókerületben.
  • Ebből nem lett semmi: ahogy a BENNFENTES az utóbbi hetekben rendre megírta, az ellenzék az előválasztás előtt lemutyizza egymás között a körzeteket.
  • Bencsik János, Hont András, Bauer Tamás, Puzsér Róbert, Márki-Zay Péter és mások is is arra figyelmeztetnek, az "előválasztásnak" így semmi értelme sincs.
Bel 2021-10-26 | 12:51
Friss felmérés: minden második budapesti megszabadulna már Karácsonytól

Friss felmérés: minden második budapesti megszabadulna már Karácsonytól

  • A budapesti ellenzékiek 30 százaléka a Gyurcsány Ferenc vezette DK táborát erősíti, 2020 év elején még ez az arány 21 százalék volt.
  • Elvesztette támogatóinak harmadát a Momentum, mely 2020 februári, 34 százaléka után jelenleg csak az ellenzéki választók 22 százalékának támogatását bírja.
  • Karácsony kampánya után a támogatottsága is összeomlott: 54-44 arányban vannak azok, akik kedvezőlen véleménnyel vannak a Főpolgármesterről.
  • A fővárosiak közel kétharmada úgy gondolja, Karácsony csalódást okozott az embereknek, 52 százalék pedig valaki mást akar Karácsony helyett.
  • Két évvel megválasztása után a Karácsonyt övező optimizmus jelentősen alábbhagyott.
  • A választók fele úgy gondolja, Tarlós alatt jobban mentek a Főváros dolgai, és csak 40 százalék azok aránya, akik szerint Karácsony "munkáját" eredményesebbnek ítélik Tarlósénál.
Bel 2021-09-29 | 16:34
A BENNFENTES igazat írt kedden este: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay a sorrend

A BENNFENTES igazat írt kedden este: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay a sorrend

  • Pontos eredmények ugyan még nincsenek, de a BENNFENTES igazat írt kedd este, amikor lehoztuk: a baloldali ellenzéki összefogás szélsőjobboldali vezetője kihullott az előválasztásból.
  • Késő délutánra az ellenzéki propagandamédia is lehozta: Dobrev nagyon vezet, jelentősen leszakadva Karácsony a második, és tőle alig marad el Márki-Zay.
  • Jakab a negyedik helyezett, ezzel pedig búcsúzik az előválasztástól.
  • Fekete-Győr András pedig megalázóan kevés szavazattal végzett az 5. helyen.
  • Ez az eredmény Karácsonynak is nagyon kínos.
  • Ha nem lenne ennyire leszakadva Dobrev Klárától, elégedett lehetne, de Dobrev majdnem annyira megverte a Főpolgármestert, hogy egyedül 50%-ot érjen el, azaz ne legyen szükség 2. fordulóra.
  • Ismét leszerepelt a liberális propagandamédia is: végig ellenőrizetlen adatokat közöltek az előválasztásról, és ma is az állítólagos részvétel nagyságát ünneplik.
  • 11 éve, hogy az Orbán-kormány nemzeti Konzultációkat tart.
  • A Nemzeti Konzultációkon a részvétel az előválasztás állítólagos részvételének minimum kétszerese, háromoszorosa.
  • Ennek ellenére az ellenzéki propagandamédia a Nemzeti Konzultáción csak gúnyolódik minden évben, most pedig a töredék akkora részvételt ünnepli.
Bel 2021-11-03 | 07:27
A moldáv férfi 11 illegális migránst akart átcsempészni az országon

A moldáv férfi 11 illegális migránst akart átcsempészni az országon

  • A Kisbéri Rendőrkapitányság járőrei 2021. november 3-án hajnalban Bakonyszombathelyen állítottak meg egy személygépkocsit.
  • A járműben a 30 éves sofőrön kívül 11, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott, akik az országban való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • Az egyenruhások mindannyiukat előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra.
  • Az illegális migránsokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőr ellen embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.
Bel 2021-10-25 | 10:17
Ezen a hétvégén is százakat tartóztattak fel a határokon és már bent az országban a rendőrök

Ezen a hétvégén is százakat tartóztattak fel a határokon és már bent az országban a rendőrök

  • Nem csillapodik a migrációs nyomás, százakkal szemben intézkedtek a rendőrök.
Bel 2021-06-25 | 09:46
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 737 233 fő

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 737 233 fő

  • Összesen 66 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 910 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Meghalt 8 beteg.
  • A beoltottak száma 5 454 866 fő, közülük 4 728 655 fő már a második oltását is megkapta.
  • 5 500 000 beoltottnál újabb könnyítések lesznek Magyarországon.
Bel 2021-09-20 | 15:57
Budapesti önkormányzati főtanácsadó: nulla százalék esélyt adok arra, hogy Kínából vagy a Karmelitából avatkoztak volna be

Budapesti önkormányzati főtanácsadó: nulla százalék esélyt adok arra, hogy Kínából vagy a Karmelitából avatkoztak volna be

  • Az IDEA Intézet vezetője, budapesti önkormányzati főtanácsadó, Böcskei Balázs mondta ezt.