MSZP-s források: Jakab Péter és Fekete-Győr András "mennek a kukába"

MSZP-s források: Jakab Péter és Fekete-Győr András "mennek a kukába"
  • Így beszél egy tisztességes szociáldemokrata a szövetségeseiről.
  • A Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó MSZP-sek nagyon elbízták magukat, holott pár hónapig a lét és a nemlét határán, az 5 százalékos küszöb alatt tanyáztak.
  • Szerintük az előválasztás két igazi esélyese Karácsony és az "iszonyatosan nyomuló" Dobrev Klára.
  • Azt elismerték a lapnak, hogy a budapesti dugóhelyzet "sérüléseket" okoz Karácsony Gergelynek.

Karácsony Gergely és Dobrev Klára  van valódi versenyben a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán, amelynek második fordulója hozhat előnyt a főpolgármester számára – vélekedtek a Magyar Nemzetnek a lap MSZP-s forrásai.

A pártban továbbra is biztosak Karácsony győzelmében, ahol ugyanakkor meglepő módon elismerték, hogy a fővárosban uralkodó közlekedési káosz joggal okoz "sérüléseket" a megítélésében.

Mindeközben Kálmán Olga, Budapest 4. választókerületének a DK-s jelöltje is a dugókkal kampányol, mondván: "van megoldás, lenne rá pénz, csak a szándék kellene végre".

Teljesen világos, hogy kettős verseny van Karácsony Gergely és az "iszonyatosan nyomuló" Dobrev Klára között, Jakab Péter és Fekete-Győr András a nyomukban sincsenek, ők "mennek a kukába" – értékelték a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztást a Magyar Nemzet MSZP-s forrásai.

Bár szerintük a "semmiből jövő" Márki-Zay Péter meglepően jól teljesít, a harmadik helyhez szükséges 15 százalékos támogatottságot ő sem fogja megszerezni.

A Karácsonyt támogató szocialisták a Magyar Nemzetnek elismerték, hogy a szombaton kezdődött előválasztás első napja egyértelműen Dobrevé volt. A DK-s jelölt fölénye pedig egészen a hét elejéig kitartott.

A főpolgármester csak ezután kezdett felzárkózni hozzá, és mára vált kiegyenlítetté a kettejük közötti küzdelem. A lap felvetésére, hogy mindez nem bizonytalanítja-e el őket Karácsony támogatásában, az MSZP-ben azt hangoztatták: ha ilyen magas marad a részvétel, az egyértelműen a főpolgármesternek kedvez, az előválasztás második fordulója pedig kifejezetten előnyös helyzetbe hozza őt.

A várhatóan az első körben kieső Fekete-Győr András támogatóinak nagy része biztosan, míg az ugyanerre a sorsra jutó Jakab Péter szimpatizánsainak a többsége is inkább Karácsonyra szavaz majd, mint Dobrev Klárára.

Mivel Márki-Zay Péter többször is egyértelművé tette, hogy nem örülne Dobrev győzelmének, várhatóan az ő támogatói is a főpolgármesterre voksolhatnak majd a végjátékban – vélekedtek a pártban. A lap forrásai végül meglepő módon úgy összegeztek, hogy míg a nyelvvizsgájával, diplomájával kapcsolatos botrányok nem,  a fővárosban uralkodó közlekedési káosz viszont joggal okoz "sérüléseket" Karácsony megítélésében.

Mindennek tükrében nem meglepő, hogy Kálmán Olga, Budapest 4. választókerületének a DK-s jelöltje is a dugókkal kampányol.

Az egykori műsorvezető tegnap délelőtt a dugóban ülve posztolt a Facebookon, amihez egy hosszú, várakozó kocsisort bemutató képet is melléket.  "Ez egy mai, átlagos hétköznap reggeli kép, amikor mi, második vagy harmadik kerületiek szeretnénk eljutni a város egyik pontjából a másikba. Tudom, Budapest közlekedési nehézségeire a legegyszerűbb rávágni, hogy mindenki közlekedjen BKV-val vagy biciklivel. Csakhogy mi, a II. és III. kerületben élők nem minden élethelyzetben tudjuk ezt megtenni. Mert kicsi gyereket kell iskolába, óvodába vinnünk, mert olyan helyen van a munkahelyünk, hogy órákba telne a számtalan átszállás miatt, vagy mert az egészségi állapotunk okán nem tudunk a reggeli csúcsban állni, várni. Szerintem ez így nincs rendjén!" – írta Kálmán Olga, aki szerint "van megoldás, lenne rá pénz, csak a szándék kellene végre".

Ismert: nem ez az első eset, hogy a főpolgármesterre zúdul Gyurcsány Ferencék "baráti tüze".  A DK pártlapjában, a Nyugati Fényben ugyanis Förtelmes kloáka lett Európa szívéből, és ezért Karácsony Gergely is felelős címmel jelent meg nemrég publicisztika. Eszerint a főváros "péntek és szombat esténként egy h…gy-, sz…r- és piaszagú végbélnyílássá válik".

"Adott az ellenzéki főpolgármester, aki 2019 óta csak elrévedezett ezen a mocskon, bár nem vitatom el Karácsonytól azt, hogy biztosan őt is zavarja a sz…rtenger, amikor elteker mellette a Városházára tartva" – írta a DK lapja.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-09 | 11:18
A beoltottak száma 5 649 125 fő, közülük 5 491 387 már a második oltását is megkapta

A beoltottak száma 5 649 125 fő, közülük 5 491 387 már a második oltását is megkapta

  • A hétvégén összesen 156 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 011 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt négy beteg.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 757 247 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 22 727 főre csökkent.
  • 75 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét, amelyre az eeszt.gov.hu honlapon már lehet időpontot foglalni.
  • Eddig 57 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és 38 ezren már fel is vették azt.
  • Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is. A 12-17 éves korosztályban eddig 189 ezren regisztráltak oltásra és 152 ezren (80%) már fel is vették azt.
Bel 2021-08-26 | 14:16
Dróton rángatja Gyurcsány Karácsonyt? Gyurcsány szerint ők javasolták először az Atlétikai VB vétóját

Dróton rángatja Gyurcsány Karácsonyt? Gyurcsány szerint ők javasolták először az Atlétikai VB vétóját

  • A volt miniszterelnök úgy fogalmaz, "Tegnap a fővárosi DK frakció javaslatot nyújtott be, hogy Budapest álljon el az atlétikai VB megrendezésétől, mert a kormány az erre vonatkozó megállapodást megszegte, amikor lemondott a Diákváros felépítéséről. Ma reggel a főpolgármester sietve be is jelentette, hogy bizony akkor így nem lesz atlétikai VB."
Bel 2021-07-12 | 20:01
Karácsony letérdeltette a Nagykörút - Blaha Lujza tér - Rákóczi út forgalmát is

Karácsony letérdeltette a Nagykörút - Blaha Lujza tér - Rákóczi út forgalmát is

  • Ehhez azért tényleg kell szakértelem.
  • A Blaha Lujza tér úgy kerül 30%-kal többe, hogy a felújítás jelentősen csökkentett műszaki tartalmú.
  • Karácsony miközben a dugókkal sem bír el - és iskola sincsen -, aközben a csillagokat is leígérgeti az embereknek.
  • Budapest pedig lassan megfullad a nitrogén-dioxidban és a szálló porban - erre figyelmeztetett a napokban a Levegő Munkacsoport.
Bel 2021-07-27 | 13:23
Két embercsempész, 17 illegális szír migráns

Két embercsempész, 17 illegális szír migráns

  • A rendőrök Nagybaracska és Sárhát között fogták el az embercsempészeket.
  • Több mint egy tucat migránst szállítottak az autójukban.
Bel 2021-07-02 | 15:05
Balos kultúra: a miniszterelnök halálát kívánta a megmondóember

Balos kultúra: a miniszterelnök halálát kívánta a megmondóember

  • Konok Péter a reménytelenül unalmas és egysíkú, Dévényi István-féle Kötöttfogás c. műsorban kavarta fel az állóvizet azzal, hogy azt sziszegte a szakálla alatt amikor Orbán Viktorról beszéltek a műsor szereplői, hogy "szerintem meg dögöljön meg".
  • Se a valaha volt legnagyobb fideszes, de ma már a valaha született legnagyobb Fidesz-árvává vált Dévényi, se a többi magasan művelt közéleti értelmiségi nem tette helyre Konokot, a műsor vígan folyt tovább.
  • Igaz, minek.
Bel 2022-07-13 | 07:24
Hármas elfogás: 40 illegális határsértő rendőrkézen

Hármas elfogás: 40 illegális határsértő rendőrkézen

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 12-én 23 órakor Katymár térségében 15 külföldit, majd 13-án 1 óra 50 perckor Csikériánál 15 határsértőt és 3 óra 10 perckor Katymárnál egy 10 fős csoportot tartóztattak fel.
  • Magukat szír, afgán és indiai állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-10-07 | 18:49
HVG, ATV, Mandiner: Karácsony végül mégis megfutamodik?

HVG, ATV, Mandiner: Karácsony végül mégis megfutamodik?

  • A három lap olyan információk birtokába jutott Karácsony stábjából, hogy a Főpolgármester azt fontolgatja, kiszáll a versenyből.
  • A Mandiner azt írja, összeomlott Karácsony kampánya.
Bel 2021-06-02 | 17:16
1% Fegyőr továbbra is úgy szólítja magát, hogy Miniszterelnök Úr

1% Fegyőr továbbra is úgy szólítja magát, hogy Miniszterelnök Úr

  • A Népszava felkérésére közvélemény-kutatást készítetett a Publicus Intézet, ezt szerda reggel hozták nyilvánosságra: a kutatási adatok szerint Fekete-Győrre gyakorlatilag senki sem szavazna az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson.
  • Így fogalmazott a Népszava: "Közben Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András kedveltsége lényegében a felére fonnyadt: most az összes megkérdezett 7 százaléka mondta azt, hogy az előbbire voksolna, és mindösszesen egy százalék az utóbbi kedveltsége. Jakab Péter 11 százalékon áll."
  • Fekete-Győrt azonban a letaglózó adatok sem bizonytalanították el, délután is tartott egy sajtótájékoztatót Hadházy Ákossal közösen.
  • Ott továbbra is Miniszterelnök Úrnak szólította saját magát.