Bohózat: az ellenzék a Fideszt vádolja az előválasztási bénázással, de inkább önhackelés történhetett

Bohózat: az ellenzék a Fideszt vádolja az előválasztási bénázással, de inkább önhackelés történhetett
  • Nem sokkal az indulást követően az ellenzéki előválasztást le kellett állítani, mert túlterhelődött a rendszer.
  • Az ellenzék szerint a fiaskó mögött a Fidesz áll, nem ők, akik képtelenek voltak egy olyan rendszert felállítani, ami bírja a forgalmat.
  • Jól ismert védekezés ez, Karácsony sem felelős soha semmiért, ha valami hiba történik, ő ott sem volt, inkább csak a Fidesz.
  • A Fidesz csattanós reakciót adott, azt írták az ellenzékieknek, hogy a saját bénázásukat ne kenjék másokra.
  • Ám ha jobban a dolgok mögé nézünk, akár önhackelés is történhetett.
  • Köztudomású ugyanis, hogy az előválasztásnak nevezett színjáték, ahol a pártok előre lezsírozták egymás között a körzeteket, nem igazán mozgatja meg az embereket.
  • A miniszterelnök-jelölti aláírásgyűjtés is csak 2,5%-os részvétel mellett zajlott.
  • Annak ellenére van ez így, hogy az ellenzéki propagandamédia - nem függetlenül attól, hogy Karácsony hetente milliókat fizet nekik - őrületes erővel állt bele a sztoriba, és folyamatosan úgy tudosít a korábban lesajnált előválasztásról, mintha annak valódi tétje lenne.
  • Nincsen, ezért is az érdektelenség. És ezért lehetett egy önhack az ellenzék részéről a szombati leállás.
  • Ha áldozati pózba dobják magukat, ahogy szokták, és ebben a liberális média segédkezet nyújt nekik, akkor hangos lármát csaphatnak az előválasztás körül, amit a hazug meséjük szerint a Fidesz akar megakadályozni - miközben a pénteki éles teszten is lefagyott a rendszer.
  • Vagyis az az ellenzék bénázott el egy rendszerkiépítést, amelyik az ország vezetését akarja.

Hogy mennyire esetlegesen indult az előválasztás, és mennyire szervezetlenül, arra bizonyíték az is, hogy a Momentum a Facebookon keresett "operátorokat" [aktivistákat] az előválasztás lebonyolításához, és cserébe 2.000 forintos órabért is ajánlottak.


Szombaton délelőtt az ellenzék még "technikai bővítésről" beszélt, aztán már támadásról, ami miatt "Az előválasztás azonnali folytatása a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat hordozna, ugyanakkor ezeket a kockázatokat egy nap alatt kezelni lehet."

Ha egy brutális terheléses támadást egyetlen nap alatt kezelni lehet, akkor az vajon tényleg brutális támadás?

Komoly terheléses támadások esetén ugyanis napokra, adott esetben hetekre lebénítanak honlapokat és rendszereket. Ez történt pár éve Észtországban, ahol hetekre blokkolták a teljes elektronikus közigazgatást, és Dél-Koreában, ahol a bankrendszert érte erős és hosszan tartó támadás.

Ráadásul ma már fillérkért érhetők el olyan közismert külső szolgáltatások, melyek blokkolják a támadásokat, és ugyanígy fillérekbe kerül olyan okosszerverek bérlése, amelyek azonnal érzékelik a rosszindulatú, egy IP-tartományból érkező támadásokat, és az okos algoritmusaik sorra tiltják le a rosszindulatúnak ítélt IP-tartományokat, azaz a szerver "önmagát tanítja fel a támadásokra".

Plusz adalék, hogy a szombathelyi, Ungár Péter tulajdonában álló ugytudjuk.hu megírta: már pénteken gondok voltak a rendszerrel, mert az lefagyott, "a pénteki teszt során összeomlott az ellenzéki előválasztás informatikai rendszere, mégis elkezdődött a szavazás szombat reggel, de a rendszer ismét leállt" – olvasható a szombat délelőtt megjelent cikkükben.

A portál szerint az élesben még soha nem használt informatikai rendszer a péntek éjjeli tesztelés során lefagyott, majd szombat reggel sikerült elindítani, nyolckor elkezdődött a szavazás, és lassan ugyan, de működött a rendszer kilencig, amikor ismét leállt.
Mindezekből, és az iparág ismert szereplőivel történő beszélgetések után a BENNFENTES arra a következtetésre jutott, hogy az ellenzék képtelen volt összerakni egy olyan online rendszert, ami azt a minimális forgalmat elbírja, ami előre várható volt, és ahogyan lehalt a rendszer, az ellenzék a jól ismert eszközhöz nyúlt: hazudozásba kezdett, és igyekezett áldozatként rákenni az egészet a Fideszre.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-08-13 | 13:14
Az Örs mellett Kelenföldön, a Blahán, a Nyugatiban, Kőbánya-Kispesten, de a Deákon is drogos hajléktalanok zaklatják az embereket

Az Örs mellett Kelenföldön, a Blahán, a Nyugatiban, Kőbánya-Kispesten, de a Deákon is drogos hajléktalanok zaklatják az embereket

  • Karácsony Gergely álomvárosa: a lepusztult, összeszart drogtanya.
  • A baloldal szerint ez a szabadság.
  • Az Index összefoglaló riportja az Örsről felkavarta az állóvizet, és budapestiek panaszkodnak a közbiztonság hiányára a legnagyobb tereken.
Botrány 2021-07-02 | 15:54
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere minden támogatást megvont a Fraditól

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere minden támogatást megvont a Fraditól

  • Ferencváros és az FTC sorsa egymástól elválaszthatatatlan, de a polgármester mégsem segíti a Klubot.
  • Korábban azért elszelfizgetett a Groupama Arénában.
  • Most a klub elnöke közölte a Facebook-oldalán, hogy Baranyi minden támogatást elvont a klubtól.
Botrány 2021-09-29 | 12:01
A DK offshore-os jelöltje minden ősi szakmához közel került

A DK offshore-os jelöltje minden ősi szakmához közel került

  • Az offshore-botrányban vergődő Ráczné Földi Judit sztriptízbár-üzemeltetésből váltott a politikára.
  • A DK gyakran tiltakozik a "nők tárgyiasítása" ellen.
  • Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes például tavaly épp erre hivatkozva kezdeményezte a szexistának ítélt plakátok betiltását Budapesten. 
Botrány 2021-06-03 | 14:19
Szuperciki: Karácsony Angela Merkelhez mérte magát, de abban a pillanatban elhasalt

Szuperciki: Karácsony Angela Merkelhez mérte magát, de abban a pillanatban elhasalt

  • A "hiperpasszív" angoltudással rendelkező Karácsony egy interjúban a HVG kérdésére azzal riposztozott, ha angoltudás nélkül lehet kancellár Angela Merkel, akkor ő is lehet miniszterelnök.
  • Sajnos ezúttal sem sikerült igazat mondania a Főpolgármester Úrnak, folytatódik a szuperkínos vesszőfutás.
  • Angela Merkel ugyan nem anyanyelvi szinten, de elég jól beszél angolul, olyannyira, hogy az angol királynővel és a brit politikai elittel is angolul beszélt látogatásán, erről hosszú videófelvétel is elérhető a Youtubeon.
  • Mindemellett a leköszönő német kancellár oroszul is kiválóan beszél.
Botrány 2022-01-20 | 18:50
Százmilliárdos kormányzati villamosfejlesztéssel harcol Karácsony

Százmilliárdos kormányzati villamosfejlesztéssel harcol Karácsony

  • És közben hazudozik, de ez nem meglepő.
Botrány 2021-11-03 | 15:02
A világ vezetői szenderegtek a klímacsúcson

A világ vezetői szenderegtek a klímacsúcson

  • Innen akarták nekünk megüzenni, hogy veszélyben vagyunk, felforr a bolygó.
  • Annyira komolyan vették a saját riogatásukat, hogy belealudtak.
  • Azt követően, hogy 400 magángéppel érkeztek meg rettegni Glasgowba.
  • Egy magángép egyetlen 4 órás útja egy európai polgár éves, teljes kibocsátása.
  • Állítólag Karácsony is részt vett sopánkodva ezen a konferencián, de arról nincsenek hírek, hogy milyen nyelven tette ezt.
  • Így arról sem készült fotó, hogy a világ más klímarettegőihez hasonlóan ő is beleszenderedett volna az unalomba.