Migránstaxi: két járműben 31 illegális migráns

Migránstaxi: két járműben 31 illegális migráns
  • Kunfehértónál és Soltvadkertnél fogták el a rendőrök az embercsempészeket.

A kiskunhalasi rendőrök egy gépjárművet ellenőriztek Kunfehértó közigazgatási területén 2021. szeptember 5-én 23 óra 24 perckor - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatójában.

A gépkocsit egy ukrán férfi vezette, rajta kívül a járműben 15 - magukat szír állampolgárnak valló - személy tartózkodott.

Egy órával később Soltvadkerten a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai egy kisteherautót ellenőriztek, amit egy szerb férfi vezetett.

A raktérben 16 - magukat afgán állampolgárnak valló - személy bújt meg.

A csoportok tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A két sofőrt előállították a rendőrök és őrizetbe veszik. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást velük szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfiak letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-23 | 10:01

Több mint ötvenezer 12–15 éves gyermeket regisztráltak a szülei koronavírus elleni vakcinázásra

  • A 12–15 éves korosztályban 51 ezren regisztráltak, és 28 százalékuk már felvette az oltást.
  • A 16–17 éves korosztályban 93 ezren regisztráltak, és 79 százalékuk kapta meg a vakcinát.
  • Míg a 18–19 éves korosztályban 121 ezren regisztráltak, és 89 százalékuk már felvette az oltást.
Bel 2022-03-26 | 14:42
Magyarország előrébb lép: modern német hadiüzemet avatott fel Orbán Viktor Zalaegerszegen

Magyarország előrébb lép: modern német hadiüzemet avatott fel Orbán Viktor Zalaegerszegen

  • A béke megőrzéséhez erő kell, amely a jól képzett katonákban és a legmodernebb harci eszközökben ölt testet.
  • Minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély a háborúra - mondta az üzemavatón a miniszterelnök.
  • A magyar-német hadiipari együttműködés már korábban kezdődött, ami jó esélyt ad arra, hogy tartós legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Zalaegerszegen.
  • A német-magyar védelmi együttműködés csúcsmodern eszközök gyártását teszi lehetővé Magyarországon, aminek óriási világpiaca van.
Bel 2022-04-06 | 12:18
Határvédelem: 22 fős migránsbandát fogtak a rendőrök

Határvédelem: 22 fős migránsbandát fogtak a rendőrök

  • A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. április 6-án 0 óra 23 perckor 10 külföldit, majd 2 óra 51 perckor 12 határsértőt tartóztattak fel Katymár térségében.
  • Magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-29 | 10:04
Az M5-s autópályán fogták el az embercsempészeket

Az M5-s autópályán fogták el az embercsempészeket

  • Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen három személy ellen, akik hét illegális migránsnak nyújtottak segítséget az országhatár átlépésében.
Bel 2021-08-18 | 14:32
Magyar Levente: önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni

Magyar Levente: önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni

  • A magyar állampolgárokon kívül a magyaroknak például tolmácsként segítséget nyújtó afgánoknak és családjuknak akar segíteni a magyar állam.
  • Arról azonban szó sem lehet, hogy Magyarország általában afgán menekültek szétosztásában vegyen részt, őket befogadja - jelentette ki.
Bel 2022-05-25 | 12:27
Rekord: 61 fős migránsbandát kapcsoltak le a katonák és a rendőrök

Rekord: 61 fős migránsbandát kapcsoltak le a katonák és a rendőrök

  • A Készenléti Rendőrség járőrei a Magyar Honvédség katonáival együttműködve 2022. május 25-én 10 óra 10 perckor 61 illegális migránst tartóztattak fel Szeged külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-09-19 | 10:13
Fekete-Győr a pécsi Prideon ismét hitet tett az azonos neműek örökbefogadása mellett

Fekete-Győr a pécsi Prideon ismét hitet tett az azonos neműek örökbefogadása mellett

  • Facebookos videóban mondta el a lilák pártelnöke, hogy támogatják az azonos neműek házasságát, hogy ők is fogadhassanak örökbe gyerekeket.
  • Az I. Pécsi Prideon előbújt a hosszú hetek óta rejtőzködő életet élő Cseh Katka is.